Tudják, mikor fordult elő legutóbb, hogy két fővárosi együttes álljon a bajnokság első két helyén? Egészen pontosan az 19891990-es bajnoki évadban, vagyis 14 éve. Jelentjük, a budapestiek hosszú böjtjének most vége, minekután a BSE az elődöntő ötödik mérkőzésén legyűrte a Kecskemétet, és csatlakozott a már korábban fináléba jutott Vasashoz.
Nyári és a Vasas gyôzelemre tör (fotó: Farkas József)
Nyári és a Vasas gyôzelemre tör (fotó: Farkas József)
Azt, hogy melyiküknek van több esélye megnyerni párharcot, szinte lehetetlen megtippelni, ezért nem is vállalkozunk rá, azt azonban jegyezzük meg, hogy ideális esetben a BSE játszik többet hazai környezetben. Bár az is igaz, hogy ez vajmi keveset számít, amikor a két csarnok távolsága légvonalban maximum öt kilométer… "Pethő Anita távoztával jelentősen át kellett alakítanom a csapatot – így Kasziba István, a városmajoriak trénere –, és úgy érzem, mostanra sikerült teljesen megoldanunk a problémát. Nem kaptunk túl sok pihenőt az elődöntő után, tehát különösebb bűvészmutatványokra sem maradt idő, arra azonban elég volt, hogy még jobban öszszekovácsolódjon az együttes. A hét végén itt volt a Mladost Zagreb, amellyel játszottunk két felkészülési meccset, majd vasárnap nálam gyűlt össze a társaság, és főztünk egy kiváló csülkös bablevest bográcsban." Az tehát már kiderült, hogy a szakember kiváló szakács, már csak az kérdés, a Vasas ellen mit tud kifőzni… Az ellen a Vasas ellen, amely olyan simán verte ki a címvédőt az elődöntőben, mintha csak egy könnyű ujjgyakorlatot láthatott volna a közönség. "Jól sikerült a felkészülésünk – vélte Ratimorszky Károly a piros-kékek szakvezetője –, játszottunk több edzőmérkőzést a Gödöllővel, a Nyíregyházával és a Kecskeméttel is. Eleinte még éreztem egy kis fáradtságot a lányokon, de mostanra már teljesen belejöttek. Sérültünk nincsen szerencsére, s bízom benne, hogy a játékosaim átmentik az előző párharcban tapasztalt önfeláldozó játékot, és harcolni fognak, nem elégszenek meg a már biztos ezüstéremmel. Ha ez megvalósul, méltó ellenfelei lehetünk a BSE-nek, amelyet sok meghatarozó képességű játékos alkot, ám a csapategység a mi oldalunkon áll. Szerintem nem a legkevesebb, három meccs alatt dől el a bajnoki cím sorsa…" Az elődöntő előtt még azt írtuk, hogy a Vasas a leggyengébb láncszem, ám a fiatal lányok bebizonyították, hogy senki sem mehet ellenük biztosra, s ha megtartják a nyírségiek elleni formájukat, akkor 15 év után újra bajnokot ünnepelhetnek a Folyondár utcában…