Reneszánsz Podgoricában – Deák Zsigmond publicisztikája

A szerdai Hollandia–Horvátország mérkőzés színvonala és izgalmai ismeretében nehezebben áll rá a kezem a klaviatúrán, de egye kutya, mégis leírom: akár a magyar labdarúgó-válogatott is itt lehetne és játszhatott volna csütörtökön a spanyolokkal a Nemzetek Ligája (NL) másik elődöntőjében. Emlékezzünk csak rá, mert olyan jólesik: a legutóbbi Eb-ezüst­érmes Anglia oda-vissza legyőzése (benne az egy évvel ezelőtti, wolverhamptoni 4–0-s alázással) és a németek ellen megszerzett négy pont azt jelentette, hogy tavaly szeptember végén ki-ki meccset vívhattunk a regnáló Európa-bajnok Olaszországgal a csoportelsőségért, egyben a négyes döntős részvételért. Kikaptunk ugyan, de a második hely is bravúr, s nagyszerű ugródeszka például a jelenleg zajló Eb-selejtezőhöz. Még mielőtt bárki hagymázas gondolkodású béroptimistának tartana, jelzem, szerintem sem értük még el a legutóbbi világbajnokságokon ezüst- és bronzérmet szerző, most a házigazda hollandokat bámulatos teljesítménnyel „összecsomagoló” horvátok szintjét, ám azért a többség hasonlóképp van ezzel. Ráadásul mi évtizedekig belesavanyodtunk a magunk kicsiny­ségébe, gyengeségébe, s ebből a pszichikai állapotból sokan még ma sem tudnak kikecmeregni, ezért folyamatosan relativizálják a végre újra elért, normális esetben vitathatatlan eredményeket, sikereket. Lelkük rajta, mi maradjunk a tényeknél: a Nemzetek Ligája A-ligájának egyik legerősebb kvartettjében lettünk másodikak, s most Spanyolország helyett Monte­negró, majd Litvánia ellen készülünk. Ez nem NL-elődöntő, hanem Eb-kvalifikáció, de legalább annyira fontos nekünk.
A szerdai Hollandia–Horvátország mérkőzés színvonala és izgalmai ismeretében nehezebben áll rá a kezem a klaviatúrán, de egye kutya, mégis leírom: akár a magyar labdarúgó-válogatott is itt lehetne és játszhatott volna csütörtökön a spanyolokkal a Nemzetek Ligája (NL) másik elődöntőjében. Emlékezzünk csak rá, mert olyan jólesik: a legutóbbi Eb-ezüst­érmes Anglia oda-vissza legyőzése (benne az egy évvel ezelőtti, wolverhamptoni 4–0-s alázással) és a németek ellen megszerzett négy pont azt jelentette, hogy tavaly szeptember végén ki-ki meccset vívhattunk a regnáló Európa-bajnok Olaszországgal a csoportelsőségért, egyben a négyes döntős részvételért. Kikaptunk ugyan, de a második hely is bravúr, s nagyszerű ugródeszka például a jelenleg zajló Eb-selejtezőhöz. Még mielőtt bárki hagymázas gondolkodású béroptimistának tartana, jelzem, szerintem sem értük még el a legutóbbi világbajnokságokon ezüst- és bronzérmet szerző, most a házigazda hollandokat bámulatos teljesítménnyel „összecsomagoló” horvátok szintjét, ám azért a többség hasonlóképp van ezzel. Ráadásul mi évtizedekig belesavanyodtunk a magunk kicsiny­ségébe, gyengeségébe, s ebből a pszichikai állapotból sokan még ma sem tudnak kikecmeregni, ezért folyamatosan relativizálják a végre újra elért, normális esetben vitathatatlan eredményeket, sikereket. Lelkük rajta, mi maradjunk a tényeknél: a Nemzetek Ligája A-ligájának egyik legerősebb kvartettjében lettünk másodikak, s most Spanyolország helyett Monte­negró, majd Litvánia ellen készülünk. Ez nem NL-elődöntő, hanem Eb-kvalifikáció, de legalább annyira fontos nekünk.

A rajt jól sikerült, a Bulgáriával szemben március végén mutatott erődemonstráció, a telt házas Puskás Aréna fantasztikus miliője tényleg csak azokat nem győzte meg, akik be vannak oltva realitásérzék és közösségi élmény ellen. Nekik szívből azt kívánom, hogy felejtsék el újraoltatni magukat, hátha egyszer elkapja őket a kór… Persze a sorozat megfelelő kezdése nem garancia a hasonló folytatásra, hiszen Podgoricában nehéz nyerni, erről a közvetlen rivális szerbek tudnának mesélni. No meg a korábbi magyar válogatott játékosok, hiszen 2007-ben és 2019-ben is ki tudtunk kapni ugyanott 2–1-re. Az utóbbi felkészülési mérkőzésen szereplők közül Dibusz Dénes, Willi Orbán, Lang Ádám, Gazdag Dániel, Kleinheisler László és Ferenczi János ezúttal is a keret tagja, többségük nagy valószínűséggel pályára is lép. Tapasztalatból tudják tehát, hogy több kell az eddigieknél a Montenegró felett aratott első, sporttörténelmi diadalhoz. Vagy legalább a második döntetlenhez (2008-ban volt egy budapesti 3–3), hiszen őszintén szólva az sem megvetendő eredmény, legalábbis szerintem.

Próbálom óvatosan megfogalmazni, hiszen a futball mégiscsak a legesetlegesebb labdasport, de majdnem minden mellettünk szól. Némi bátorságot Bobory Balázs szerdai publicisztikájából merítek (Nincs mitől tartani, 2023. június 15.), aki az elstartoló női kosárlabda Európa-bajnokság apropóján merte leírni, hogy „egyáltalán nem rutintalan a magyar válogatott”, „a szokásos sopánkodás is halkabb volt az elmúlt hetekben”, „a közvetlen felkészülés talán sohasem volt ennyire nyugodt és kiegyensúlyozott”, a „hölgyek megmutatták, hogy tudnak kosárlabdázni”, „a szlovákok elleni összecsapás lényegében a továbbjutásról dönt”. S ezen az összecsapáson aratott 22 pont különbségű (89–67) magabiztos győzelem kollégánk szakmai tudással vegyes optimizmusát – avagy optimizmussal vegyes szakmai tudását – tökéletesen alátámasztotta. De mondom, a foci más tészta, itt a gyengébb csapat sokkal könnyebben kerekedhet felül némi szerencsével, motivációs többlettel, jobb taktikával és e faktorok tetszőleges kombinációjával. A balkáni motivációval sosincs gond, Montenegró bulgáriai sikere az esetleges továbbjutásról szőtt álmokat is fenntartja még, a keret legismertebb játékosait, a két „Istvánt”, Sztefan Szavicsot (Atlético Madrid) és Sztevan Joveticset (Hertha BSC) nem kell bemutatni senkinek.

Persze Szoboszlai Dominikot és Willi Orbánt sem, most nyertek Német Kupát és bajnoki bronzot az RB Leipziggel, Szalai Attila Török Kupát és bajnoki ezüstöt, Lang Ádám Ciprusi Kupát, Kerkez Milos kinőtte Európa-konferencialiga-elődöntős holland klubját, az AZ Alk­maart, Ádám Martin a dél-koreai aranyérmes Ulszan Hyundai, Gazdag Dániel az amerikai ezüstérmes Philadelphia Union kulcsembere. A fradisták (Dibusz Dénes, Botka Endre, Baráth Péter) itthon tudtak próféták lenni, miközben az Európa-ligában csoportelsőként jutottak a nyolcaddöntőbe, Varga Barnabás Paksról lett NB I-es gólkirály, s ennek köszönhetően immár ő is a Ferencvárosé, szóval inkább siker­élményekről, egészséges magabiztosságról lehet beszámolni a telki edzőtábor táján. Persze előfordulnak nehézségek, Gulácsi Péter például még nem bevethető, csakúgy, mint Schäfer András, ám a kapuban és a középpályán sem kényszer szülte helyettesek (Dibusz, illetve Nagy Ádám, Callum Styles, Kleinheisler, esetleg Kalmár Zsolt) játszanak majd, hanem reális alternatívák. S bármi történik szombaton, három nap múlva, kedden a Puskás Aréna újabb telt háza előtt Litvánia ellen ott a javítás, de inkább reményeink szerint a folytatás lehetősége. Többször megénekeltük már, de nem lehet elégszer, hogy napjainkban sikk, pontosabban fogalmazva társasági esemény lett válogatott meccsre járni, a belépők percek alatt elfogynak. Ezt értelemszerűen a futballisták is érzékelik, s hála istennek az eddigi tapasztalatok szerint nem hat rájuk bénítóan, inkább ellenkezőleg. Még szép, mondhatnánk, nincs az a játékos, aki kongó lelátó előtt szívesebben és jobban szerepel, mint az érte szorítók hangorkánja közepette. Arról meg Sallai Roland beszélt nemrég, hogy édes teher kielégítenie családja, barátai, ismerősei megnövekedett jegyigényléseit. Húsz éve a kutyának sem kellett a belépő…

Kedden, a litvánok elleni hazai Eb-selejtező napján sorsolják a Bajnokok Ligája selejtezőjének párosításait, ezt azért érdemes megemlítenünk, mert azon a válogatott mellett a másik jelentős „tömegvonzást” kifejtő magyar csapatért, a Ferencvárosért izgulhatunk. Itt sincs gond a magabiztossággal, az orosz mester, Sztanyiszlav Csercseszov bátran kitűzte a célt, a BL csoportkörét. El is kezdődött a keret újraformálása, persze ezzel is csínján kell bánni, mert korábban épp az volt a baj, hogy sokan mentek és jöttek a nyári átigazolási időszak alatt, a rövid felkészülés során nem ért össze a gárda, aminek a vége kínos felbukás lett a nemzetközi porond szélében. A mag most tehát megmarad, s az egyre jobb minőségű (ezzel együtt drágább) légiósok mellett öröm látni a magyarok érkezését. A Fradi épp elég kritikát kapott azért, hogy kevés honfitársat foglalkoztat, Baráth, Varga Barnabás, Halmai Ádám átigazolása, a „kis” Lisztes Krisztián kinevelése talán valamennyire ellensúlyozza ezt a trendet. A lényeg úgyis a pályán dől el, s abban megegyezhetünk, hogy a legújabb hazai futballreneszánsz továbbélésének alappillére a válogatott és a Ferencváros sikeres menetelése. Persze klubszinten új szereplők is csatlakozhatnak, ha tudnak.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!