A matek a Real mellett áll

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.03.06. 22:19
Címkék
Érdekes cikket közölt a Madridban megjelenő As, a lapban egy matematikus valószínűségszámítási műveletei alapján arról írnak, hogy a Real Madridnak 82.81 százalék esélye van arra, hogy az évad végén bajnokká avassák. Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy a királyi gárda nyolc pont előnnyel vezet a Valencia előtt, és ekkora előnyt még egyetlen csapat sem herdált el a 26. forduló után.
Tabella, fordulóról fordulóra

A most hétvégivel együtt még 12 forduló van hátra a Primera Divisiónból, és ez egy Alexis Martín Tamayo nevű úriember szerint 900 ezer eredménykombinációt rejthet magában. A számok természetesen Carlos Quieróz gárdájának kedveznek, a Real eddig ugyanis 59 pontot szerzett (ugyanannyit, mint Fabio Capello 1996–1997-es bajnokcsapata), és a mostani kör előtt két győzelem, valamint két döntetlen volt az előnye a Valenciával szemben. Tamayo számításai szerint a hátralévő mérkőzéseken a fővárosiaknak elegendő a 36 megszerezhető pontból 24-et begyűjteniük a bajnoki címhez. Ezt az is alátámaszthatja, hogy a Valencia és a harmadik helyezett Deportivo legjobb teljesítménye 12 fordulós periódusokat figyelembe véve 31 pont volt. Ez azt jelenti, hogy az előbbi csapat 82, az utóbbi pedig 81 ponttal fejezheti be a bajnokságot, azaz a Realnak ebben az esetben további 24-re lenne szüksége a bajnoki címhez. Leegyszerűsítve ez annyit tesz, hogy a madridiaknak elegendő megnyerniük a hazai mérkőzéseiket és döntetlenre hozniuk az idegenbeli fellépéseiket.
A spanyol bajnokság történetében most fordul elő harmadszor, hogy a 26. fordulót követően a listavezető nyolcpontos fórral büszkélkedjen, és az előző két alkalommal a Real Madrid (az 1962–1963-as szezonban), illetve az Atlético Madrid (1995–1996) megnyerte az aranyat.
Érdekesség, hogy a királyi gárdának sikerült a legtöbbször a leghamarabb begyűjtenie a bajnoki címet: az 1960–1961-es, az 1962–1963-as, és az 1974–1975-ös évadban öt fordulóval a befejezés előtt már ünnepelhettek a blancók drukkerei. Sőt, ami azt illeti, mindhárom esetben 12 pontos előnynyel végzett az élen a Real Madrid.
De visszatérve még egy gondolat erejéig Tamayo számításaira! Szerinte csak a balszerencse foszthatja meg a Realt attól, hogy a következő idényben ne a Bajnokok Ligájában szerepeljen: számításai szerint 99.96 százalék az esély arra, hogy a fővárosiak az első négyben végezzenek. Sőt, a második helyre, azaz a közvetlen BL-indulást garantáló pozíció megszerzésére is 96.32 százalék esélye van a Bernabéu-belieknek. Meglehet, nem csak Carlos Queiróz emberei érezhetik a zsebükben a BL-tagságot, a forduló előtt a második helyen álló Valencia 94.53, míg a Turia-partiakat követő Deportivo 92.01 százalék esélyt kapott a matematikától.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik