Queiróz újra álmodozik

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.02.10. 21:29
Címkék
A Real Madridnál gőzerővel készülnek a Sevilla elleni, szerdai kupavisszavágóra, igaz, Carlos Queiróz edzőnek így is jutott ideje arra, hogy a Marca című sportlap rádióállomásához ellátogasson, és a királyi gárdát érintő ügyekről nyilatkozzon.
"Remélem, minden rendben lesz a Sevilla ellen, mert nagy csalódás lenne számunkra, ha nem jutnánk a kupa döntőjébe" – mondta elsőként a portugál edző, aki tudja jól, hogy az első mérkőzésen szerzett 2–0-s előny sovány lehet, főleg annak fényében, hogy a Guadalquivir-partiak a bajnokságban 4–1-gyel küldték haza az övéit. A Real Madridról lévén szó, kikerülhetetlen volt, hogy Queiróz ne beszéljen a nyáron várható játékosmozgásokról. "Minden kiszemeltünk igazi nagyság, de Van Nistelrooy és Henry külön kategória. Ha rajtam múlna, vagy a holland, vagy a francia csatárt szerződtetném, mert bár Totti is kiváló futballista, nem hiszem, hogy jelenleg rá lenne leginkább szüksége a csapatnak. Mindemellett Ruud kiváló kapus is, így két, teljesen különböző poszton is bevethető lenne…" – humorizált Queiróz, majd komolyabb hangnemben folytatva a következőt tette hozzá: "Van Nistelrooy és Henry is érett játékos, mindketten pályafutásuk legjobb formájában vannak, tudásuk legjavát nyújtják, mind előkészítésben, mind befejezésben."
Arséne Wenger válasza sem késett sokat: Queiróz nyilatkozata unfair!
Arséne Wenger válasza sem késett sokat: Queiróz nyilatkozata unfair!
Ezután természetesen felvetődött, hogy Van Nistelrooy nemrégiben hosszabbított a Manchester Uniteddel, Henry pedig kijelentette, nem akar a Realhoz szerződni (hasonló szellemben nyilatkozott meg egyébként kedden Totti is, azzal a kiegészítéssel, hogy 2006-ig nem kívánja elhagyni jelenlegi csapatát, a Romát). "Néha nem mindig a színtiszta igazság hangzik el" – kommentálta elsősorban a francia ügyét Queiróz mester, aki még Figo esetleges távozásáról is szólt egy pár szót: "Aggódom, hogy elhagyhatja a Realt, de remélem, ez nem történik meg."
Ami a Madrid felkészülését illeti! Mindenki egészséges a csapatban – Ronaldo kisebb húzódással, míg Beckham gyomorrontással bajlódott, de mindketten vállalják a játékot –, így a Sánchez Pizjuán-stadionban a legjobb összeállítású Realt láthatja a közönség, igaz, a kapuban feltehetőleg ezúttal is César áll majd Casillas helyett. A Sevilla edzője, Joaquín Caparrós ismét bevetheti a múlt héten eltiltás miatt hiányzó brazil Daniel Alvest, azonban Navas (bokasérülés), valamint Gallardo (combizomhúzódás) játéka egyelőre kérdéses.
A kupához kapcsolódó hír, hogy a szövetség kijelölte a döntő lehetséges helyszíneit. Eszerint, ha a Real Madrid a Zaragozával találkozik, akkor a barcelonai Olimpiai stadionban rendezik a mérkőzést, ha a királyi gárda az Alavésszel meccsel, akkor az Atlético Madridnak otthont adó Vicente Calderón lesz a helyszín, miként egy esetleges Alavés–Sevilla derbi esetén is. Ha a Sevilla és a Zaragoza lesz a két finalista, akkor vagy a Vicente Calderón, vagy a Bernabéu fogadja a csapatokat.
Egyes információk szerint a Real Madrid ősi riválisánál, a Barcelonánál arra készülnek, hogy elcseréljék Rafael Márquezt Rui Costára. A katalán elitklub szakmai vezérkara kimagasló tudásúnak tartja a Milan 31 éves portugál klasszisát, aki néhány éve már majdnem a Nou Campba került. Akkor még a Fiorentina futballistája volt, végül Spanyolország helyett Milánóban kötött ki, s ezt valószínűleg nem is bánja igazán, hiszen számos siker részese lehetett, miközben a gránátvörös-kékek éppen történetük egyik legrosszabb korszakát élték át. A Barcelona tavaly szerződtette a mexikói válogatott Márquezt, aki a napokban élesen kritizálta Frank Rijkaard vezetőedzőt, ezért gyakorlatilag lemondtak a szolgálatairól.

Tv: A Sport1 ma este 22.30-tól felvételről közvetíti Sevilla–Real Madrid mérkőzést

Király-kupa
Elődöntő, visszavágók. A program. Szerda: Sevilla–Real Madrid (az első mérkőzésen: 0–2). Csütörtök: Zaragoza–Alavés (II.) (1–1)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik