Még négy hely van Sao Paulóban

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.03.08. 21:43
Címkék
Már csak egy-egy forduló van hátra a Sao Pauló-i állami bajnokság két csoportjának küzdelmeiből  sőt, a 2. csoport listavezetője, a Paulista már be is fejezte a körmérkőzéses fázist, és készülhet a kieséses etapra , ám a nyolc, továbbjutást érő helynek mindössze a fele talált gazdára.
Az már a mostani forduló előtt ismert volt, hogy a Sao Paulo, valamint az említett Paulista ott lehet a negyeddöntőben, a hétvége után azonban csak az utóbbi csapat csoportjában volt előrelépés: győzelmével a Santos (a Guaranit ütötte ki idegenben Emerson Leao csapata) és a Palmeiras (a nem túl acélos Santo Andrét fektette két vállra) érezheti magát továbbjutónak. Érdekesség, hogy a "pálmafások" leginkább a torna sajátos szabályának köszönhetik, hogy már most páholyba kerültek, hiába tudná pontszámban beérni a zöld-fehéreket az ötödik, nem továbbjutó pozícióban álló Sao Caetano, a Palmeirasnak hat győzelme van, kettővel több, mint Muricy Ramalho társulatának, és pontazonosság esetén a több győzelem az első számú szempont.A színe alapján "hatalmas kékeknek" (Azulao) becézett Sao Caetano egyébként az utolsó szalmaszálba kapaszkodva játszott a Paulista ellen, és aratott végül kiütéses győzelmet. A gárda így még versenyben van a Maríliával és a Santo Andréval egyetemben a csoport egyetlen, még kiadó továbbjutó helyéért. A másik csoportban matematikailag még az utolsó előtti helyezett Corinthians is csatlakozhat a továbblépőkhöz.Mindeközben Rio de Janeiróban a Taca Guanabara győztese, a Flamengo továbbra sem képes felvenni a Taca Rio ritmusát, az ország legnagyobb szurkolótáborral dicsekvő klubja ezúttal a csak állami szinten jegyzett Olaria otthonában vérzett el. A Fla egyelőre nyeretlen a bajnokság második szakaszában, de még így is könynyebb napokat él meg, mint ősi riválisa, a Fluminense. Romário csapatának péntek óta új edzője van Ricardo Gomes személyében, ám a brazil olimpiai válogatottal megbukó szakember bemutatkozása a Tricolorban nem sikerült valami fényesre: a Vasco 4–0-ra nyert a Maracanában rendezett örökrangadón.Rio de Janeiró-i állami bajnokság (Taca Rio)
Csoportmérkőzések, 3. forduló:
Csoportmérkőzések, 3. forduló:
Olaria–Flamengo 1–0 (Diego 92.), Botafogo–América RJ 3–1 (Alex Alves 17., Camacho 45., Daniel 86., ill. Dudu 87.), Cabofriense–Americano 0–0, Friburguense–Bangu 2–0 (Ziquinha 8., Charlei 55.), Madureira–Portuguesa RJ 2–2 (Anderson do Ó 58., Joao Rodrigo 86., ill. Marcelao 56., Robson 78.), Fluminense–Vasco 0–4 (Valdir 24., 78., 79., Luiz 36.)
Az élcsoport. A-csoport: 1. Vasco 9 pont, 2. Botafogo 5 (5–3), 3. Americano 5 (4–3). B-csoport: 1. Friburguense 7 pont, 2. Fluminense 4, 3. Cabofriense 3

Sao Pauló-i állami bajnokság
Csoportmérkőzések. 1. csoport, 12. játéknap:
Sao Paulo–Uniao Barbarense 4–0 (Diego Tardelli 32., Gustavo Nery 42., Souza 83., 89.), Atlético Sorocaba–Ponte Preta 2–1 (Luciano Henrique 5., 33., ill. Piá 19.), Portuguesa Santista–Juventus 3–2 (Édson Mendes 3., Nando 31., 50., ill. Itabuna 57., Valdo 63.), Rio Branco–Portuguesa 2–0 (Paquito 53., Rafael 81. – 11-esből), América–Corinthians 2–1 (Jorginho 51., Luiz Fernando 86., ill. Anderson 66.)
Az élcsoport: 1. Sao Paulo 22 pont (8 mérk.), 2. Ponte Preta 13 (8), 3. Portuguesa Santista 12 (8)
2. csoport, 11. játéknap: Palmeiras–Santo André 4–2 (Vágner Love 2., 42., Munoz 27., Magrao 92., ill. Fumagalli 37., Da Guia 59.), Oeste–Uniao Sao Joao 5–2 (Adaozinho 11., Carabina 15., 27., Márcio Richard 22. – 11-esből, Marcinho 24., ill. Roger 68., Marcelinho 90.), Sao Caetano–Paulista 5–1 (Fabrício Carvalho 14., Mineiro 38., Marcinho Paz 63., Euller 86., 90., ill. Davi 13.), Ituano–Marília 1–2 (Jabá 70., ill. Wellington Amorim 76., Anderson Lobao 88.), Guarani– Santos 0–3 (Elano 20., Robson 51., 61.)
Az élcsoport: 1. Paulista 22 pont (10 mérk), 2. Santos 20 (9), 3. Palmeiras 19 (9)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik