Véget ért a maratoni futás

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2003.12.15. 20:57
Címkék
Véget ért bolygónk minden bizonynyal leghosszabb első osztályú bajnoksága: Brazíliában március 29. óta kergették a labdát 24 csapat játékosai. A végső győztes kiléte már hetek óta ismert, a Cruzeiro toronymagasan kiemelkedett a mezőnyből, és végül a lépést vele egyedül úgy-ahogy tartó Santost is 13 ponttal előzte meg. Jellemző adat Wanderley Luxemburgo csapatának fölényére, hogy végül 100 ponttal és 102 szerzett góllal zárta a Brasileiraót.
A címvédő Santos az idén is üde színfoltja volt a bajnokságnak, és ha nincs a Belo Horizonte-iek menetelése, biztosan Emerson Leao tinicsapatáé lett volna ismét a dicsőség. Félő sajnos, hogy ezt a nagyszerűen összerakott csapatot jövőre már nem ebben a felállásban csodálhatjuk, a vezetőség ugyanis egyre inkább hajlik arra, hogy engedjen a játékosokért Európából érkező egyre több és egyre jobb ajánlatnak.Az alsóházban az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy a két korábbi nagyágyú, a Romário vezette Fluminense, valamint a Gremio első osztályú marad-e, ám végül mindkét alakulat kivívta a bennmaradás jogát, helyettük a Fortaleza, illetve a Bahia esett ki. A nevek alapján egyébként jövőre még színvonalasabb bajnokságra van kilátás, egyéves "pokoljárást” követően ugyanis visszatér a legjobbak közé a négyszeres bajnok Palmeiras, valamint az 1995-ös Brasileirao-győztes Botafogo.Végül említsük meg, hogy korábban egyetlen brazil bajnokságban sem lett még senki gólkirály 31 találattal – ez a bravúr most a Goiást erősítő Dimbának sikerült.Országos bajnokság (Campeonato Brasileiro)
46. (utolsó) forduló:
46. (utolsó) forduló:
Paraná–Vitória 2–0 (Fernando Miguel 15., Renaldo 38.), Sao Caetano–Internacional 5–0 (Zé Carlos 36., Somália 59., 74., Warley 79., Adhemar 84.), Coritiba–Criciúma 2–0 (Marcel 36. – 11-esből, Lima 60.), Figueirense– Guarani 2–0 (Danilo 5., 62. – az elsőt 11-esből), Atlético MG–Goiás 3–2 (Renato 8., Luiz Alberto 48., Alex 69., ill. Fabao 22., Dimba 64. – 11-esből), Fluminense–Juventude 1–0 (Marcelo 43.), Gremio–Corinthians 3–0 (George 21. – 11-esből, Bruno 60., Anderson Lima 84.), Paysandu– Atlético PR 2–2 (Souza 9., Jóbson 15., ill. Alex Mineiro 39., Jádson 45.), Ponte Preta–Fortaleza 2–0 (Gerson 12., Adrianinho 70.), Bahia–Cruzeiro 0–7 (Alex 13., 16., 27., 38., 66. – az első négyet 11-esből, Felipe Mello 56., Motta 68.), Sao Paulo– Flamengo 1–3 (Diego Tardelli 12., ill. Rafael 43., Edilson 46., 66.), Vasco–Santos 1–1 (Régis 54., ill. Fabiano 85. – 11-esből)
A Brasileirao végeredménye
1. Cruzeiro 46 31 7 8 102–47 100
2. Santos 46 25 12 9 93–60 87
3. Sao Paulo 46 22 12 12 81–67 78
4. Sao Caetano** 46 19 14 13 53–37 74
5. Coritiba 46 21 10 15 67–58 73
6. Internacional* 46 20 10 16 59–57 72
7. Atlético MG 46 19 15 12 76–62 72
8. Flamengo 46 18 12 16 66–73 66
9. Goiás 46 18 11 17 78–63 65
10. Paraná 46 18 11 17 85–75 65
11. Figueirense 46 17 14 15 62–54 65
12. Atlético PR 46 17 10 19 67–72 61
13. Guarani 46 17 10 19 64–70 61
14. Criciúma 46 17 9 20 57–69 60
15. Corinthians** 46 15 12 19 61–63 59
16. Vitória 46 15 11 20 50–64 56
17. Vasco 46 13 15 18 57–69 54
18. Juventude* 46 12 14 20 55–70 53
19. Fluminense** 46 13 11 22 52–77 52
20. Gremio 46 13 11 22 54–66 50
21. Ponte Preta** 46 11 18 17 63–73 50
22. Paysandu** 46 15 12 19 74–77 49
23. Fortaleza 46 12 13 21 58–74 49
24. Bahia 46 12 10 24 59–92 46
*A Ponte Preta az Internacional, valamint a Juventude ellen engedély nélkül játszatta Robertót, ezért az ellenük szerzett pontjait elvesztette.
** A Paysandu Júnior Amorimot és Aldrovanit engedély nélkül szerepeltette a Corinthians, a Ponte Preta, a Fluminense és a Sao Caetano ellen, ezért az ellenük szerzett pontjait elvesztette.
Pontegyenlőség esetén a következő szempontok döntenek (ebben a sorrendben): 1. győzelmek száma, 2. gólkülönbség, 3. több lőtt gól, 4. egymás elleni eredmények, 5. sorsolás A Cruzeiro, a Santos, a Sao Paulo, a Sao Caetano és a Coritiba bejutott a Libertadores-kupába. A Fortaleza és a Bahia kiesett a másodosztályba, míg a Palmeiras és a Botafogo feljutott az élvonalba.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik