Csapattá érhet a Chelsea

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.08.03. 21:32
Címkék
Kiváló mérkőzéssel búcsúzott az Észak-Amerikában zajló Champions World-turnétól a Milan és a Chelsea legénysége.
A londoniak, akik korábban a Celticet (4-2) és a Romát (3-0) imponáló magabiztossággal intézték el, ezúttal is magukhoz ragadták a kezdeményezést, és bár az első percekben szolid tempót diktáltak, gyakorlatilag az első lehetőségükből betaláltak Gudjohnsen révén. Az örömük azonban tiszavirág-életűnek bizonyult, nem sokkal később ugyanis Cafú bődületes góllal egalizált a korábban a Manchester United ellen a tizenegyespárbajban nyerő milánóiak részéről - a brazil bekk Sevcsenko visszapasszolt labdáját a tizenhatos jobb felső sarkáról, kapásból küldte a kissé kint álló Cudicini hálójába. A szünetre mégis Chelsea-előnynyel fordultak a csapatok, Drogba ugyanis második mérkőzésén a második gólját jegyezte, az elefántcsontparti csatár ezúttal Lampard szögletét követően fejelt a kapuba.A folytatásban sokáig úgy tűnt, nem változik az eredmény, ám a hajrába fordulva előbb a góltermelésből rendszerint kimaradó Costacurta egyenlített, majd jött Sevcsenko, és a 87. percben kiválóan eltalált szabadrúgásból megszerezte a vezetést, egyúttal a győzelmet az olasz bajnokcsapatnak."Ugyanazt gondolom, mint a győzelmeinket követően: ez a túra kiváló felkészülési lehetőség - nyilatkozta José Mourinho, a Chelsea edzője. - A Milan ellen volt talán a legjobb játszani, mert erősebb csapat, mint a többi, és mert győzelemre törően játszik." A kékek főnöke a közeljövőről is mondott néhány szót: "Meg vagyok elégedve a játékosaim fejlődésével, kezdünk csapattá kovácsolódni, de az igazán jó teljesítmény eléréséhez még kis időre szükségünk van. Tizenkét napunk van a bajnoki rajtig, de ne feledjük, a Manchester United elleni nyitómeccs csak három pontot fog érni, nem dönti el a bajnokságot."Totti megsérült
Idő előtt tért haza Olaszországba Francesco Totti, a Champions World sorozatán szereplő Roma csapatkapitánya. A nyári Európa-bajnokság egyik negatív hőse csapata edzésén szenvedett térdsérülést, és kihagyva a Liverpool elleni derbit hazautazott, az első hírek szerint a keresztszalagjai sérültek meg, és előfordulhat, hogy műtéti beavatkozás és legalább egy hónapos pihenő vár rá.

CHAMPIONS WORLD
Philadelphia: Milan (olasz)-Chelsea (angol) 3-2 (Cafú 26., Costacurta 76., Sev- csenko 87., ill. Gudjohnsen 19., Drogba 38.). A Liverpool (angol)-Roma (olasz) mérkőzés lapzártánk után fejeződött be.

ELÔKÉSZÜLETI MÉRKÔZÉS
Ipswich: Ipswich Town (angol)-Osasuna (spanyol) 2-1 (Counago 9., Kuqi 29., ill. Flano 87.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik