Mesterhármasok mestere

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.11.24. 21:53
Címkék
Az elmúlt hét vége eseményei ismeretében nem meglepő, hogy ezúttal Németországból "érkezik rovatunk főszereplője. Mert bár a Celticet erősítő Chris Sutton szintén mesterhármast jegyzett a Dundee United ellen, 51-es meccsen ez nem akkora kunszt, mint 31-es győzelem, vagy 02-ről történő fordítás esetén három gólt berámolni az ellenfél kapujába. Márpedig a Werder Brement erősítő Aílton (a VfL Bochum ellen), illetve a Kaiserslauternben futballozó Miroslav Klose a fent említett tettek egyikét végrehajtotta. Kettőjük közül mi Kloséra voksoltunk, egyrészt mert karrierje első mesterhármasát jegyezte a bajnokságban, másrészt pedig egy félidő alatt, kétgólos hátrányból felálló csapat mezőnyében vitte véghez ezt a bravúrt.
Klose a válogatottban szerzett két mesterhármasa után elôször triplázott a ligában
Klose a válogatottban szerzett két mesterhármasa után elôször triplázott a ligában
Klose a válogatottban szerzett két mesterhármasa után elôször triplázott a ligában
Klose a válogatottban szerzett két mesterhármasa után elôször triplázott a ligában
Klose a válogatottban szerzett két mesterhármasa után elôször triplázott a ligában
Klose a válogatottban szerzett két mesterhármasa után elôször triplázott a ligában
Vajmi keveset tudunk a szülők szándékáról, de megkockáztatható: Miroslav Klose sorsa tulajdonképpen már a bölcsőben eldőlt. Mert mi lehet egy olyan házaspár gyermekéből, amelyben a férj, Josef többek között az Auxerre csapatában is szereplő, világjáró labdarúgó, a feleség, Barbara pedig 82-szeres lengyel válogatott kézilabdázó volt? Természetesen futballista…
A lengyelországi Opoléban született, Franciaországban, majd Németországban felcseperedő Klose a labdával gyakorlatilag azóta jó barátságban volt, hogy járni tudott, gyerekkorában a focipályán nem is voltak gondjai, szemben az iskolával. Röviddel azután, hogy a család végleg letelepedett a Pfalzban, és Miro német iskolába járt, a szülők értesítést kaptak az oktatási intézmény vezetőjétől: a kisfiú némettudása nem kielégítő, ezért a negyedik helyett a második osztályt lesz kénytelen látogatni a jövőben. A kis Klose túlélte ezt a váltást, elvégezte az általános iskolát, majd szülői nyomásra szakmát tanult (ács-állványozó a mestersége), de serdülőkorától már csak az érdekelte, miként tudna minél hamarabb hivatásos futballista lenni.

Névjegy

MIROSLAV KLOSE
Született: 1978. június 9., Opole
Állampolgársága: német, lengyel
Posztja: csatár
Magassága/testsúlya: 182 cm/74 kg
Válogatott mérkôzései/góljai száma: 34/15
Eddigi klubjai: Blaubach-Diedelkopf (–1998), Homburg (1998–99), Kaiserslautern (1999–)
Legnagyobb sikerei: világbajnoki ezüstérmes (2002), Német Kupa-döntôs (2003), a vb ezüstcipôse (2002)
Eleinte a körzeti bajnokságban szereplő Blaubach-Diedelkopfban terelgette a labdát, az 1998–99-es szezonban már a Verbandsligában (az ötödik vonalban) vitézkedő Homburgban futballozott, innen vitte el 1999 nyarán a Kaiserslautern. Klose itt végre találkozhatott példaképével, Fritz Walterrel (máig úgy beszél róla, mint második apjáról), ő volt az, aki biztatta, tréningezzen rendesen, előbb-utóbb eljön az ő ideje. Klose edzett, vasárnap rendszeresen játszott a "vörös ördögök” amatőrcsapatában, minden második szombaton pedig ott volt a Betzenbergben, és eredeti Andy Brehme-mezében a helyi "B-középben” szurkolt a nagy ’Lautern sikeréért.
Egy évre rá már őt buzdították a drukkerek, hiszen a 2000–2001-es idényben Brehme edző már rendszeresen szerepeltette a ligában (a debütálásra azonban még Otto Rehhagel keze alatt került sor). A felnőttek közti első teljes idénye olyan jól sikerült, hogy 2001. március 24-én Albánia ellen bemutatkozhatott a válogatottban is! Igaz, nagyon kevésen múlt mindez, hiszen az év elején Jerzy Engel, a lengyel nemzeti tizenegy akkori szövetségi kapitánya visszajáró vendég volt Kaiserslauternben, és minduntalan arról győzködte Klosét, neki a lengyel csapatban a helye. A csatár azonban egyértelműen a németek mellett tette le a voksát, és legkésőbb egy évre rá már egyáltalán nem bánta a döntését.
Tagja lehetett ugyanis a 2002-es vb-re utazó Nationalelfnek (többek között az izraelieknek hintett mesterhármasa volt az ajánlólevele), a Távol-Keleten öt fejes góllal (benne a szaúdiaknak bólintott mesterhármassal – neki ez már a második triplája volt a Nationalelfben, miközben a csapatfőnök Rudi Völlernek egy sem jött össze) járult hozzá az ezüstérem megszerzéséhez, ráadásképp pedig megkapta a torna második legjobb mesterlövészét megillető ezüstcipőt.
A vb után jöttek a sztárcsapatok ajánlatai (vitte volna a Roma, a Juventus és a Bayern München is), Klose azonban hűséges típus, és maradt Kaiserslauternben. Manapság, ha a csapat bentmaradási esélyeit taglalják, mindenki azt mondja, rajta áll vagy bukik a "vörös ördögök” sorsa. Ha a télen nem viszik el (klubja anyagi gondokkal küszködik, nem lenne meglepő, ha pénzzé tenné a leginkább piacképes labdarúgóját), és a formája is megmarad (jelenleg a 13 gólnál tartó Aílton mögött kilenc találattal második a góllövőlistán), aligha lesz gond a megkapaszkodással, ellenkező esetben viszont hat év után ismét jöhet a másodosztály.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik