Újabb kiugrásra várva

Bizonyára futballistája válogatja, hogy az ilyen érzelmi töltetű találkozó extra motivációt jelent-e, avagy kicsit megszeppenve lát neki az érintett, de így vagy úgy, Keane triplája mindenképp nagyszerű produkció. Annak fényében meg különösen, hogy a White Hart Lane közönsége nagyon rég nem tapsolhatott ilyesminek – és most nem kizárólag az ír támadó, hanem általában a Tottenham Hotspur formájára utalunk.Ha már itt tartunk: a még mindig csak 23 éves labdarúgónak eddig nemigen volt szerencséje a csapataival. Legutóbb tinédzserévei alkonyán, a Coventry Cityben ment neki jól (31 Premiership-összecsapáson 11-szer volt eredményes), azóta viszont a kontinens egyik legtehetségesebb csatárának tartott Keane egyre közelebb kerül hozzá, hogy amolyan "örök ígéret” legyen belőle. Alighanem óriási hibát követett el, amikor, elkápráztatva a lehetőségtől, hogy a Serie A egyik élcsapatában futballozhat, 2000 nyarán elfogadta az Internazionale – talán kissé meggondolatlan – ajánlatát.Persze arról nem tehetett, hogy az Inter aktuális idénye gyalázatosan rosszul indult, kezdésként a svéd Hel-singborg ellenében kiesett a Bajnokok Ligája selejtezőjéből. Ilyen öltözői hangulat közepette nála tapasztaltabbak is elbizonytalanodtak volna, ő ráadásul még az ismeretlen játékstílushoz való alkalmazkodással is küszködni kényszerült. Ne szaporítsuk a szót: fél év elteltével boldogan ment vissza Angliába, a Leeds Unitedhez, kölcsönbe.Ez már sokkal okosabb választásnak tűnt, és bár néhány hónap múlva a yorkshire-i egyesület végleg megszerezte, a Robbie Fowler, Alan Smith, Mark Viduka triász mellett ritkán jutott szóhoz kezdőként. Amikor a 2000–2001-es BL-idényben az elődöntőig menetelő gárda szétszéledt, vélhetően ő sem volt szomorú, hogy új helyen próbálkozhat.
Mielőtt azonban debütálhatott volna a Tottenhamben, végre megmutatta magát a nemzetközi porondon. Úgy is mondhatjuk, beérett, hiszen amit a tavalyi világbajnokságon művelt, arra nem lehet senkinek egy rossz szava sem. Már a rajt idején hatalmas lelki teher nehezedett rá, mert névrokona, Roy Keane kiválásával honfitársai tőle várták, hogy vezéregyéniségként továbbvigye Írországot a meglehetősen nehéz csoportból. Kezdésként a hajrában egyenlített a németek ellen (vagyis mattolta Oliver Kahnt – ez a tornán rajta kívül csak Ronaldónak sikerült), gólt lőtt a szaúdiaknak, aztán a Spanyolország elleni nyolcaddöntő rendes játékidejében, és szétlövésében sem remegett meg a lába, amikor tizenegyest kellett rúgnia.
A Spursnél Glenn Hoddle végre kezdőként számított rá – más kérdés, hogy a szakvezetőnek a jelenlegi évad gyenge eredményei miatt fel kellett állnia a kispadról. Robbie pedig egészen mostanáig ugyanúgy nem villogott, mint a társai, tíz bajnokin összesen kétszer talált a kapuba, plusz egyszer a Ligakupában – no és kétszer a válogatottban, amellyel lemaradt az Eb-ről.
A hét végi 5–2 talán elindítja az emelkedőn, és végre megérjük, hogy jó csapatban fog rendszeresen játszani.