Címvédésre tör a Patriots

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2004.09.08. 20:41
Címkék
"Ebben a ligában sohasem lehet tudni, mi történik" - mondta a nyári szünetben Brett Favre, a Green Bay Packers legendás irányítója. Pedig ha már a "sajtfejűekkel" hajdan nagybajnoki címet szerző quarterback sem mer esélyeket latolgatni a csütörtökön kezdődő idény előtt, akkor azért megkockáztatható, hihetetlenül kiegyenlített a mezőny.
Tom Brady a legutóbbi három idénybôl kétszer a csúcsra vezette a New England Patriots együttesét
Tom Brady a legutóbbi három idénybôl kétszer a csúcsra vezette a New England Patriots együttesét
Persze erről a liga komisszáriusai is tehetnek, akik mesterséges eszközökkel (például az összes major sportágnál jobban és szigorúbb fizetési sapkával működtetik) tesznek is az ellen, hogy ne alakuljanak ki "dinasztiák" a sportágban, ne fordulhasson elő olyan sikertörténet, mint a baseballban a New York Yankeesé vagy a kosárlabdában a Los Angeles Lakersé. Hogy ez mennyire jól működik: a legutóbbi tíz nagydöntőben 15 csapat szerepelt, mindössze a Denver Broncosnak, a Green Bay Packersnek, a St. Louis Ramsnek és a New England Patriotsnak sikerült legalább kétszer fellépnie a Super Bowlon.
Ha már a New Englandet említettük: sokak szerint ez a gárda képes lehet a címvédésre, ami legutóbb 1999-ben a Denver Broncosnak jött össze. Bár a szigorú bérezési szabályok miatt csaknem tucatnyian (a meghatározó játékosok közül viszont alig egy-ketten) hagyták el a gárdát, a drafton, illetve az átigazolási piacon sikerült mindenkinek megtalálni az utódát. A legnagyobb nyereség Corey Dillon (Cincinnati Bengals) lehet, aki a támadóegységben lévő utolsó lyukat, a running back pozícióját tömheti be. A legutóbbi három Super Bowlból kettőn hőssé avanzsáló irányító, Tom Brady így már kedvére variálhatja, hogy csapata futással vagy elkapással tesz-e szert a sorsdöntő yardokra.
Az előző szezonban a Carolina Panthers volt a Patriots ellenfele a nagydöntőben, de a "párducok" - különösen hat tavalyi kezdő játékosuk nélkül - aligha tudják megismételni a remek produkciót, így nézzünk inkább szét a sokkal nagyobb kihívóknál! Az Indianapolis például a liga legjobban fizetett játékosa (a következő néhány évben csekély 100 millió dollárt vághat zsebre), a passzkirály Peyton Manning vezérletével, ugyanakkor megbízható védelem nélkül erednek a Patriots nyomába - rögvest a nyitányon megmérethetik magukat, hiszen a New Englandhez látogatnak!
Szintén az offenzívára tesz a Kansas City Chiefs, ha Priest Holmes ismét hozza a meccsenkénti legalább egy TD-jét, messzire juthat az együttes, ellenkező esetben alighanem marad a középszer. A sorozatban három főcsoportdöntőt elbukó - emiatt lassan az örök vesztes szerepkörébe kerülő - Philadelphia Eagles Donovan McNabbtől és új szárnysegédjétől, a San Franciscótól megszerzett Terrell Owenstől várja a felemelkedést, míg a megszilárdított védelmű Denver Broncos inkább a kollektíva erejére épít.
Csak öt csapatot emeltünk ki a favoritok közül, de nyugodtan felsorolhattunk volna még további 10-15-öt, akkor sem biztos, hogy eltaláljuk azt a kettőt, amelyik 2005. február 6-án Jacksonville-ben megküzd egymással a Vince Lombardi-trófeáért. Favre után szabadon: itt tippelni is felesleges. ---- A ---- A
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik