Az első trófea a Portóé

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.08.21. 22:15
Címkék
A Porto nyerte meg a Portugál Szuperkupa tizennegyedik kiírását, miután Ricardo Quaresma góljával két vállra fektette a Benficát a coimbrai összecsapáson.
Vítor Baía így örült a kupának
Vítor Baía így örült a kupának
Vítor Baía így örült a kupának
Vítor Baía így örült a kupának
Vítor Baía így örült a kupának
Vítor Baía így örült a kupának
A kupagyőztes lisszaboniak a péntek késő esti mérkőzés nagy részében uralták a játékot, ám az elmúlt évekhez hasonlóan kiválóan bekkelő Portónak elegendő volt egyetlen megmozdulás, hogy eldöntse a trófea sorsát: az 56. percben Carlos Alberto ugratta ki Quaresmát, aki előbb elküldte gyufáért Argelt, majd a tehetetlen Quim mellett a kapuba lőtt.
"Az ellenfél nagyon kemény emberfogással próbálta utunkat állni, nehezen tudtuk megőrizni a labdát. Ugyanakkor éreztem, hogy a Benfica képtelen lesz tartani az első félidőben diktált iramot, és idővel át is vettük az irányítást. Úgy érzem, elsősorban a jó csapatszellemnek köszönhetjük a sikert" - értékelt Victor Fernandez, a Porto trénere. Kollégája, a piros-fehéreket edző Giovanni Trapattoni a következőkkel magyarázta a kudarcot: "Az első félidőben mutatott teljesítményünk alapján nyerhettünk volna. A Porto gólja után is voltak lehetőségeink, de a befejezésekkel hadilábon álltunk. Úgy érzem, a csapatom túl sok energiát fektetett a gólhelyzetek kialakításába."
A Szuperkupa elhódításával Vítor Baía vált minden idők legeredményesebb labdarúgójává, a Porto kapusa ugyanis most emelhette magasba 26. jelentős trófeáját. Korábban osztoznia kellett a tituluson a még aktív Paolo Maldinivel, illetve a már edzőként tevékenykedő Frank Rijkaarddal. Érdekesség, hogy Baía mindhárom európai klubtornát (BL, KEK, UEFA) megnyerte már.

Portugál Szuperkupa
PORTO-BENFICA 1-0 (0-0)
Coimbra
V: Xistra. G: Quaresma (56.)
PORTO: Vítor Baía - Szeitaridisz, Ricardo Costa, Pedro Emanuel, Nuno Valente - Diego (César Peixoto, 21.), Costinha, Hugo Leal, Quaresma (Bosingwa, 61.) - McCarthy (Hélder Postiga, 76.), Carlos Alberto
BENFICA: Quim - Miguel, Luisao, Argel, Dos Santos - Petit, Paulo Almeida (Bruno Aguiar, 65.) - Joao Pereira (Everson, 84.), Zahovic (Karadas, 59.), Simao Sabrosa - Sokota
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik