Cabrio lesz a Waldstadion

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2004.10.25. 21:48
Címkék
Kevesebb mint 600 nap van hátra a németországi világbajnokság rajtjáig, ugyanakkor az előkészítő munkálatok már a célegyenesbe fordultak. Háromnegyed éven belül az összes stadionban befejezik a munkálatokat, a jövő nyári Konföderációs Kupára már mind a tizenkét aréna elkészül, igaz, akad, amelyiknek a világbajnokságig várnia kell az első jelentős próbatételre. Az épülő-szépülő frankfurti Waldstadion viszont a kontinensbajnokok tornáján is főszerephez jut, hiszen itt rendezik meg többek között a finálét is.
Gerd Müller (fehérben) volt az 1974-ben világbajnoki aranyat szerzô nyugatnémet gárda egyik kulcsembere
Gerd Müller (fehérben) volt az 1974-ben világbajnoki aranyat szerzô nyugatnémet gárda egyik kulcsembere
Gerd Müller (fehérben) volt az 1974-ben világbajnoki aranyat szerzô nyugatnémet gárda egyik kulcsembere
Gerd Müller (fehérben) volt az 1974-ben világbajnoki aranyat szerzô nyugatnémet gárda egyik kulcsembere
Gerd Müller (fehérben) volt az 1974-ben világbajnoki aranyat szerzô nyugatnémet gárda egyik kulcsembere
Gerd Müller (fehérben) volt az 1974-ben világbajnoki aranyat szerzô nyugatnémet gárda egyik kulcsembere
Háborús övezet vagy modern aréna? Nehéz ezt eldönteni, ha az ember belép a helyiek által Neuer Waldstadionként emlegetett létesítménybe. Ha a főlelátót nézzük, inkább bombatámadás utáni területen érezhetjük magunkat, hiszen mindenütt csupasz betont látunk, amelyben üdítő színfoltként hat a Premiere World televíziós társaság közvetítőfülkéje - két szék és egy asztal formájában. Átellenben viszont már visszaköszön a XXI. század, a kényelmes ülőalkalmatosságokkal - azért mindenre figyeltek az illetékesek: a Frankfurt felirat még a tíz kilométerre lévő toronyházak tetejéről is látszik, persze, távcsővel -, a páholyokkal, mindennel, ami a mai kor labdarúgásához hozzátartozik.
Nem csak 32 év a különbség
1974 2006
99jelentkező országok197
226selejtező mérkőzések857
16döntős csapatok 32
38mérkőzések a döntőben 64
9stadionok 12
1.7 milliónézők száma (várható)3 millió
46 485átlagnézőszám (várható)46 875
25a torna időtartama (nap) 31
3520/66újságírók/ország10 000/180
67a médiaközpont létszáma150
293a szervezőbizottság gépjármûparkja950
2.5 milliójegyek (várható)3 millió
Nemzetközi anyagból építkeznek

Winfried Nass, a stadiont működtető társaság gazdasági igazgatója ígéri, fél év múlva már minden a helyén lesz, és az eddig betartott határidőket, illetve a német precizitást tekintve, hihetünk is neki. Az eredetileg 126 millió eurósra becsült, jelenleg viszont 188 milliósra saccolt költségvetésű projekt eddig a terveknek megfelelően haladt, igaz, több fontos munkafázis még hátravan.
A Hollandiából importált gyep a helyén van (évi két csere fér majd bele a büdzsébe), a tartószerkezetek állnak, a futópálya eltűnt, 30 ezer néző már kényelmesen szórakozhat - a többi viszont még várat magára. A villanyvilágítást pillanatnyilag alkalmi jelleggel oldják meg, a fényszórók egyelőre darukon világítanak, idővel persze majd körbeérnek a stadion homlokzatán. A mozgatható tetőszerkezet (amely szaúd-arábiai-Srí Lanka-i-német-magyar koprodukcióban készül) építése szintén jól halad, és Nass úr szerint hamarosan a frankfurti Waldstadionban tisztelhetjük a "világ legnagyobb Cabrióját". Ha az idő úgy kívánja, nyitva lesz a tető, ha nem, akkor percek alatt zárt ékszerdobozzá válik a stadion.
Miközben a tetőnél igyekeztek tanulni a más pályákon tapaszalt esetleges hiányosságokból (lassú mozgatás, otromba formák), addig az eredményjelző esetében szembetűnő a másolás. A jelenlegi, a magyar pályákat idéző hazai-vendég feliratú kijelzőt hamarosan az Arena AufSchalkét idéző rendszer váltja fel. A kocka alakú, a négy oldallapján egyaránt kivetítővel felszerelt, 8.5 méteres átmérőjű "tábla" talán csak beszélni nem tud, minden más funkció végrehajtására alighanem képes lesz. ---- És a FIFA-nak, valamint a médiának sem kell aggódnia (no nem montha azt tenné, a legújabb jelentés mindenki elé példának állítja a Waldstadiont), a szőnyegbombázás után felépül a díszpáholy, a médiaközpont - és természetesen az érintetteket az erre a szintre juttató lift is…
A magyar szemmel nézve luxus, nyugaton viszont természetesnek tűnő arénával kapcsolatban talán a legfontosabb kérdés, mi lesz a sorsa a világbajnokság után. A létesítmény a város tulajdonában van, és az átadást követően is a részben általa birtokolt, mellette a Sport Five marketingcéget, valamint a Max Bögl építési vállalatot tömörítő kft. gyakorolja majd a tulajdonosi jogokat. Az Eintracht csak bérlő lesz, a jegybevételen egy 40 oldalas szerződésben rögzített támpontok alapján osztoznak, ezenkívül azonban a költségek azokat terhelik, illetve a bevételek azokat illetik, akik kitermelték/hozták őket.

Már csak a futballra kell várni

A város miatt aligha kell aggódni, hiszen csak bankból legalább ötszáz van Frankfurtban - "Pénzről nem beszélünk, pénzünk van" - tartja egy helyi mondás -, emellett a városok közül a hesseni tartományi székhely járul hozzá a legnagyobb mértékben Németország bruttó GDP-jéhez. Csak éppen a klubnak is ki kell gazdálkodnia a maga részét. Az pedig a másodosztályban nehéz lesz, még 25 ezres átlagnézőszám esetén is.
Tehát: stadion már van, csak a futballra vár mindenki Frankfurtban. ---- 1925
Megnyitják a 37 ezres Waldstadiont
1936-38
54 ezresre bővítik
1946
Megtartják az Eintracht-napot, 40 ezer látogatóval
1953-55
A stadiont tovább bővítik, immár 87 ezer fő a befogadóképessége
1959
Átadják a villanyvilágítását
1966
Az ökölvívó-legenda, Muhammad Ali a német Karl Mildenberger ellen megvédi a nehézsúlyú világbajnoki övét
1974
A világbajnokság egyik helyszíne, többek között az NSZK-Lengyelország középdöntőt rendezik itt
1988
Az Európa-bajnokság egyik helyszíne, átadják a video-eredményjelzőt
2005
Teljes egészében megnyitják az új arénát, itt rendezik Konföderációs Kupa döntőjét
2006
A világbajnokság egyik helyszíne
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik