Felix Magath: a jelen diadala

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2004.11.10. 23:07
Címkék
Ha pontozásos sportág lenne a futball, 30 perc után esetleg nem is kellett volna folytatni a Bayern München-VfB Stuttgart nyolcaddöntőt, a bajorok ugyanis lefutballozták a Szabics Imrét csak a hajrában bevető riválisukat.
A havazásban elkezdődő találkozó elején főképp Roy Makaay villogott, a holland módszeresen körbelőtte Timo Hildebrand kapuját, az már az ő és csapata balszerencséje volt, hogy rendre rossz irányba tévedett néhány centit. Bosszankodott is emiatt az Olimpiai stadionba kilátogató 20 ezer néző, ki tudja, talán őket igyekezett jobb kedvre deríteni az a kutyajelmezbe öltözött állatvédő, aki az első félidő derekán befutott a pályára, összeölelkezett Oliver Kahnnal, majd a biztonságiak kíséretében levonult a pályáról.
A jókedv tehát megérkezett, majd meg is maradt, hála Owen Hargreavesnek. Az angol a 35. percben maga elé engedte a labdát, majd 25 méterről, ballal kilőtte a kapu jobb oldalát. Hildebrandnak esélye sem volt a hárításra.
Mint ahogyan a Stuttgartnak sem a fordításra. A gól sem hozta fel a vendégcsapatot, a Bayern pedig eközben nyugodtan játszott, ha akarta, helyzetet dolgozott - és hagyott - ki, ha pedig úgy gondolta, "jegelte" a labdát. Felix Magath edző még azt is megengedte magának, hogy egy nappal korábban a bajorok amatőrcsapatát a kupa negyeddöntőjébe repítő Guerrerót is harcba küldje a 64. percben. A további gólokat azonban nem a perui, hanem Ballack és Makaay jegyezte. Az előbbi Hargreaves szabadrúgása után bólintott a bal alsó sarokba, a holland pedig Guerrero passzából, a kapust is kicselezve volt eredményes. Röviddel később pedig Magath pedig azzal a tudattal állhatott fel a kispadról, hogy jelenlegi együttese legyőzte a legutóbbi csapatát.
Két bajnoki vetélytársával szemben a Schalke megtehette, hogy egyik csatárászát pihentesse, persze, Aílton nélkül is erősnek tűnt az első sor, amelyet Sand és Asamoah alkotott. Mindketten már az első félidőben letették a névjegyüket az Eintracht Frankfurt otthonában, Asamoah kiharcolt egy tizenegyest - amelyből Lincoln Pröll kapus kezébe püfölte a labdát -, Sand pedig összehozta a vezető gólt: a 32. percben Varela beadását követően addig szorongatta Husterert, amíg a bekk a saját kapujába helyezett. Ettől kezdve pedig a Ralf Rangnick irányításával továbbra is veretlen királykékeknek pedig csak egy feladatuk volt: őrizni az előnyüket. Ezt sikerrel teljesítették is, sőt, "sztahanovista" módjára még űberolták is, a 77. percben Hanke döntötte el végleg a továbbjutás sorsát.
A szerdára maradt másik két első osztályú gárdának viszont túlóráznia kellett a negyeddöntőbe kerülésért. A Freiburg a harmadosztályú Paderborn otthonában a 90. percig jól sáfárkodott a tizenegyesből megszerzett fórjával, de hosszabbításra kényszerült, amelyben kis híján elvérzett. A büntetők azonban kisegítették…
A Hansa Rostock nem hagyta a tizenegyesekre a döntést, de 120 percesre azért elnyújtotta az ahleni túráját. Pedig az élvonal sereghajtója nyerhetett volna a 90 perc alatt is, ehhez mindössze öt percet kellett volna kihúznia Prica találatát követően.

Német Kupa
Nyolcaddöntő. Szerdai mérkőzések: Paderborn (3. osztály)-Freiburg 2-2 (Löbe 90., Cartus 102., ill. Ckitisvili 45. - 11-esből, Kondé 111.) - 11-esekkel 1-4, Ahlen (2.)-Hansa Rostock 2-3 (Andrei 8., Bella 86., ill. Rydlewicz 24., Prica 85., Arvidsson 102.) - hoszszabbítás után, Eintracht Frankfurt (2.)-Schalke 0-2 (Husterer 32. - öngól, Hanke 77.), Bayern München-VfB Stuttgart 3-0 (Hargreaves 35., Ballack 69., Makaay 79.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik