A Valencia is vihetné Beckhamet

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2003.06.03. 21:34
Címkék
Szinte nem telik el úgy nap, hogy Barcelonából vagy Valenciából ne érkezzen hír újabb, szenzációsnak ígérkező tranzakcióról. Mindkét helyszínen elnökválasztásra készül a város nevét viselő egyesület (a Turia-parti bérletesek június 14-én, a katalánok egy nappal később voksolnak), éppen ezért a jelöltek "ipari mennyiségben ígérnek fűt-fát, de leginkább nemzetközi csillagokat a szurkolóknak.
Az már korábban ismert volt, hogy a gránátvörös-kékeknél Joan Laporta beígérte David Beckhamet, akit állítólag 40 és 50 millió euró közötti összegért engedne át a Manchester United. A legújabb hírek szerint viszont a Valencia legnagyobb részvényese, Francisco Roig is megszerezhetné az angol válogatott csapatkapitányát, mégpedig 48 millió euró leszurkolása ellenében. Ezt az elnökjelölt hivatalos nyilatkozatban közölte a nyilvánossággal, egy meg nem nevezett menedzserre hivatkozva, aki állítólag azt is elmondta neki, hogy Beckham nagyon szívesen játszana a Mestallában, amennyiben a csapat bejut a Bajnokok Ligájába, és ha úgy érzi, hogy a Valenciánál "nyerő projekt” részese lehet.A három feltétel közül talán a vételár előteremtése ígérkezik a legnehezebb feladatnak, ám tény, hogy Roig pár napja 42 milliót ajánlott a közös európai valutából az Atlético Madrid üdvöskéjéért, Fernando Torresért, azaz jelezte, az anyagiak nem feltétlen jelentenek akadályt a számára (Torrest persze nem engedi el a fővárosi klub). Roig azonban itt még nem állhat le, ugyanis két szupersztárt ígért a szurkolóknak – ellenkező esetben ki kellene fizetnie az összes bérletes éves kvótáját –, igaz, állítólag már megegyezett Roy Makaayjal, és Nihat Kahvecivel is, mi több, tárgyalásokat kezdett a Chelsea-t erősítő Jimmy Floyd Hasselbainkkel. Választási ellenfele, a Valencia jelenlegi elnöke, Jaime Ortí ugyanakkor nincs jó helyzetben, ugyanis miután úgy tűnt, Claudio Lópezt sikerült visszacsábítania a Laziótól, kiderült, hogy a támadó túl magas fizetést kér magának, ezért az ügylet holtpontra jutott. Ortí azért nem esett kétségbe, és következő lépésként Samuel Eto'ót, a Mallorca gólzsákját, a lisszaboni Sporting két fiatal ígéretét, Ricardo Quaresmát és Cristiano Ronaldót, valamint az ajaxos Zlatan Ibrahimovicot környékezte meg, igaz, egyelőre kézzelfogható eredmény nélkül.Visszatérve a Barcához! Jaume Llauradó legújabb ígérete Christian Chivu, az Ajax román csapatkapitányáért állítólag 18 millió eurót fizetne a jelölt, ha őt választanák meg a klub első emberének, ráadásul a technikai igazgatói székbe sem akárkit, az Internazionalénél eddig sportigazgatóként tevénykedő Giuliano Terraneót ültetné.Szintén a katalán klubhoz tartozó információ, hogy a Rennes-ben védő Petr Cech ügynöke kedden Barcelonában tárgyalt (hogy kivel, azt nem tudni) pártfogoltja esetleges átigazolásáról. A mindössze 21 esztendős kapus a Sparta Prahától került a szezon elején a breton csapathoz, amellyel az idén 37 bajnoki mérkőzést játszott.Értelemszerűen a Real Madrid is egyre intenzívebben mocorog az átigazolási piacon, a Bernabéuban most egy esetleges Fernando Morientes, Walter Samuel cserén gondolkodnak. A királyi gárdánál sokan úgy vélik, öngyilkosság lenne egy jó középső védő nélkül nekivágni a következő szezonnak, míg az argentin bekk jelenlegi klubjánál, a Románál Fabio Capello edző már régóta szeretné megszerezni a spanyol csapatban az idén mellőzött csatárt. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy egyik klub sem szeretne pénzt adni a játékosa mellé.Részben a Real Madridhoz kapcsolódik a hír, mely szerint Rio de Janeiróban letartóztatták Ronaldo két ügynökét, Alexandre Martinst és Reinaldo Pittát, őket azzal vádolja Lafredo Lisboa államügyész, hogy 33.4 millió dollárnyi közpénzt utaltak át illegálisan egy svájci bankba.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik