Menesztették Pachecót

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2003.09.30. 21:31
Címkék
Jaime Pachecót menesztettük a Mallorca edzői posztjáról  jelentette be kedden délelőtt az egyesület elnöke, Mateo Alemany. A portugál tréner irányítása alatt a "szigetlakók igen gyatra eredményeket produkáltak, ugyanis miután a Real Madriddal szemben elveszítették a Szuperkupáért folytatott párharcot (21 és 03) a bajnokságban három vereség mellett mindössze egy-egy győzelmet és döntetlent tudtak felmutatni az első öt fordulóban.
A kaput az tette be, hogy a csapat legutóbb az első négy játéknapon négy vereséget begyűjtő Albacetétől kapott ki nagyon simán, de bennfentesek szerint az is közrejátszott Pacheco elküldésében, hogy a tréner több játékossal is kifejezetten rossz viszonyban volt. Bár hivatalosan még nem erősítették meg, a helyi sajtó szerint az utód Mané lehet, aki 2001-ben az UEFA-kupa döntőjéig vezette az Alavést, és aki az 1995–1996-os évadban tucatnyi mérkőzés erejéig már ült a Mallorca kispadján.Érdekesség, hogy Gregorio Manzanót, akit Pacheco váltott a Son Moix-stadionban, éppen a portugál szakember menesztésével egy időben erősítették meg pozíciójában az Atlético Madridnál, pedig a fővárosiak ugyanúgy kezdték az idényt, mint a Mallorca, sőt, a gólkülönbségük még rosszabb is, mint a piros-feketéké.Lapinformációk szerint Patrick Kluivert könnyen a Newcastle Unitedhez szerződhet januárban az átigazolási piac újranyitásakor. A Barcelona holland csatárát az utóbbi időben rengeteg kritika érte a szurkolók részéről – a Sevilla elleni bajnokin minden labdaérintésekor kifütyülték –, így keveseket ért váratlanul a kijelentése – "A Premiership lenyűgöz, régi álmom teljesülne, ha angol klubban játszhatnék.” –, amelyet azután tett a Daily Expressnek, hogy a Newcastle-t edző Bobby Robson kifejtette, szívesen látná őt a csapatában.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik