Ronaldinho miatt vitáznak

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2003.11.12. 22:01
Címkék
Amikor válogatott mérkőzések előtt áll az "egész világ, szinte törvényszerű, hogy súrlódás keletkezik valamelyik nemzeti tizenegy és egy egyesület között.
Ezúttal sem volt másképp, igaz, jelen esetben sérült futballista, Ronaldinho körül alakult ki kisebb polémia egyesülete, a Barcelona, illetve a brazil válogatott között. A katalán klub azt állította, a legutóbbi fordulóban combizomszakadást szenvedő, ezért több mint egy hónapig harcképtelen támadót a Brazil Labdarúgó-szövetség rendelte a válogatotthoz, amely a következő napokban két világbajnoki selejtezőt is játszik. Ugyanakkor José Luis Runco, a selecao orvosa kategorikusan cáfolta, hogy Brazíliából bárki is utasította volna Ronaldinhót a hazatérésre, igaz, azt elismerte, hogy az ilyen sérüléseknél célszerű, ha a válogatott orvosai is megvizsgálják a futballistát (a Real Madridban játszó, és szintén a combizmát fájlaló Roberto Carlos is hazamegy). Joan Laporta, a Barca elnöke azzal igyekezett lezárni a vitát, hogy kijelentette: reményei szerint Ronaldinho négy-öt napon belül visszatér a Camp Nouba.Könnyen lehet, hogy a Villarreal hamarosan egyezségre jut a Boca Juniorsszal Sebastián Battaglia átigazolása ügyében. Az argentin középpályásért jelenleg José Manuel Llaneza, a spanyol klub küldötte folytat tárgyalásokat Buenos Airesben, és mind az ottani, mind a spanyol sajtó arról számol be, hogy a felek közel állnak a megállapodáshoz, ráadásul Battaglia kijelentette, adott esetben szívesen tenné át a székhelyét a Madrigal-stadionba. Az viszont már most majdnem biztosra vehető, hogy a River Plate ellen 2–0-ra megnyert szuperrangadó egyik gólját szerző futballista december 14-e előtt nem megy sehova, a Boca ugyanis a Milan elleni Világkupa-mérkőzés előtt egyetlen neves játékosát sem engedi el.Végül említsük meg, hogy a Real Madrid barátságos mérkőzésen lépett pályára, és gól nélküli döntetlent játszott a fennállása 75. születésnapját ünneplő Valladolid otthonában. Igaz, a világsztárok csapatából a legtöbben a válogatottjukkal készülnek, ám számos fórumon úgy hirdették meg a mérkőzést, hogy Beckhammel áll fel a királyi gárda. Ehhez képest a következő volt a blancók kezdő tizenegye: César – Olalla, Pavón, Mejía, Paredes, Nunez, Robles, Jordi, Toni, Zidane, Portillo – ezt egészítették ki a cserék: Carlos, Riki, Jurado, Soldado, Corrales, és Arbeola. Barátságos mérkőzés
Valladolid–Real Madrid 0–0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik