Pletykák és blöffök időszaka

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2003.12.29. 21:15
Címkék
Egyre több pletyka kering az átigazolási időszak közeledtével, igaz, némelyekről idejekorán kiderül, hogy csak blöff volt. Az egyik ilyen ínyencséget a barcelonai illetőségű El Mundo Deportivo sportnapilap tette közzé a 28-i számában, azt híresztelve, hogy az élvonal utolsó helyén szerénykedő Espanyol megegyezett Romárióval egy, a szezon végéig tartó szerződésről.
"Elnök úr, ha júniusig a csapatához visz, legalább egy tucat gólt szerzek. És ezek komoly pontokat fognak érni" – idéz a lap a veterán csatár állítólagos leveléből, amelyet Daniel Sánchez Llibre klubelnöknek címzett. Aztán nagyon hamar kiderült, egy szó sem igaz az egészből, mert a sztorit az újság munkatársai találták ki, lévén december 28. a hazugságok napja Spanyolországban.Mindez persze elegendő volt ahhoz, hogy Romáriónak magyarázkodnia kelljen jelenlegi csapata, a Fluminense dirigensei előtt, ugyanis éppen a napokban kötelezte el magát újabb egy évre a riói egylethez. Mellesleg az El Mundo Deportivóban megjelent olyan híresztelés is, amely szerint a Barcelona beperli a labdarúgócsapat korábbi edzőjét, Louis van Gaalt, amiért 2002-ben megtorpedózta Ronaldo szerződtetését…Ezek után kissé szkeptikusan fogadhatták a szurkolók azt az információt, amely a brit bulvárpiac egyik meghatározó lapjában, a News of the Worldben látott napvilágot, és arról tudósított, hogy Patrick Kluivert legkésőbb a nyáron Londonba költözik, miután aláír az Arsenalhoz. Tény, a Barca holland csatára nem a legjobb pillanatait éli a Camp Nouban, és az is igaz, hogy Angliából már régen árgus szemekkel figyelik minden lépését, viszont a többnyire jól informált spanyol sportlapok – egyelőre – nem számoltak be első kézből szerzett értesülések alapján a játékos klubváltásáról. Mellesleg a brit újság még véletlenül sem egy, az ügyben kompetens személyt, hanem Kluivert egyik "jó barátját" idézi: "Patrick többször megerősítette, hogy szerződést köt az »ágyúsokkal«. Már járt Londonban, lakást keres." Ami ennél a pletykánál sokkal jobban foglalkoztatja Joan Laporta elnököt, hogy klubja feltehetően még a 2004–2005-ös szezonra sem talál olyan szponzort, amely elegendő pénzt fizetne azért, hogy neve a futballisták mezére kerülhessen. A nehéz anyagi helyzetben lévő Barca egy korábbi közgyűlésén a szavazati joggal bíró tagok úgy határoztak, a klub érdekében "bepiszkítják" az eleddig reklám nélküli mezt, ám mivel a csapat nem jutott be a Bajnokok Ligájába, az érdeklődők jóval a Laporta által előirányzott tízmillió eurós ár alatt tettek ajánlatot. "A mezre csak nagyszerű üzlet esetén kerül fel bármilyen reklám. Nem szabad elsietni a dolgot, a Real Madrid például két évig várt a megfelelő ajánlatra. Elképzelhető, hogy jövőre sem lesz szponzornév a mezünkön" – nyilatkozta a Barcelona első embere.Végül említsük meg, hogy megszólalt az elmúlt napokban a Chelsea-vel, a Manchester Uniteddel, sőt, a Milannal is hírbe hozott Luis Figo. "Hivatalosan egyik brit klubtól sem kerestek meg, ezért meglep az a rengeteg információ, amit mostanság közöltek az újságok. Jelenleg csak azt erősíthetem meg, hogy a Real Madriddal 2006-ig állok szerződésben. A klubom és a szurkolói mellesleg csodásan bántak velem, és ezt sohasem fogom elfelejteni" – mondta a portugál A Bolának a Dubaiban karácsonyozó klasszis.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik