Védőt akar a Real Madrid

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2003.11.13. 22:03
Címkék
Érződik, hogy közeledik a téli átigazolási időszak, a spanyol lapok ugyanis egyre nagyobb terjedelmet szentelnek annak, melyik csapat miképp kívánja megerősíteni a keretét.
Több esetben egyelőre csak spekulációk láttak napvilágot, mint például a Real Madriddal kapcsolatban, amelyről elsősorban a fővárosi lapok híresztelik, hogy középső védőt keres, de sem nevet, sem pedig összeget nem említenek. A klub elnöke, Florentino Pérez beszélt arról, elképzelhetőnek tartja, hogy a télen megerősítik a keretet ("Normális esetben decemberben nem igazolunk senkit, ez a szokás, szeretném, ha így maradna, viszont nem szeretnék dogmatikus lenni” – mondta a presidente), ez a média szerint egyet jelent azzal, hogy a blancók vásárolni fognak. A hátsó alakzat megerősítése pedig nem túl bonyolult logikai folyamat eredménye…A tabella utolsó helyén álló Espanyolnál biztosak benne, hogy meg kell erősíteni a keretet, az viszont még kérdéses, kik lehetnek a jelöltek. A nemrég kinevezett vezetőedző, Luis Fernandez ugyanis még egy kis időt kért a keret tagjainak megismeréséhez. "Várjunk még egy kicsit az igazolásokkal, először is a meglévő játékosainkkal szembeni tisztelet miatt, másrészt előbb fel kell mérnem, pontosan mire képes ez a csapat” – jelentette ki a baszk tréner. Daniel Sánchez Libre klubelnök mindenesetre biztosította Fernandezt és a szurkolókat, bizonyos határokon belül lehetséges a költekezés: "Az Espanyolnak meg kell menekülnie, a másodosztályban túl sok pénzt veszítenénk, ezért addig mindenképpen nyújtozunk, amíg a takarónk ér, de tovább semmi esetre sem.”Az esetleges érkezők mellett lehetnek távozók is a Primera Divisiónból, bár egyikük-másikuk még egyszer sem játszott a spanyol klubfutball legmagasabb szintjén. A Villarreal mindössze 17 esztendős ifistájáról, César Arzóról van szó, akiért bejelentkezett a többnyire mindenkire igényt tartó Chelsea. Könnyen lehet ugyanakkor, hogy a milliárdos Roman Abramovics bicskája beletörik ebbe a kísérletbe, mert bár a rendszerint az első csapattal edző középpályásnak nincs még profiszerződése, egyelőre nem kívánja elhagyni nevelőegyesületét. "Nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy egyszer a Chelsea-hez szerződjek. Jelenleg azonban az is megtisztelő a számomra, hogy a Villarrealban játszhatok, ezért nem szeretnék elmenni innen. Ez a csapat ráadásul nemsokára felnő az ország nagyjaihoz, és a nemzetközi porondon is sikerekre számíthat” – mondta a kétszeres U17-es Eb-ezüstérmes játékos. Abramovics egyébként a Valenciától is vitt volna egy futballistát, mégpedig Fabián Ayalát, de a jelek szerint az argentin bekk, annak ellenére, hogy a Turia-partiak megfelelő ajánlat esetén elengednék, marad, ahol van, ugyanis a londoni klub játékosai arra kérték Claudio Ranieri edzőt, beszélje le a tulajdonost Ayala megvételéről.Végül említsük meg, hogy újabb epizód íródott a Joan Laporta–Boixos Nois párharc történetében. A Barcelona legnagyobb szervezett szurkolótáborának egyes tagjai ugyanis halálos fenyegetéseket pingáltak a klub elnökének házára. "Laporta, meg fogunk ölni! A Camp Nou a mi otthonunk, a tiéd a sírkert” – állt öles betűkkel a vezető otthonának falán.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik