Összeállt a brazil csapat

A limai összecsapáson Carlos Alberto Parreira csapata viszonylag lassan lendült bele a játékba, az első öt percben az uruk például négy szögletet végezhettek el, Darío Silva pedig az első negyedórában két hatalmas ziccert hagyott ki, az egyik esetben az ötösön belül, az üres kapu helyett a lécre küldte a labdát. A kényelmes brazil tempónak végül az lett a következménye, hogy a 22. percben Diego Pérez szabadrúgásból beívelt labdáját Marcelo Sosa Júlio César kapujába fejelte. Persze, a brazil hálóőr is hathatós támogatást nyújtott ehhez…

A selecao csak a félidő végére ébredt fel, és bár a szünetig nem jött össze az egyenlítés, a fordulást követően gyakorlatilag azonnal gólt szerzett: a 47. percben Luis Fabiano ment el szépen a jobb szélen, majd a legjobb ütemben centerezett Adrianóhoz, aki Vierát megelőzve ballal a hálóba továbbított. Ekkor sokan úgy érezték, az uruguayiak sorsa megpecsételődött, ám a brazilok próbálkozásai rendre célt tévesztettek – tegyük hozzá: az égszínkékek egyes kontráiban is benne volt a veszély.
A hálók viszont már egyszer sem rezdültek meg, így 90 percnyi küzdelmet követően jöhettek a büntetők. A brazilok egyszer sem hibáztak, és mivel Júlio César kifogta Vicente Sánchez próbálkozását, az ötszörös világbajnok jutott be a fináléba. "A játékosaim most estek át a tűzkeresztségen – jelentette ki boldogan a büntetők után Parreira kapitány. – A csapatom elsősorban pszichikailag nőtt ellenfele fölé, a tizenegyespárbaj megnyerése elsősorban koncentrációt igényel. Nagyon boldog vagyok, mert a gárda rengeteget fejlődött a torna során. Sőt, továbbmegyek: ez a fiatal brazil csapat a Copa alatt állt össze, és most egy sokat tapasztalt, erős ellenfelet fektetett két vállra."
A bekapott gól miatt sokat hibáztatott Júlio Césarnak a többség megbocsátott a tizenegyesek során bemutatott, sorsdöntő hárítása miatt. "Nagyon furcsa találat volt, mert a labdát elvileg nem lett volna nehéz megfognom Sosa fejesénél. Éppen eldőltem, a labda pedig lepattant előttem, és már nem volt módom visszanyúlni érte. Akkor nagyon bosszantott, mostanra viszont megnyugodtam" – jelentette ki a brazil hálóőr.
A jelek szerint a mérkőzés után mindenki elégedett volt, Jorge Fossati, az uruguayiak szövetségi kapitánya például a következőkkel állt a média képviselői elé: "A válogatott viszszaszerezte az önbizalmát, és kivívta az ellenfelek tiszteletét. Végre ráleltünk a saját játékunkra, amelyet biztosan kamatoztathatunk majd a világbajnoki selejtezők során. Úgy érzem, az uruguayi nép büszke lehet és bizakodhat a jövőt illetően. Tökéletesen elégedett vagyok a csapat itt mutatott teljesítményével."
Érdekesség, hogy a két finalista, Argentína és Brazília eddig voltaképpen csak egyszer játszott egymással döntőt a Copa Américán, még 1937-ben, akkor is csak kényszerből. A korábbi kiírásokban ugyanis a legtöbb pontot szerző csapat nyerte meg a Copát, az említett, 67 évvel ezelőtti tornán viszont Argentína és Brazília egyenlő pontszámmal végzett, és bár az albiceleste a csoportmérkőzéseken 1–0-ra legyőzte ellenfelét, nagydöntőt írtak ki a szervezők. Azt is az argentinok nyerték meg (2–0), miként azt a további hét "finálét" is, amelyeken a brazilok – más válogatottakkal egyetemben – részt vettek.

Copa América
Elődöntő
BRAZÍLIA–URUGUAY
1–1 (1–0) – 11-esekkel 5–3
Lima, 15 000 néző
V: Marco Rodríguez (mexikói). G: Adriano (47.), ill. M. Sosa (22.)
BRAZÍLIA: Júlio César – Maicon, Luisao, Juan, Gustavo Nery – Renato, Kléberson (Diego, 75.), Alex, Edu (Júlio Baptista, 75.) – Adriano, Luis Fabiano
URUGUAY: Viera – Diogo, Bizera, Montero, D. Rodríguez – M. Sosa, C. Rodríguez (V. Sánchez, 70.), J. Delgado, D. Pérez (Pouso, 81.) – Darío Silva, Bueno (Forlán, 62.)

Következnek: a helyosztók. Bronzmérkőzés (július 24., Cuzco): Kolumbia–Uruguay
A döntő (július 25., Lima): Argentína–Brazília