Terítéken a bírósági ügyek

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2003.12.03. 23:02
Címkék
Bár a Valencia San Sebastián-i vendégjátékával már kedden megkezdődött a hétközi forduló, a szerdai programot mégis inkább két jogi eset vezette fel.
Könnyen lehet, hogy a sevillai Javi Navarro után a hatóságok is kellemetlen helyzetbe hozzák Luis Enriquét
Könnyen lehet, hogy a sevillai Javi Navarro után a hatóságok is kellemetlen helyzetbe hozzák Luis Enriquét
Könnyen lehet, hogy a sevillai Javi Navarro után a hatóságok is kellemetlen helyzetbe hozzák Luis Enriquét
Könnyen lehet, hogy a sevillai Javi Navarro után a hatóságok is kellemetlen helyzetbe hozzák Luis Enriquét
Könnyen lehet, hogy a sevillai Javi Navarro után a hatóságok is kellemetlen helyzetbe hozzák Luis Enriquét
Könnyen lehet, hogy a sevillai Javi Navarro után a hatóságok is kellemetlen helyzetbe hozzák Luis Enriquét
A húzósabb ügy Luis Enriquéé, a Barcelona középpályását adócsalással vádolják a pénzügyi hatóságok, mert mint kiderült, 1999-ben és 2000-ben mintegy 600 ezer eurónyi bevételéről nem tett bevallást. Egészen pontosan úgy tüntette fel ezt az összeget az adóbevallásában, mintha a Barcelonától kapott fizetése lenne, amely már nem adóköteles, ugyanis ezt a klub már a játékosoknak történő átutalás előtt leadózza. Ehhez képes kiderült, a Nike európai leányvállalatától érkezett a pénz a játékos egyik cége, a Fullforce Sport Limited számlájára, és csak annyi köze van a Barcelonához, hogy a katalánokat is ellátó sportszergyártó óriás – amelynek a spanyol futballista az egyik reklámarca – ekkora összeggel járult hozzá Luis Enrique szerződéshosszabbításához. Az egykori válogatott játékosnak egyébként 270 ezer eurót kellett volna befizetnie az államkasszába.
A másik eset Carlos Gurpeguihez kapcsolódik. A Bilbao középpályásának ügyében a polgári bíróság felülbírálta és feltételesen megszüntette az első fokon a szövetség versenybizottsága által meghozott, majd a fellebbviteli és a Spanyol Sportfegyelmi Bizottság által másod-, illetve harmadfokon jóváhagyott eltiltását. A futballista még 2002. szeptember 1-jén produkált pozitív doppingmintát, nandrolonszármazékot találtak a vizeletében, és annak ellenére eltiltották két évre, hogy a baszk klub orvosai megesküdtek rá, a játékos szervezete termeli az egyébként tiltott szert.
Ennek bizonyítására nem nyílt mód, ezért is vitte az ügyet a Bilbaóval karöltve Gurpegui a nem kifejezetten sporttal foglalkozó bírói fórum elé, amely azzal magyarázta mostani döntését, hogy ha az ítéletet ilyen gyorsan foganatosítják, az viszszafordíthatatlan károsodást okozna a labdarúgó életében. Ez azt jelenti, hogy amíg nem születik újabb ítélet valamilyen más ítélőszék jóvoltából, Gurpegui biztosan pályára léphet, mindjárt a csütörtök esti, Zaragoza elleni bajnokin.
A futballpályán is történt esemény, igaz, nem túl sok, ugyanis a Real Sociedad–Valencia rangadón a felek ritkán kerültek helyzetbe, és ha igen, akkor is hibáztak – a hazaiak részéről Nihat kapufáig, a vendégeket erősítő Rufete pedig üres kapu mellé helyezett lövésig jutott el.

Tv: a Sport1 csütörtökön 21 órától élőben közvetíti a Zaragoza–Athletic Bilbao bajnoki mérkőzést.

Primera División
14. forduló:
Real Sociedad–Valencia 0–0, Valladolid–Deportivo 1–1 (Óscar González 65., ill. Jonathan 50. – öngól), Málaga–Barcelona 5–1 (Salva 9., 15., 71., Diego Alonso 75., Canabal 87. ill. Sanz 80.), Espanyol–Osasuna 0–1 (Webo 87.), Celta Vigo–Albacete 2–2 (José Ignacio 19., Contreras 60., ill. Pacheco 45., Aranda 51.), Betis–Murcia 1–1 (Ismael 49., ill. Luis García 90.), Villarreal–Mallorca 0–2 (Eto’o 56., Campano 60.), Real Madrid–Atlético Madrid 2-0 (Ronaldo 1., Raúl 21.). A Zaragoza–Athletic Bilbao és a Santander–Sevilla mérkőzést csütörtökön rendezik.
Az élcsoport: 1. Real Madrid 30, 2. Valencia 28 pont, 3. Deportivo 27 (22–11), 4. Osasuna 23, 5. Atlético Madrid 22 (13)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik