Válogatott: Nincs olyan csoport, amelyből ne lenne esélyünk továbbjutni – Lang Ádám

– Ha a papírformának megfelelően bekerül a jövő évi Európa-bajnokságra utazó keretbe, egyike lesz azon keveseknek, akik már a harmadik Eb-jükön vesznek részt. Gondolta volna ezt valaha, hogy három Európa-bajnokságon is ott lehet?
– Mindenkinek, aki elkezd futballozni, természetesen vannak céljai és álmai – válaszolta lapunknak Lang Ádám, a harmincéves, 65-szörös válogatott védő, a ciprusi élvonalbeli Omonia Nicosia légiósa. – A korábbi évtizedekben nem sok esélye mutatkozott a magyar válogatottnak nagy tornákon szerepelni, de az elmúlt évtizedben a szövetség nagy erőket mozgósított futballunk fejlődéséért. Nyilván kellett hozzá anyagi segítség is, hiszen anélkül elképzelhetetlen, hogy látványosan javulhasson egy-egy ország labdarúgása. Az álmok szintjén persze bennem is ott volt, jó lenne egy nagy tornán szerepelni a magyar válogatottal, de nem tudom, hogy ez így konkrétan megfogalmazódott-e bennem. Az, hogy egyszer, az igen, de háromszor... Szerintem ilyesmire senki sem gondolt. Különleges kiváltság, amely szép eredménye annak, hogy rengeteg munkát fektetett ebbe sok mindenki.

– És arra számított-e, hogy csoportelsőként és veretlenül jutnak ki Németországba?
– Amikor elkezdődött a sorozat, az volt a célunk – beszéltünk is erről egymás között –, hogy jussunk ki egyenes ágon az Eb-re, aminek megvolt a realitása. Jól is kezdtünk, Bulgária ellen simán nyertünk három nullára, és meccsről meccsre egyre kézzelfoghatóbbnak tűnt célunk elérése. Úgy voltam vele, legyen meg a kijutás egyenes ágon, tulajdonképpen mindegy, hogy az első vagy a második helyen. És aztán ahogy haladunk előre, úgy vált egyre elérhetőbb céllá az első hely és a veretlenség megőrzése is.

– Önnel kapcsolatban talán az a legemlékezetesebb pillanat, amikor Belgrádban Szerbia ellen gólpasszt adott egy másik védőnek, Willi Orbánnak. Önnek is ez a legkedvesebb emléke, ha csak egy momentumot kell kiemelni?
– Azért is volt az nagyon emlékezetes pillanat, mert idegenben a jó erőkből álló, nagy egyéniségeket felvonultató ellenféllel szemben ezzel a góllal tudtunk fordítani és nyerni. Balszerencsés módon hátrányba kerültünk Belgrádban, de fel tudtunk állni. Amikor az ellenfél kapujánál jár nekünk szabadrúgás vagy szöglet, általában nekünk, védőknek is lehetőségünk van előremenni. Ez szöglet után történt, a kapus középre ütötte ki a labdát, kellett hozzá az is, hogy Kerkez Milos becsúszva el tudja rúgni, ezután fejelte nekem Willi a labdát, ő befutott a résbe, én pedig visszatettem neki. Megmutattuk, hogy hátrányból is vissza tudunk kapaszkodni. És legyőztük ezzel a góllal a legnagyobb riválisunkat idegenben.

– Ha a meccsek közül kellene választania, ezt a belgrádi találkozót mondaná kedvencének?
– Talán inkább a hazai győzelmet a szerbek ellen a következő fordulóban. Itthon is kiélezett meccset játszottunk velük, ismét kettő egyre nyertünk, és annak a mérkőzésnek szenzációs volt a hangulata. Nagyon jó érzés volt játszani aznap, minden adva volt a jó mérkőzéshez: a nagy tét, az erős ellenfél, a telt ház, a parádés gyepszőnyeg, tényleg minden összeállt, felszabadultan tudtunk futballozni. Szép támadásaink is voltak, jól néztünk ki azon a meccsen, és akkor tettük talán a legnagyobb lépést a csoportelsőség felé.

– És azon a meccsen kellett ebben a sorozatban először középső védőt játszania, mert előtte, a csehek elleni felkészülési találkozón megsérült Willi Orbán. Jelentett-e gondot jobb oldali belső védőként középre húzódni a hátralévő találkozókra, és hogy érezte magát ebben a szerepkörben?
– Jól érzem magam bármelyik védelmi poszton. Korábban is volt már rá példa, hogy ha Willi Orbán kiesett, én léptem a helyére középre. Előnye ennek a váltásnak, hogy középen többet érhetek labdába, hátránya viszont, hogy kevesebbet léphetek fel a támadásokhoz. Fontos pozíció, mert onnan kell átlátni mindent. Fejben ott kell lenni minden pillanatban, szorosan követni kell a játékot, együtt kell élni vele. Azt gondolom, valamivel nagyobb felelősséggel is jár, mint oldalt játszani. Igyekeztem a legjobb tudásom szerint ellátni a feladatot.

– Járt-e bármilyen változással önnek védőként, hogy az egész sorozatban Gulácsi Péter helyett Dibusz Dénes állt a kapuban, másként kellett-e esetleg kommunikálni vele, mint a lipcseiek kapusával?
– Nem jelentett ez változást nekünk a védelemben. Szerencsére minden posztra két-három jó, hasonló képességű játékosunk van, ezért nincs nagy baj, ha valaki kiesik, szinte bárkit képesek vagyunk pótolni.

– Jellemző a mai magyar válogatottra, hogy van tartása, és bármilyen nehéz helyzetből vissza tud jönni, a legutóbbi öt meccs közül négyen is hátrányból állt talpra. Az elmúlt évtizedekben vert helyzetből szinte sohasem volt képes visszakapaszkodni a válogatott. Honnan meríti a mostani csapat ezt a mentális erőt?
– Alapvetően jó karakterek alkotják a csapatot, mindenkinek győztes mentalitása van, gyűlölünk veszíteni. Ha problémáink támadnak, akkor sem adjuk fel, biztatjuk egymást, mert tudjuk, képesek vagyunk javulni és bárhonnan visszajönni. Nyilván Szoboszlai Dominik szerepét ki kell emelni, ő is rengeteg felelősséget vállal, és ha baj van, ő talán az első, aki előrelép, és használja a képességét, amivel megáldotta a Jóisten. Elkéri a labdát, és megteszi, amit kell. De mindenki más is képes a csapatból ilyenkor még nagyobb energiákat mozgósítani.

– Van olyan válogatott, amellyel szívesen kerülne egy csoportba az Európa-bajnokságon?
– Nem feltétlenül, nem gondoltam még ilyesmire. A kalapbeosztás alapján sokféle forgatókönyv megvalósulhat, lehet újra halálcsoport vagy olyan, amely teljesen hasonló erejű csapatokat vonultat fel. Azt hiszem, együttesünk már bizonyította az elmúlt években, bármely európai válogatottal felveszi a versenyt, és látatlanban azt mondhatom, nincs olyan csoport, amelyben ne lenne esélyünk a továbbjutásra. Sokra vagyunk hivatva, talán még többre is, mint amit eddig mutattunk, ha ez kijön Németországban, nagy tetteket vihetünk véghez.