Chile továbbra is remek

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2003.09.10. 22:28
Címkék
Az előző világbajnoki selejtezősorozatban bukdácsoló Chile kiválóan kezdte a mostani szériát, hiszen azt követően, hogy a múlt szombaton Buenos Airesben 02-ről állt fel a házigazda argentin csapat ellen, a második fordulóban két vállra fektette Peru legjobbjait. Az argentinok számára egyértelműen csalódást jelentett a Juvenal Olmos legénysége elleni hazai döntetlen, így Venezuela ellen kötelező volt a győzelem, amit meg is szerzett az égszínkék-fehér alakulat.
Az argentinok okkal örülnek, hiszen Caracasban feledhették a Chile elleni botlásukat
Az argentinok okkal örülnek, hiszen Caracasban feledhették a Chile elleni botlásukat
Az argentinok okkal örülnek, hiszen Caracasban feledhették a Chile elleni botlásukat
Az argentinok okkal örülnek, hiszen Caracasban feledhették a Chile elleni botlásukat
Az argentinok okkal örülnek, hiszen Caracasban feledhették a Chile elleni botlásukat
Az argentinok okkal örülnek, hiszen Caracasban feledhették a Chile elleni botlásukat
Santiago de Chilében az első körben Paraguayt kiütő (4–1) Perué volt az első helyzet, viszont a Newcastle-t erősítő Solano közeli próbálkozását Nelson Tapia bravúrral hárította. Idő-vel a hazaiak is elkapták a ritmust, és még a szünet előtt vezetést szereztek Pinilla révén, aki Pérez beadása után volt eredményes. Bár a fordulást követően is a chileiek voltak aktívabbak, a vendégek gyors ellenakció végén Mendoza kapáslövésével egyenlítettek, sőt egy darabig úgy tűnt, akár fordíthatnak is – főleg azután, hogy a hazaiakat kissé letörte, midőn a játékvezető nem adta meg Héctor Tapia egyértelműen kézzel szerzett gólját. A 70. percben aztán mégis megszületett a győztes chilei találat – Pizarro jobb oldali beadását követően Norambuena fejelt a hálóba –, így Olmos mester mosolyogva állhatott a sajtó képviselői elé. "Végig éreztem, hogy ezt a meccset csak mi nyerhetjük meg. A fiúknak óriási lendületet adott az Argentínából elhozott egy pont, ez segítette át a csapatot a holtpontokon” – hangzott a kapitány mondandója.
"Szükségünk volt erre az eredményre, főleg a chileiek elleni döntetlen után – ezek már Marcelo Bielsának, az argentin válogatott szövetségi kapitányának a szavai, a Venezuela ellen idegenben 3–0-ra megnyert mérkőzés után. – A találkozó sorsa egyébként roppant hamar eldőlt, és bár az eredménnyel elégedett vagyok, talán nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna.” Tény, az argentinok az első félidei "mészárlást” – Aimar, Crespo és César Delgado bő fél óra alatt szerzett egy-egy gólt – nem folytatták a második negyvenöt percben, pedig a helyzetek adva voltak a még nagyobb különbségű győzelem kivívására a hazai veretlenségét tizenegy mérkőzés után elveszítő Venezuela ellen.

Világbajnoki selejtezők, dél-amerikai zóna, 2. forduló
Venezuela–Argentína 0–3 (0–3)

Caracas, 25 000 néző
V: Vázquez (uruguayi). G: Aimar (7.), Crespo (25.), C. Delgado (32.)
VENEZUELA: Angelucci – H. González (Valenilla, 46.), Rey, Alvarado, Rojas – Vera, Jiménez, Arango (Moreno, 61.), Páez – Morán (Urdaneta, 46.), Noriega
ARGENTÍNA: Cavallero – Vivas, Ayala, Placente – Zanetti, Verón, Kily González – Aimar (Heinze, 63.), D’Alessandro (L. González, 85.) – C. Delgado (Almeyda, 81.), Crespo

Chile–Peru 2–1 (1–0)
Santiago de Chile, 55 000 néző
V: Elizondo (argentin). G: Pinilla (35.), Norambuena (70.), ill. Mendoza (57.)
CHILE: N. Tapia – R. Rojas, Olarra, Contreras, R. Pérez – Acuna, M. González (B. González, 46.), Martel (Pizarro, 46.), Mirosevics – Pinilla, H. Tapia (Norambuena, 67.)
PERU: E. Delgado – Jorge Soto, Rebosio, Galliquio, Hidalgo – Zegarra, Jayo, Solano (José Soto, 81.), Palacios (Farfan, 75.) – Mendoza, Pizarro

Bolívia–Kolumbia 4–0 (2–0)
La Paz.
G: Baldivieso (12.), Botero (32., 49., 59.). K: Cordóba (65.)

Paraguay–Uruguay 4–1 (1–1)
Asunción.
G: Cardozo (26., 58., 72.), Paredes (54.), ill. Chevantón (23.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik