„Nem számítok atrocitásra” – Ukrajna első számú sportújságírója a magyarok elleni meccsekről

 – Sportújságírói munkája korábban meccsekhez, versenyekhez, sportolókhoz kötötte, most az ukrán hadsereg tagjaként beszélget velem. Éles váltás.     
– Elhiszem, hogy elsőre furcsának tűnik, de amikor háborús övezetben élsz – és Kijev a napi bombázások miatt annak számít, még ha a frontvonalak több száz kilométerre húzódnak is –, szóval, ilyen kiélezett helyzetben máshogyan tekintesz az életre. A sport fontos, a nemzetközi sportújságíró-találkozókon rendszeresen tartok előadást a háború sújtotta ukrán sport helyzetéről, de most úgy éreztem, másként van rám szükség. Ettől függetlenül továbbra is vezetem az Ukrán Sportújságíró-szövetséget, elnöki mandátumomat tavaly hosszabbították meg újabb öt évre. A párhuzamos munkáról beszéltem a hadsereg illetékeseivel, elfogadták.

– Van ideje, energiája mindkettőre?     
– Az én döntésem volt belépni a hadseregbe, úgyhogy az én felelősségem az is, hogy mindkét szerepkörben megálljam a helyemet. Hiába látjuk, érzékeljük a nyomasztó híreket drónokról, rakétákról, harcokról, az élet nem áll meg, folyik tovább, a sportban is, és ez így van rendjén. Ám itt összeér a valóság két dimenziója, aki a sportéletben aktív, az sem teheti meg, hogy nem követi a háborús híreket.

– Saját döntése volt, hogy bevonul a hadseregbe? 
–Az enyém. Augusztus második felében jelentkeztem, az ukrán hadsereg sajtószolgálatában veszek részt. Egyelőre tart az előkészítő időszak, a munkám főként Kijevhez köt, de később előfordulhat, hogy a front közelében is kapok feladatot. Hogy miért léptem be? Azért, mert úgy éreztem, így segíthetem a leghatékonyabban a hazámat, most minden erőforrásra szükség van.

– Hogy van a családja?     
– Nehéz időket élünk mindannyian, hevesebbé váltak az orosz támadások Kijevben. A hadsereg kötelékében a katonai egységgel töltöm az időt, de amíg a fővárosban vagy környékén van rám szükség, estére hazamehetek kijevi otthonunkba, rendszeresen láthatom gyermekeimet. Akkor leszek huzamosabb ideig távol tőlük, ha elkezdődik majd az egy hónapos kiképzésem.

– Mi a pontos feladata?     
– A médiában szerzett gyakorlatomat, tudásomat igyekszem hasznosítani, ezt elfogadták a hadseregnél. Egyelőre ismerkedem a teendőimmel, egyeztetek különböző katonai vezetőkkel az egyes egységeket érintő eseményekről. Médiavilágban élünk, a nyilvános kommunikáció ezen a területen is meghatározó.

– Mi a sport szerepe manapság Ukrajnában?
– Mindig sokat jelent, de most különösképpen, hiszen megkönnyebbülést, kikapcsolódást ad a nehéz hétköznapok során. A külső tényezőktől itt sem lehet elvonatkoztatni, már csak azért sem, mert hozzá kellett szoknunk a légiriadók miatt megszakított sporteseményekhez. Előfordult, hogy öt-hat óráig elhúzódott a kilencvenperces futballmérkőzés, mert a jelenlévőknek újra és újra le kellett sietniük az óvóhelyre. A pozitív érzések, az ösztönző erő azonban így is meghatározó. A labdarúgó-válogatott szereplése is felértékelődött, még inkább várják a szurkolók a sikert, amely a saját küzdelmes életükben is enyhülést hozhat.

– Nő a válogatottat övező hazafias szellem háború idején?
– Nem is olyan egyszerű kérdés. Először is az ukrán válogatott erős szurkolói támogatása a háború előtt sem hiányzott. Nem tudom, hogy különbséget tehetünk-e ilyen tekintetben békés és háborús idők között. Ugyanakkor tény, hogy akkor, amikor az emberek nap mint nap hallják a híreket halottakról, sebesültekről, akár közel állók elvesztéséről és a gyász szinte folyamatos, még inkább ki vannak éhezve a felemelő élményekre, amilyen például az ukrán válogatott győzelme. Korábban jellemző törekvés volt, hogy az ukrán válogatott mérkőzéseit vigyék el minél több városba, hadd lássa élőben minél több ember a nemzeti csapatot. A közvetlen kapocs az elmúlt években a semleges helyszínen szervezett hazai találkozókkal megszűnt, és ez hiányzik az embereknek.

 – Az ukrán válogatott a Svédország elleni pótselejtezőn bukta el a világbajnoki részvételt. Miként fogadta a közvélemény a tavaszi kudarcot?     
– Óriási csapásként élte meg. Ebben közrejátszott a tény, hogy Svédországot korábban már kétszer is sikerült legyőzni, először a 2012-es Európa-bajnokságon, aztán a 2021-ben rendezett Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében. Nagy volt a várakozás, és a játékosok mellett utóbb erős kritikákat kapott Szerhij Rebrov szövetségi kapitány is. Feszült helyzet alakult ki körülötte, a szurkolók lemondatták volna, ő nem akarta megtenni – végül mégis mennie kellett. Jött a helyére a szövetségi kapitányi posztra Andrea Maldera, az olasz edző.

 – Budapesten kezdődik a Nemzetek Ligája-csoportküzdelem az ukrán csapat számára – mit vár az ukrán futballszakma a sorozattól?     
– Természetesen mindig a legjobb eredmény a cél, de a Nemzetek Ligája mégiscsak a Nemzetek Ligája, nem ugyanaz a tét, mint a világbajnoki vagy Európa-bajnoki selejtezők esetében. Viszont ha netán botladozik a csapat, azt nehezen fogadják el a szurkolók. Mentséget ez esetben csak az jelenthet, ha észrevehető, hogy Andrea Maldera vezetésével jó futballt játszik a csapat, és ez biztató jel lehet a későbbiekre. Neki személyesen most különösen fontos ez az ősz. 

– A magyar–ukrán futballkapcsolatok története különleges, már csak az 1992-es ungvári mérkőzés miatt is.
– Sporttörténelmi esemény volt, a független Ukrajna válogatottja első találkozóját Magyarország csapata ellen vívta. A pénteki lesz a két válogatott első hivatalos tétmérkőzése. Szomszéd országok mérkőzéseit általában a szokottnál erősebb rivalizálás kíséri. Most sincsen másként, és ez még érdekesebbé teszi a meccset, talán különleges ösztönzést is jelent.

– Miként viszonyulnak az ukrán szurkolók a magyarokhoz?     
– A korábbi években a politikai viszonyok következtében sokat sérült a magyar–ukrán kapcsolat, noha kétségtelen, Ukrajna jelentős segítséget is kapott Magyarországról Kárpátalja miatt. Ugyanakkor az ukránok többsége külön tudja választani egy politikai vezető vagy kormány működését a hétköznapi emberek szintjétől, és most végtére is futballmérkőzésre készülünk. Ha nem provokálják az ukrán szurkolókat transzparensekkel, orosz zászlóval vagy a szakadár területek jelképeivel, nem számítok semmiféle atrocitásra.     

– Kik lesznek ott a Puskás Arénában?
–Kárpátalja nincs messze, de a háború miatt a huszonhárom és hatvan év közöttiek csak különleges engedéllyel hagyhatják el az országot, így valószínűleg a külföldön élő ukránok mennek inkább.

– Alighanem ön az egyetlen ukrán, aki magyar válogatottban futballozott, még ha az a sportújságíró-válogatott volt is.     
– Megtisztelő volt két éve a magyar csapatban szerepelni. A meccs előtti „Magyarok!” kiáltásnál érzékeltem az energiát, noha magam ukránként érzelmileg nem tudtam hozzájárulni. Akkor, sajnos, a háborús nehézségek miatt nem tudtuk megszervezni az ukrán csapatot, egyedül képviseltem a sportújságíróinkat a grúziai nemzetközi tornán, és hálás vagyok azért, hogy a magyarok vendégjátékosnak befogadtak maguk közé. 

– Miként változtatta meg a háború az ukrán sportújságíró kollégák munkáját?     
– Az ember mindenhez tud igazodni, még a háborúhoz is. Néhány hónap múlva öt éve lesz már annak, hogy tart az intenzív háború. Nagyon régóta várjuk, hogy vége legyen. Ám nincs vége, így muszáj alkalmazkodnunk. Nekünk, sportújságíróknak is. Már a Covid-időszakban sem volt könnyű megszervezni a sportújságírói munkát, most viszont különösen bonyodalmas, az óvóhelyek kapacitásától is függ, hogy egy-egy eseményről hány kolléga tudósíthat. És aki ott van, az sem érezheti magát százszázalékos biztonságban, figyelnie kell, hogy mikor érkezik hír dróntámadásról, rakétáról, mikor kell menekülni. A sporteseményeken szigorúan betartják az elővigyázatossági intézkedéseket, és Kijevben nemrég olyan határozat is született, hogy egy ideig nem rendezhetnek közönség előtt nyilvános sportprogramokat. Az utóbbi időben sűrűsödnek a támadások. A Dinamo Kijev továbbra is Kijevben játszik, a Sahtar Doneck régóta Lvivben működteti a bázisát. A 2012-es Európa-bajnokságra épített donecki stadionja megsérült a támadásokban, üresen áll, a képek alapján gaz verte fel, üvegei kitörtek, leszakadt betondarabokat látni körülötte.

– Andrij Sevcsenko harmadik éve irányítja elnökként az Ukrán Labdarúgó-szövetséget: a legendás csatár sportvezetőként beváltotta a hozzá fűzött reményeket?     
– Ikonnak számít Ukrajnában. Ahogy tapasztalom, elnökként igyekszik segíteni a futballban a társadalom különböző rétegeit, a gyerekeket, a fiatalokat és nem mellesleg a háborús veteránokat. Mondok egy példát. Talán elsőre meghökkentő, a körülményekre mégis jellemző, hogy kezdeményezésére immár második éve zajlik sikerrel az amputált kezűek, lábúak bajnoksága. A versengés egyre nagyobb figyelmet kap, és most már nem egy, hanem két osztályban fut. Sajnálatos, de a háború teljesen átrajzolja a viszonyokat.

A 2000-es évek elején az északnyugat-ukrajnai Luck városában szervezték meg először a nemzetközi sportújságíró-futballtornát, amelynek már sok-sok éve a litvániai Druskininkai ad otthont. Az immár Európa-bajnokságként meghirdetett kupát az idén Ukrajna sportújságíró-válogatottja nyerte meg (megelőzve a magyar csapatot), a szakmai találkozásokra is alkalmat kínáló eseményen a lucki kollégákra épülő ukrán együttes tagjaival beszélgettünk, egyebek mellett a közelgő magyar–ukrán válogatott mérkőzésről és a háborús helyzet kihívásairól is. „A hétköznapi szurkolók és az ukrán válogatott között nehezíti a közvetlen kapcsolatot, hogy a csapat évek óta külföldön, jellemzően Lengyelországban játssza a hazai mérkőzéseit – mondta Jaroszlav Karos (képünkön középen), az Ukrán Nemzeti Hírügynökség munkatársa. – Így az országban élők többségének nincs esélye élőben látni a válogatottat, akik kijutnak a stadionba, jórészt külföldön élő ukránok. Ez az elsődleges meccsélmény nagyon hiányzik az embereknek.” A sportújságírói munka átalakulásáról beszélt Olekszandr Blesuk (képünkön balra), a Volin Szport nevű sportoldal alapító-szerkesztője, kitérve arra, hogy a sportesemények mellett sokaknak a háborús és a közéleti hírek követése, feldolgozása is feladatukká lett. Munkatársaik közül jó néhányan katonai szolgálatot teljesítenek, a munkaszervezés során ezt is figyelembe kell venni. A Magyarország elleni mérkőzést jelentős várakozás kíséri, hiszen a nemrég kinevezett Andrea Maldera szövetségi kapitánynak ez lesz az első tétmérkőzése a csapat kispadján. Szó esett arról is, van-e a magyar–ukrán párharcnak az ukrajnai közbeszédben sporton túlmutató értelmezése. „Ami magas politikai szinten ellentétet jelentett, a hétköznapi emberek körében feloldódik, látja, most is éppen baráti hangon beszélgetünk a magyar–ukrán mérkőzésről – jegyezte meg Viktor Linnikov (a képen jobbra), a Zmina Luck sportegyesület sajtófelelőse. – Elismeréssel figyeltük a magyarok eredményeit az elmúlt években, Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa pedig Ukrajnában is a mai magyar futball csillagának számít.”