Mijaín López, „Beléptél az Olümposz istenei közé”

Peking, London, Rio de Janeiro és Tokió után Párizsban is aranyérmet nyert Mijaín López.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach nemes egyszerűséggel csak annyit mondott neki a francia fővárosban megnyert döntőjét követően: „Beléptél az Olümposz istenei közé.”

Hogy túlzó-e a NOB-elnök megállapítása, döntse el mindenki maga, de az biztos, López 42 évesen a sporttörténelem legszűkebb elitjébe emelkedett.

1999-ben, 25 esztendővel ezelőtt még nem lehetett sejteni, hogy egyszer azon kell törnünk a fejünket, vajon élt-e valaha nála – a szó szoros és átvitt értelmében – hatalmasabb birkózó. López 17 éves volt, hét éve birkózott már, sok kubai sráchoz hasonlóan először a baseballal próbálkozott, aztán váltott a neki jóval testhezállóbb birkózásra. Szóval 1999, az ifjú Mijaín López a kilencedik helyen zárt a bukaresti junior-világbajnokságon, egy évvel később, Nantes-ban nyolcadik lett.

2001-ben mutatkozott be a felnőttek között, a pátrai vb-n a hatodik helyen végzett. Először 2002-ben mutatta meg az oroszlánkörmeit, amikor megnyerte a felnőtt pánamerikai bajnokságot, majd néhány hónappal később a juniorok között kötött- és szabadfogásban is diadalmaskodott.

A nemzetközi áttörésére még három évet kellett várni.

„Először 2004-ben, a szombathelyi Magyar Nagydíjon birkóztam ellene, és kikaptam. Emlékszem, rendkívül bosszús voltam, hogy egy ilyen fiatal srác meg tudott verni…” – idézi fel Deák-Bárdos Mihály az első találkozását Lópezzel. Ő akkoriban a világelitbe tartozott, mondhatni, fénykorát élte, már négy világbajnoki ezüstérmet tudhatott magáénak. Mindketten elindultak az athéni olimpián, Deák-Bárdos a csoportkörben búcsúzott, Mijaín López a hatodik helyen zárt úgy, hogy csak a későbbi győztes orosz Haszan Barojev tudta megverni, s intő jel volt a mezőnynek, hogy az akkor 22 éves srác birkózta holtversenyben a legszorosabb mérkőzést a későbbi bajnokkal.

Herradura szülötte, vagy ahogyan Kubában becézik, „Herradura óriása” 2005-ben kezdte el hódító útját. Deák-Bárdos pechére éppen a budapesti világbajnokságon. A döntőben találkoztak egymással, sportolónknak esélye sem volt ellene, karrierje során ötödik alkalommal is vb-ezüstérmet szerzett. López viszont felért a csúcsra. „Akkor hozták be azt a szabályt, hogy lenti helyzetben fordított emeléssel lehet próbálkozni. Olyan volt, mintha neki találták volna ki. Mindenkit eldobált azon a vébén. Már akkor is sejtettem, hogy nagyon eredményes lesz, de arra nem gondoltam, hogy öt olimpiai arany lesz a vége. Dinamikus és robbanékony amellett, hogy hihetetlenül erős. Ráadásul annyira ügyes, hogy ha a testi adottságai engedték volna, kisebb súlyokban is bőven megállta volna a helyét” – vélekedik Deák-Bárdos.

Valóban, Mijaín López nem úgy mozgott, mint a nehézsúlyúak többsége. De nem is úgy edzett! Hiába több mint 130 kilós és 198 centi magas, függeszkedve mászta a kötelet, de nem egyet, egyszerre többet úgy, hogy visszaérkezésekor sem ért talajt a lába. Pörgős, maximum egyórás tréningeket végzett, és a fogásgyakorláshoz is úgy állt oda, mintha külön küzdelem lenne. Súlyproblémái miatt az edzések végén anorákba bújt, s abban kerékpározott vagy súlyzózott. Nagy könnyebbséget jelentett neki tehát, amikor 2014-ben a 120 kilós súlyhatárt 130-ra emelték.

López a budapesti győzelme óta eltelt 19 évben mindössze három vereséget szenvedett el világversenyen: 2006-ban Barojevtől, 2011-ben és 2015-ben az azóta ötszörös vb-aranyérmes, 12-szeres Eb-győztes török Riza Kayaalptól kapott ki.

„Mindegyik alkalommal rendkívül gyanús körülmények között veszített. Hallottunk olyan mendemondákat, hogy mennyibe kerül a győzelem a kubaiak ellen, s maradjunk annyiban, hogy láthatóan nem küzdött teljes erőbedobással – meséli Deák-Bárdos. – De az olimpia más, a játékokon esélye sem volt senkinek.”

2008-ban Pekingben mindössze három pontot tudtak szerezni ellene, 2012-ben Londonban, 2016-ban Rióban és 2021-ben Tokióban egyet sem, míg most, Párizsban kettőt. Nem véletlen, hogy a kubai Juventud Rebelde című laptól kiérdemelte a „gladiátorok szent Mijaínja” becenevet. Egyébként pályafutása során „kölyöknek” és „szörnyűnek” is hívták.

De vissza a játékokhoz! López a 2016-os sikerét követően úgy döntött, kámforrá válik. Azóta, az elmúlt nyolc évben egyetlen világbajnokságon sem vett részt. Tokió előtt csupán két viadalon, a Pánamerikai Játékokon, valamint a közép-amerikai és karibi játékokon szerepelt, Párizs előtt viszont már egyetlen nemzetközi megméretésen sem tette próbára magát.

Hogyan jutott ki a két olimpiára? – adódik a kérdés. Mindkét alkalommal más szerezte meg helyette a kvótát: Óscar Pino, aki ugyancsak kiváló birkózó, s nem mellesleg maga López a mentora. Mindvégig segítette a felkészülésben, tanácsokkal látta el, ellenben ő indult a játékokon. Pino klasszisát mutatja, hogy 2017-ben, 2018-ban és 2023-ban is a harmadik helyen zárt a világbajnokságon, 2019-ben, Nur-Szultanban ezüstérmes lett.

Ha nem lenne elég a kötöttfogású nehézsúlyú kubai kiválóságokból: ott van még a vb-harmadik, pánamerikai bajnok Yasmani Acosta is, aki 2015-ben érthető okból úgy döntött, hogy Kuba helyett másik ország, Chile színeiben szeretne versenyezni. Érdekes forgatókönyveket tud írni az élet: Acosta hatalmas meglepetésre bejutott a párizsi olimpia döntőjébe, így ő birkózhatott Lópezzel, és szenvedett 6–0-s vereséget. „Gyönyörű pillanat volt, a történelem során először birkózhatott az olimpiai döntőben két kubai férfi egymás ellen” – mondta López a Granma című újságnak.

Győzelme után megható jelenet szemtanúi lehettek a Champ-de-Mars Arena nézői: López a szőnyeg közepén letérdelt, s emocionális pillanatok közepette levette mindkét birkózócipőjét, ott is hagyta őket, jelezve, itt a vége, felhagy a birkózással. „Tiszteletemet fejeztem ki a hosszú harc után minden egyes embernek, akinek rengeteg köze volt ehhez a csodálatos élményhez. Édesanyámnak, édesapámnak, a testvéreimnek és a honfitársaimnak. A cipők ott maradtak, ahol maradniuk kellett, a szőnyegen” – fogalmazott López hazatérését követően.

A Manuel Fajardo Egyetemen testnevelés-kultúrából diplomázó klasszist arra kérte az egyik kubai portál, hogy mindegyik olimpiai aranyérméhez társítson egy szót: „Peking: köd. London: transzcendencia. Rio de Janeiro: erőfeszítés. Tokió: áldozat. Párizs: öröm.”

Volt oka az örömre, hiszen halhatatlanná vált. Emellett mindig a hazaszeretete adta neki a legnagyobb motivációt. Ugyancsak Deák-Bárdos Mihály mesélte róla: 2004-ben megkérdezték tőle, miért akar olimpiai bajnok lenni. Mijaín López így felelt: „Azért, hogy kezet foghassak Fidel Castróval.”

A birkózótársadalomban gyakran megfogalmazódik a kérdés. Az orosz Alekszandr Karelin 1985-ben érte el az első nemzetközi eredményét, 2000-ig birkózott. Pályafutása során három olimpiai, kilenc világ- és tizenkét Európa-bajnoki címet szerzett a kötöttfogású nehézsúlyúak között, 887 győzelem és mindössze 2 vereség köthető a nevéhez, akadt hat olyan év a pályafutásában, amikor egyetlen pontot sem tudtak végrehajtani rajta. Deák-Bárdos Mihály ellene is többször birkózott, megkérdeztük tőle, szerinte López vagy Karelin-e a világ valaha volt legjobb birkózója: „López! Sokkal dinamikusabb és ügyesebb, mint Karelin volt a fénykorában. Az orosz is nagyon erős volt, de amikor a kubai megrántotta az ember fejét, az ellenfele úgy érezte magát, hogy nem bír megállni a lábán. Megítélésem szerint tehát a csúcsformában lévő López és Karelin közül a kubai került volna ki győztesen.”