Galaktikus övezet a Bernabéu

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.03.13. 22:20
Címkék
Új periódus kezdődött a Real Madrid "galaktikus" időszámításában, mostantól ugyanis nemcsak az újabb klasszisok megszerzéséért kell iparkodnia Florentino Pérez elnöknek, hanem a meglévők megtartásáért is.
Tabella, fordulóról fordulóra

Ennek érdekében szerződéshosszabbítási hullámot "indított útjára" a mindenható presidente, és a jelek szerint jól csinálja, tavaly ugyanis a spanyol trió – Raúl (2010-ig írt alá), Guti (2008), és Míchel Salgado (2010) –, az idén pedig Zinedine Zidane és Ronaldo látta el kézjegyével új megállapodását. Pillanatnyilag Figót, illetve Roberto Carlost győzködik a Bernabéuban.
Pérez nagyon taktikusan először a "galaktikusok" szellemi vezérét, Zidane-t győzte meg, igaz, nem kellett megerőltetnie magát, mert a francia – akinek 2005-ig élt a régi szerződése – nemsokára úgyis szögre akasztja a stoplisát. Könnyen megeshet, hogy a világ- és Európa-bajnok középpályás már a nyári Eb után lemondja a válogatottságot, így klubjában kamatoztathatja maradék energiáját. Éppen ezért Pérez a várt egy- helyett kétéves hosszabbítást ajánlott Zidane-nak, mégpedig azzal a kitétellel, hogy ha mégsem érezné jól magát a klubnál, bármikor tárgyalóasztalhoz ülhetnek, és módosíthatják, netán felbonthatják a megállapodást. Zizounak nem kellett kétszer mondani…
A francia február végén írt alá, pár nappal később pedig Ronaldo tett hasonlóképpen. A csatár fülig érő szájjal jelentette ki, hogy Zidane-hoz hasonlóan ő is két évet hosszabbított, ráadásul most azon töri a fejét, hogy a 2008-ig szóló új szerződését miként módosíthatja életre szóló kontraktussá. "Azt tanulmányozzuk, miként kötelezhetném el magam örökre a Real Madridhoz, ahhoz a klubhoz, amelyért világszerte szenvedélyesen rajonganak. Ha sikerül megállapodnunk, mindig az egyesület rendelkezésére állnék" – nyilatkozta a szurkolók legnagyobb örömére a Fenomeno (Csoda) becenévre hallgató játékos.
Még a Ronaldóval folytatott tárgyalások ideje alatt környékezte meg Pérez Luis Figót, egészen pontosan a portugál középpályás ügyvédjét, Luis Vicentét, aki történetesen a brazil jogi ügyeit is intézi. Figo esetében azonban korántsem ment úgy az ügyintézés, mint az említett két esetben, a futballista ugyanis vagy kéreti magát, vagy tényleg megsértődött az év elején: kijelentette, hogy számára nem áll semmiből elhagyni egyetlen klubot sem, ha nem értékelik kellőképpen a teljesítményét.
A tekintélyes A Bolának adott nyilatkozata után természetesen fél Madrid könyörgött neki, a Bernabéuban például felállva tapsolták meg, és skandálták a nevét, amikor lecserélték a Málaga elleni meccsen, de Jorge Valdano, sportigazgató is futott egy tiszteletkört, midőn kijelentette, reméli, Figo a Realban fejezi be a pályafutását. Egyelőre azonban nincs megállapodás, noha Figo a korábbi stílusát megváltoztatva legutóbb már arról beszélt, hogy igazából Pérez a galaktikus az egyesületnél, amivel esetleg arra utalt, hogy számára is a felbontható kétéves szerződéstervezetet mutatták meg.
Látszólag Roberto Carlos esete sem egyszerű, a brazil bekkel ugyanis már karácsony előtt megkezdték a tárgyalásokat, de ő kijelentette, nem siet sehova, és valóban, a mai napig nem történt előrelépés a 2005-ben lejáró kontraktus meghosszabbítása ügyében. Tegyük gyorsan hozzá, a brazil játékos nem kacérkodik a távozás gondolatával, neki más érvei vannak. "Nem szeretném, ha a szurkolók azt feltételeznék, hogy pénzéhes vagyok, ezért nyugodt tempóban fogom intézni az újítást. Semmi probléma sem lesz" – nyugtatott meg mindenkit Roberto Carlos.
A fent említett játékosok mellett egyébként Iker Casillas személyében még egy "galaktikus" van születőben, így egyáltalán nem kizárt, hogy a klubbal 2006-ig szerződésben álló fiatal kapus lesz a következő, aki mesés feltételekkel újíthat.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik