Még a pazarlás is belefért

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2004.09.25. 21:08
Címkék
Nem bizonyult pünkösdi királyságnak a Wolfsburg első helye, a Bundesliga-tabellát fennállásuk során először vezető "farkasok" a Kaiserslauternt, ha nagy nehézségek árán is, de megverték, és megtartották egypontos előnyüket a Stuttgart előtt.
A forduló azonban mégis a "svábokról" szólt, hiszen a gárda olyan természetességgel intézte el a Leverkusent, mint riválisa másfél hete a Real Madridot.
Matthias Sammer nem éppen nyugodtan várta a Leverkusen stuttgarti vendégjátékát, egyrészt mert a Bayer manapság (ha a játékosai olyan hangulatban vannak) bárkit megverhet, és nem csupán Németországban, másrészt nem éppen fényes a saját mérlege a "gyógyszergyári" társulat ellen. Edzőként nyolcszor ült ellene a kispadon, és mindössze egy győzelmet tudott elkönyvelni, még a Borussia Dortmund trénereként.
Ehhez képest szombaton az első félidő lefújásakor gyakorlatilag a zsebében érezhette a három pontot, csapata ugyanis simán vezetett az utóbbi időben odahaza megszokott formáját (vereség a Mainztól, iksz a Nürnberggel, kupabúcsú Brémában) hozó Leverkusen ellen. Lahm a Butt kapus által kiütött labdát már a 12. percben a hálóba bombázta, majd a félidő végén Stranzl használta ki a teljes leverkuseni védelem rövidzárlatát, és már-már biztosnak tűnt, hogy a VfB visszavág az előző szezon utolsó fordulójában elszenvedett, a BL-ről való lemaradást eredményező kudarcért.

A több mint egy év után újra betaláló Martin Stranzl a szünet elôtt küldte padlóra a Leverkusent
A több mint egy év után újra betaláló Martin Stranzl a szünet elôtt küldte padlóra a Leverkusent
A több mint egy év után újra betaláló Martin Stranzl a szünet elôtt küldte padlóra a Leverkusent
A már-már használata is csak azért indokolt, mert a Bayer egy hete mínusz kettőről még pontot tudott szerezni a Nürnberg ellen. De az egy másik Leverkusen volt, amelyik legalább hátrányban nem játszott annyira szétesően, mint a szombati. A K. O. akkor lett teljes, amikor a 90. percben Meissner tizenegyesből a hálóba varázsolta a labdát.
"Nem hiszem, hogy bennünk lett volna az előző szezon végi vereség, nekünk ez az idény a fontos - mondta a lefújás után az egy óra után lecserélt Szabics Imre, a VfB támadója. - Úgy néz ki, nagyon erősek vagyunk, otthon nagy eredmény a három nulla a Leverkusen ellen. Ami furcsa, hogy a helyzeteinkből nem szereztünk gólokat, mi történik, ha még azokat is berúgjuk?! Nekem is az a gondom, hogy nem tudok gólt rúgni, két-három mérkőzés óta nem találom a megfelelő cipőmet… A csapatunk nagy szerencséje, hogy az idén minden meccsen van egy-két ember, aki a javunkra billenti a mérleg nyelvét. Továbbra is egyértelmű a célunk, minél jobban akarunk szerepelni, ha lehet, szeretnénk megnyerni a bajnokságot és a kupát is. Máshogy nem is mehetünk neki egy sorozatnak sem, hogyan nézne ki, ha azt mondanánk, jó nekünk a bajnoki ezüst, és szeretnénk elveszíteni a két kupadöntőt?"
A VfB azonban nem tudta visszavenni az első helyét, miután a Kaiserslautern a hajrában hozta a "szokásos" formáját, és meghajolt a Wolfsburg előtt. A "vörös ördögök" még Jancker révén válaszoltak Martin Petrov potya góljára - a bolgár szabadrúgásból, 25 méterről lőtt kapura, labdája pedig átpattant Ernst keze felett -, viszont Klimowicz 89. percben bevitt találata már sokkoló volt. A ’Lautern nyolcadszor kapott gólt ebben a bajnokságban az utolsó félórában… Erik Gerets, a hajdan a ’Lauternt, most pedig a Wolfsburgot gardírozó edző ennek ellenére élcsapathoz méltó győzelemről beszélt.
A Bayern is a szokásos formáját futotta: szenvedett, de nyert. A Freiburg a harmadik percben a frászt hozta az Olimpiai stadion nézőire, Willi beadását ugyanis Sanou vágta Kahn hálójába, de ez a gól legalább felébresztette a kényelmesen kezdő bajorokat. Elsősorban persze Roy Makaayt, aki a 19. percben, egy védelmi hibát követően kegyetlenül a léc alá bombázott, és máris egy lépéssel közelebb került az SCF a zsinórban hatodik müncheni vereségéhez. Az első félidő végén pedig már az eredmény is ezt ígérte, hiszen Ballack, Makaay, Frings akció végén az exdortmundi már a bajorokat juttatta vezetéshez. Ballack második félidei, szabadrúgás-kombináció után szerzett gólja már csak a hab volt a tortán. "A közelmúltbeli produkciónkhoz képest ismét léptünk egyet, csak sajnos nem előre, hanem hátra. Különösen a találkozó elején voltak olyan érzéseim, mintha nem igazán találnánk a helyünket a pályán" - ismerte el kritikusan Felix Magath, a Bayern vezetőedzője.
A Schalkénál viszont nem várt fordulat következett be, hiszen a gárda Jupp Heynckes elküldése után legalább a gólokat elkezdte termelni - a Metalurgs Liepajának ötöt, a Mönchengladbachnak hármat, a kupában a Kaiserslauternnek négyet lőtt -, a játékra is egyre kevesebb lehetett a panasz, erre jött egy hannoveri pofon! Az is igaz, hogy megérdemelten. A "királykékek" gyatrán játszottak, mégis a hajráig lehetett reményük a pontszerzésre, csakhogy a 81. percben Ewald Lienen beküldte az "időtlen idők" óta melegítő Mathist, az amerikai pedig két perccel később mutatós kapáslövéssel megszerezte a győztes gólt. A Hannover 1987. december 4-ét követően tudta ismét odahaza megverni a Schalkét.

Tv: a Sport1 17.30-tól élőben közvetíti a Mainz-Borussia Dortmund mérkőzést. ---- A hatodik fordulóban kénytelen volt búcsút mondani a veretlenségének a VfL Bochum, méghozzá szinte kizárólag egy ember, Miroslav Klose miatt. A nyáron Kaiserslauternből Brémába költöző támadó a kispadon kezdte a találkozót, ám helyettese (vagy a rangsorban előtte járó?), Valdez (szerdán még ő lőtte tovább a csapatot a Leverkusen ellen a kupában) minden volt, csak effektív nem. Schaaf edző a szünetben a cserére voksolt, és ezzel teret nyitott egy one man show-nak. Klose előbb gólpasszal "kedveskedett" Borowskinak, majd Knavs egyenlítő fejesét követően 19 perc alatt klasszikus mesterhármassal eldöntötte a pontok sorsát. Klosénak ez volt az első triplája brémai mezben, összesen pedig már ötnél jár, amivel - holtversenyben a dortmundi Ewerthonnal, valamint a mönchengladbachi Neuville-lel - a góllövőlista első helyén posztol. Persze van mit törlesztenie, hiszen mindent egybevetve a megvásárlása 18 millió eurójába került a Werdernek. ---- 6. forduló: Burghausen-Essen 3-2, Erfurt-Ahlen 1-1, Karlsruhe-Saarbrücken 1-1. Az 1. FC Köln-Dynamo Dresden, az Eintracht Frankfurt-Oberhausen, a Duisburg-Greuther Fürth, a Trier-Unterhaching és az Aue-Alemannia Aachen mérkőzést vasárnap, az Energie Cottbus-1860 München találkozót pedig hétfőn (tv: DSF, 20.15, élő) játsszák.
Az élcsoport: 1. Greuther Fürth 13 pont (5 mérk.), 2. Burghausen 11, 3. 1. FC Köln 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik