Indul a maratoni versenyfutás

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2003.09.05. 22:22
Címkék
Amíg Európában a válogatottak még a jövő évi Európa-bajnokságra próbálják kvalifikálni magukat, addig a föld másik felén, Dél-Amerikában a nemzeti csapatok nekivágnak a 2006-os, németországi világbajnokság selejtezősorozatának. A maratoni megméretés a hét végén indul, és huszonöt hónap múlva, 2005 októberében fejeződik be, ráadásul nem mindegyik csapat számára, ugyanis a FIFA szabályainak megfelelően az egy csoportba rendelt tíz alakulat közül az ötödik helyen végző még az óceániai térség legjobbjával (feltehetőleg Ausztráliával) még oda-vissza vágó alapon zajló pótselejtezőn is kénytelen lesz helytállni  feltéve, hogy ki akar jutni a világbajnokságra. Ebből adódik, hogy a dél-amerikai selejtezőcsoportban, mindenki mindenkivel játszik, a több szerzett pont alapján dől el a sorrend (pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmények, majd a jobb gólkülönbség, esetlegesen a több lőtt gól billentheti a mérleg nyelvét valamelyik irányba).
Ronaldinho lehet a brazil válogatott egyik vezéralakja a világbajnoki selejtezôk során
Ronaldinho lehet a brazil válogatott egyik vezéralakja a világbajnoki selejtezôk során
Ronaldinho lehet a brazil válogatott egyik vezéralakja a világbajnoki selejtezôk során
Ronaldinho lehet a brazil válogatott egyik vezéralakja a világbajnoki selejtezôk során
Ronaldinho lehet a brazil válogatott egyik vezéralakja a világbajnoki selejtezôk során
Ronaldinho lehet a brazil válogatott egyik vezéralakja a világbajnoki selejtezôk során
A szubkontinensen az utóbbi kettő, a franciaországi, majd a dél-koreai– japán közös rendezésű vb-t megelőző rendszert ismétlik meg, annak ellenére, hogy a legtöbb tagországban élesen bírálták a lebonyolítás módját. Az ellenzők szerint a túl sok mérkőzés elsősorban a kisebb játékerőt képviselő csapatok rovására mehet, amelyek az eredményesség érdekében kénytelenek mindig a legerősebb garnitúrájukat pályára küldeni, miközben az olyan országok, mint Brazília vagy Argentína, vígan csereberélhetik a klaszszisaikat a páros fordulókban (a program sűrűsége miatt ezúttal is hat kettős játéknap lesz).
Elsősorban persze nem a lebonyolítás miatt számítanak a brazilok és argentinok a sorozat esélyeseinek – és most nem az első négy hely valamelyikének megszerzéséről van szó, mert e két nemzet számára több mint kötelező a továbbjutás –, hanem azért, mert kimagaslanak a mezőnyből. A többiek ugyan minden lehetséges fórumon hangoztatják, hogy "így” fejlődtek, meg "úgy” megtanultak focizni, de a realitás az, hogy mindössze egymás közt jelentenek konkurenciát, és tízből egyszer, legfeljebb kétszer képesek megverni a fent említett két óriást. Meglehet, a brazilok a legutóbbi selejtezősorozaton mindent megtettek, hogy rácáfoljanak erre, és aláássák a több évtizeden keresztül kemény és eredményes munkával építgetett presztízsüket. Az immár ötszörös világbajnok selecao először 1993-ban, Bolívia ellen szenvedett vereséget világbajnoki selejtezőn, majd miután címvédőként az új dél-amerikai rendszert elsőre kikerülte, a Távol-Keletre szóló repülőjegyekért folytatott versengésben nem kevesebb, mint hat alkalommal volt kénytelen lehajtott fejjel lekullogni a gyepről. A csapatot nem kevesebb, mint négy edző – Wanderley Luxemburgo, Candinho, Emerson Leao és Luiz Felipe Scolari – gardírozta a selejtezők során, ezen idő alatt több mint hatvan játékos ölthette magára az aranysárga mezt, ráadásul a fél (ha nem az egész) nemzet harcban állt Scolarival, aki a sorozatos botladozások ellenére sem hívta be az akkor tényleg kirobbanó formában játszó Romáriót. A többi már történelem: Brazília végül a tavalyi vb-re is kijutott, ott százszázalékos teljesítménnyel lépett át a mezőnyön, és megérdemelten lett ötödször is világbajnok. Scolarinak megbocsátottak, a kapitány viszont tartva magát korábbi fogadalmához, a torna után lemondott, és helyét az 1994-es győző, Carlos Alberto Parreira vette át. A játékoskeret alig változott, persze a feltörekvő generáció tagjai – Kaká, Diego, Robinho – már helyet követelnek maguknak, és könnyen lehet, hogy a sorozat végére már tőlük várja a nép a hatodik aranyat.
Argentínában pontosan fordított sorrendben élték át az élményeket a szurkolók: a Marcelo Bielsa vezette válogatott utcahosszal nyerte meg a selejtezőt, hogy aztán a vb egyik legnagyobb csalódását keltve, már a csoportmérkőzések után kiessen. Meglepő, de a kapitány túlélte a csúfos kudarcot, és most is ő készíti fel a világoskék-fehér alakulatot, igaz, ha nem jönnek az eredmények, több mint valószínű, hogy át kell adnia a stafétabotot. A szakvezetőnek ugyanakkor már nem kell azon rágódnia, hogy miért ne szerepeltesse együtt Batistutát és Crespót…
Ami a többieket illeti! A mezőny kiegyenlítettsége miatt a továbbjutásra szinte bármelyik válogatottnak van esélye, a valamelyest gyengébbnek tartott Bolívia és Venezuela pedig változatlanul bízhat a magaslati levegőben.

Dél-amerikai zóna
A világbajnoki selejtezők menetrendje.
1. forduló (szeptember 6–7.):
Peru– Paraguay, Kolumbia–Brazília, Ecuador–Venezuela, Uruguay–Bolívia, Argentína–Chile (a 10. fordulót – a visszavágókat – 2004. október 12–13-án rendezik)
2. forduló (szeptember 9–10.): Paraguay–Uruguay, Brazília–Ecuador, Bolívia– Kolumbia, Venezuela–Argentína, Chile–Peru (11. forduló: 2004. november 16–17.)
3. forduló (november 15–16.): Paraguay– Ecuador, Uruguay–Chile, Peru–Brazília, Argentína–Bolívia, Kolumbia–Venezuela (12. forduló: 2005. március 26–27.)
4. forduló (november 18–19.): Venezuela–Bolívia, Brazília–Uruguay, Ecuador–Peru, Chile–Paraguay, Kolumbia–Argentína (13. forduló: 2005. március 29–30.)
5. forduló (2004. március 30–31.): Uruguay–Venezuela, Paraguay–Brazília, Bolívia– Chile, Argentína–Ecuador, Peru–Kolumbia (14. forduló: 2005. június 4–5.)
6. forduló (2004. június 1–2.): Ecuador–Kolumbia, Venezuela–Chile, Uruguay–Peru, Brazília–Argentína, Bolívia–Paraguay (15. forduló: 2005. június 7–8.)
7. forduló (2004. június 4–5.): Chile–Brazília, Kolumbia–Uruguay, Ecuador–Bolívia, Argentína–Paraguay, Peru–Venezuela (16. forduló: 2005. szeptember 3–4.)
8. forduló (2004. szeptember 4–5.): Paraguay–Venezuela, Chile–Kolumbia, Uruguay–Ecuador, Peru–Argentína, Brazília–Bolívia (17. forduló: 2005. október 8–9.)
9. forduló (2004. október 9–10.): Kolumbia–Paraguay, Bolívia–Peru, Ecuador–Chile, Venezuela–Brazília, Argentína–Uruguay (18. forduló: 2005. október 11–12.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik