Kilenccel vezet a Werder

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2004.02.15. 22:44
Címkék
"A Werder úgy nyert, ahogyan csak bajnokjelölt szokott. A kilencvenegyedik percig nem bírt a kaiserslauterni védelemmel, akkor azonban feltörte, gólt szerzett és nyert." A sport1.de internetes portál így kommentálta a Werder BremenKaiserslautern összecsapást, és ebből kitalálható gyakorlatilag minden.
A brémai Aílton a büntetôpont környékén is otthonosan mozog, többek között ennek köszönheti, hogy már 19 bajnoki gólnál jár
A brémai Aílton a büntetôpont környékén is otthonosan mozog, többek között ennek köszönheti, hogy már 19 bajnoki gólnál jár
A brémai Aílton a büntetôpont környékén is otthonosan mozog, többek között ennek köszönheti, hogy már 19 bajnoki gólnál jár
A brémai Aílton a büntetôpont környékén is otthonosan mozog, többek között ennek köszönheti, hogy már 19 bajnoki gólnál jár
A brémai Aílton a büntetôpont környékén is otthonosan mozog, többek között ennek köszönheti, hogy már 19 bajnoki gólnál jár
A brémai Aílton a büntetôpont környékén is otthonosan mozog, többek között ennek köszönheti, hogy már 19 bajnoki gólnál jár
A kiesés elől menekülő "vörös ördögök" szervezetten védekeztek, jól kontráztak – Reinke kapusnak többször is résen kellett lennie –, és bizony abszolút rászolgáltak volna az egy pontra. Csakhogy a 91. percben Aílton Knavs közbeavatkozásának hála, elterült a kaiserslauterni tizenhatoson belül, a bíró pedig büntetőt ítélt. A gólkirályi címre hajtó Aílton pedig ilyen lehetőséget nem szokott eltékozolni, és meg is szerezte idénybeli tizenkilencedik találatát a Bundesligában.
"Mostanában ez a taktikánk, az utolsó percben rúgunk gólt, hogy az ellenfél már ne tudjon rá reagálni – viccelődött a lefújást követően Lisztes Krisztián, aki végig a pályán volt a Werderben. – Tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, és ez be is igazolódott. A Kaiserslautern sündisznóállásba húzódott, ebből indulva remekül kontrázott, és mindkét félidőben voltak veszélyes helyzetei. Szerencsére a kapusunknak és az utolsó pillanatban mentő védőinknek köszönhetően megúsztuk ezeket a pillanatokat, és a végén kicsikartuk a győzelmet. Összességében azt mondom, megérdemelt a sikerünk, a találkozó kétharmadában mi birtokoltuk a labdát, fölényben voltunk, de csak nehezen tudtunk betörni a tizenhatosra. Kilenc pont az előnyünk, örülök neki, ez a tény, de ezt tovább nem érdemes ragozni. Messze még a vége, de bízom benne, hogy továbbra is ilyen sikeresen játszunk, és tartani tudjuk a távolságot az üldözőinktől."
A Werder eredményességét látva picit furcsa, hogy Uli Hoeness, a Bayern München menedzsere még azt mondja, még nincs lefutva a salátástálért zajló küzdelem. "Azt hiszem, még a magunk javára tudjuk fordítani a csatát. A végén nem az a csapat lesz a bajnok, amelyik rosszul játszva szerzi a pontjait. A végén te leszel a bajnok, ha jól játszol. Márpedig mi a Bochum ellen a második félidőben már jól játszottunk" – fogalmazott a menedzser.
A nap másik mérkőzésén a Borussia Dortmund Ewerthon duplájával megverte az 1860 Münchent.

Bundesliga 1.
20. forduló. Vasárnapi mérkőzések:
Werder Bremen–Kaiserslautern 1–0 (Aílton 91. – 11-esből), 1860 München–Borussia Dortmund 0–2 (Ewerthon 41., 60. – az elsőt 11-esből)
Az állás
1. Werder Bremen20153 252–2148
2. Bayern München20116 344–2239
3. VfB Stuttgart20116 327– 939
4. Bayer Leverkusen20106 437–2236
5. VfL Bochum20 96 533–2333
6. Borussia Dortmund20 94 735–2831
7. Schalke20 87 526–2331
8. Hamburg20 76 728–3327
9. Wolfsburg20 811137–3925
10. Hannover20 66 836–4424
11. Freiburg20 731028–4424
12. Hansa Rostock20 65 929–3123
13. 1860 München20 65 920–2923
14. Mönchengladbach20 551020–2820
15. Hertha BSC20 47 919–3919
16. Kaiserslautern20 631122–3418
17. Eintracht Frankfurt20 451120–3117
18. 1. FC Köln20 441216–2916
A Kaiserslauterntől három büntetőpontot levontak.

Következik (február 21–22-én) a 21. forduló: Hansa Rostock–Hannover, Mönchengladbach–Freiburg, Kaiserslautern–VfB Stuttgart, Schalke–Werder Bremen, Wolfsburg–1860 München, Bayern München–Hamburg, Bayer Leverkusen–VfL Bochum, Hertha BSC–Eintracht Frankfurt, Borussia Dortmund–1. FC Köln

Bundesliga 2.
20. forduló. Vasárnapi mérkőzések:
Regensburg–Duisburg 0–5 (Budera 31., P. Drsek 47., 85., Ahanfouf 65., Voss 90.), Union Berlin–Aue 3–0 (Baumgart 35., Bruns 47., Brusko 88.), Alemannia Aachen–Energie Cottbus 0–2 (Tanque Silva 41., Vagner 64.), Ahlen–Arminia Bielefeld 0–0, Unterhaching–Lübeck 0–1 (Scharping 35.). A Nürnberg–Mainz összecsapást hétfőn (tv: DSF, 19.45) játsszák.
Az élcsoport: 1. Oberhausen 38 pont, 2. Energie Cottbus 35, 3. Nürnberg 32 (19 mérk.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik