Nagyok gyatra szereplése

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.03.15. 20:45
Címkék
Véget ért a Sao Pauló-i bajnokság alapszakasza, a csoportmérkőzéseket követően nyolc csapat folytathatja kieséses rendszerben a küzdelmeket.
Általános megdöbbenésre nincs közöttük a huszonötszörös győztes, mellesleg címvédő Corinthians, és bár a csapat teljesítménye alapján erre számítani lehetett, a szurkolók így is kiadták magukból a keserűségüket a Portuguesa Santista elleni mérkőzést követően. Az eleve tüntetni érkező húszezer szimpatizáns már a szünet után rákezdett a csapatot szidalmazó rigmusokra, majd miután a vendégek a 74. percben szerzett találattal megnyerték a mérkőzést, csak a karhatalom egységein múlott, hogy nem történt lincselés a lefújás után. A szurkolók nagy része megvárta a csapatot (játékosokra, vezetőkre egyaránt dühösek voltak), egyesek még az öltözőbe, illetve a székházba is megpróbáltak betörni.Ami a folytatást illeti! A legjobb nyolc között egyetlen találkozó dönt a csapatok közt, így értelemszerűen az otthon játszók számítanak esélyesebbnek. A legtöbben a két csoportgyőztest, a Sao Paulót és a Santost tartják a végső győzelem favoritjainak, viszont továbbjutása esetén a két óriás már az elődöntőben találkozik.Rióban is akad egy nagycsapat, amelynek szurkolói mostanság idegesebbek a kelleténél. A Flamengóról van szó, amely miután megnyerte az állami bajnokság első szakaszát, a Taca Guanabarát, most képtelen összpontosítani: a piros-feketék ezúttal az ősi rivális, de a régi dicsőségétől fényévekre lévő Botafogótól kaptak ki pályaválasztóként. Mindez azt eredményezte, hogy a Fla már biztosan nem juthat tovább a Taca Rio rájátszásába, így szükségszerűen meg kell mérkőznie a kiírás győztesével az állami bajnoki címért.Rio de Janeiró-i állami bajnokság (Taca Rio)
Csoportmékrőzések, 5. forduló:
Csoportmékrőzések, 5. forduló:
Fluminense–Olaria 1–0 (Marcelo 71.), Americano–Friburguense 1–0 (Flávio Santos 54.), Bangu–Madureira 0–1 (Muriqui 66.), Cabofriense–Portuguesa RJ 2–2 (Becharra 10., 78., ill. Nilberto 13., Éberson 44.), América RJ–Vasco 1–2 (Dudu 33. – 11-esből, ill. Léo Macaé 14., Henrique 86.), Flamengo– Botafogo 0–1 (Alex Alves 49.)
Az élcsoport. A-csoport: 1. Vasco 12 pont, 2. Americano 11, 3. Botafogo 8. B-csoport: 1. Friburguense 10 pont (7–4), 2. Fluminense 10 (6–5), 3. Cabofriense 6

Sao Pauló-i állami bajnokság
Csoportmérkőzések. 1. csoport, 13. játéknap:
Corinthians–Portuguesa Santista 0–1 (Reinaldo 74.), Ponte Preta–Rio Branco 1–2 (Weldon 41., ill. Almir 58., Paquito 72.), Portuguesa–América 2–2 (Marcos Xavier 85., Lucas 92. – 11-esből, ill. Maurício 55., Lau 59.), Uniao Barbarense–Atlético Sorocaba 2–1 (Chico Marcelo 6., Benitez 24., ill. Dinei 32.), Juventus–Sao Paulo 1–2 (Terrao 59., ill. Grafite 32., 43.)
Az élcsoport végeredménye: 1. Sao Paulo 25 pont, 2. Portuguesa Santista 15, 3. Ponte Preta 13 (12–9), 4. Uniao Barbarense 13 (8–9)
2. csoport, 12. játéknap: Santos–Ituano 2–1 (Renato 5., Róbson 68., ill. Jabá 43.), Marília–Oeste 2–2 (Romildo 7., Sorato 24., ill. Richard 6., Adao 19.), Santo André–Guarani 4–3 (Alexandre 2., Edmílson 11., Fumagalli 70., Alex 93., ill. Paulo André 30., Viola 35., Roncatto 89.), Mogi Mirim–Palmeiras 1–1 (Gilson Batata 22., ill. Magrao 40.), Uniao Sao Joao–Sao Caetano 0–1 (Marcinho 53.)
Az élcsoport végeredménye: 1. Santos 23 pont, 2. Paulista 22, 3. Palmeiras 20, 4. Sao Caetano 19
A negyeddöntő (március 21.) párosítása: Sao Paulo–Sao Caetano, Santos–Uniao Barbarense, Portuguesa Santista–Palmeiras, Paulista– Ponte Preta
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik