Csakis a siker adhat újra reményt…

Bozsik Péter szövetségi kapitány kijelölte az Új-Zéland ellen készülő 18 tagú keretet. Persze ennél jóval többen lesznek majd ott a csapat buszán, amikor a nemrég kinevezett szövetségi kapitány első mérkőzésére indul szerda délután Dunavarsányból a Megyeri útra. Amint arról már beszámoltunk, a szakmai stáb tagjai számítanak azokra, akik sérülés miatt nem léphetnek pályára, de egyébként számolnának velük, és most kiderült: maradnak, maradhatnak azok is, akik nem kerültek be a mérkőzésre nevezendő keretbe.

Az ezúttal kimaradók délután is edzettek, a kerettagok csak délelőtt gyakoroltak, s nekik délután szabadprogramot adott Bozsik Péter. A legtöbben az úszómedence felé vették az irányt; Torghelle Sándor a görög–török ellentét enyhítése érdekében barátságos biliárdmérkőzést vívott Tóth Balázzsal (a csatár ugyanis az előző évben az athéni Panathinaikoszban szerepelt, míg Tóth Balázs a török Malatyasporban futballozott); Gera Zoltán vagy éppen Szabics Imre ádáz asztalitenisz-csatára készül (a futballisták egybehangzó állítása szerint pingpongban a csapat szövetségi edzője, Détári Lajos az egyik legerősebb játékos, és néhány labdarúgó, a nevének elhallgatását kérve, a korábbi világválogatottat a világhírű Klampár Tiborhoz hasonlította – no igen, van akinek kézzel is, lábbal is megy, és nem számít, mekkora labdával kell játszani...).


Délután sajtótájékoztatót tartott a válogatott vezetősége, amelyen részt vett Kisteleki István, az MLSZ elnöke és Dunai Antal alelnök is. Az eseményen három meghatározó futballista is válaszolt a média képviselőinek kérdéseire: Dárdai Pál, Gera Zoltán és Király Gábor rutinosan állta a sarat.

A legtöbb kérdést a különböző angol klubokkal hírbe hozott Gera Zoltán kapta, de a West Bromwich Albion középpályása rutinosan azt válaszolta, hogy egyfelől az érdeklődőknek (élő szerződése lévén) először az egyesületével kell megegyezniük, másfelől ő most a válogatott edzőtáborában a nemzeti csapat mérkőzésére koncentrál.

Arra a kérdésre, hogy menynyiben más ez a mostani válogatott – már amennyire kétszer három nap összetartás alapján mindez megállapítható –, mint az előző csapat, amelyet még Lothar Matthäus vezetett, Détári Lajos szövetségi edző Gera Zoltánt megelőzve emígyen felelt: „Itt van edzés...”
Komolyabbra fordítva a szót, Gera Zoltán elmondta, hogy ő a válogatottba mindig szívesen jött haza, és most is, mint eddig bármikor, mindent megtesz azért, hogy a nemzeti együttes jó eredményt érjen el.

„A most meghívottak közül a legtöbb játékossal már futballoztam együtt, de az igaz, hogy valamelyest kicserélődött a keret – vélekedett Gera Zoltán. – De ez nem meglepő az új csapat kialakításánál, azonban szó sincs arról, hogy ismeretlen arcok vennének körül...”

A keretben vannak tapasztalt, rutinos játékosok, korábban mellőzött, reaktivált futballisták, és nem hiányzik a fiatalabb generáció néhány képviselője sem.
Nos, bárki kap szerepet szerda este, a magyar csapattól sikert várnak a szurkolók Új-Zéland ellen. Mert csak a győzelem ad reményt. Új reményt…



Király Gábor nagy kihívás előtt

Újsághír: Király Gábort, a másodosztályban ragadó Crystal Palace kapusát a Bajnokok Ligája-döntőben elbukó Arsenal keresi. Mit szól mindehhez a kapus?
„Elmegyógyintézet.”

Így szól bele a telefonba a válogatott kapus, majd az interjú elején géphangot utánoz: „Kérjük a tisztelt pácienst, a sípszó után hagyjon üzenetet. Psííííí…”
– A hírek szerint Ian Dowie elhagyja a Crystal Palace-t.
– Tudok róla – vált komolyabb stílusra Király Gábor. – Hétfőn felhívott, és közölte, hogy távozik. Elmondta, nagyon örült annak, hogy együtt dolgozhattunk, és sok sikert kívánt a továbbiakra, érdeklődött a családról. Én is hasonló jókat kívántam neki, ez csak természetes, tényleg jó volt vele dolgozni.

– Igazi úriember, no de egy londoni csapat edzőjétől talán el is várható. Egy másik londoni klubról kérdezném…
– Sejtem, az Arsenalról van szó. Kérdezzen nyugodtan!

– Ha jól emlékszem, nem először hozzák összefüggésbe a nevét a BL-döntőssel. Ez egyfelől megtisztelő lehet, másrészt elgondolkodtató, hogy eddig nem sikerült megállapodni a klubbal.
– De nem nekem nem sikerült. Valóban, többször hallottam én is az Arsenal érdeklődéséről, de mindig élő szerződésem volt akkor, amikor erről szó volt. Amikor a Herthában voltam, kétszer volt hasonló történet, de a két klub nem tudott megegyezni. Emlékszem, Dieter Hoeness, a Hertha menedzsere mondta, az általa megszabott ár hetvenöt százalékát kifizette volna az Arsenal, többet nem, ő pedig nem engedett. Azt mondta, lehet, hogy sok pénznek tűnik, amit adnának értem, de ha én védek, elérhetjük a Bajnokok Ligáját vagy az UEFA-kupát, ott pedig többet kereshetünk egy sikeres szerepléssel, ezért az alapemberektől nehezen vagy inkább egyáltalán nem válik meg. Ez nem a játékos döntése, ez kőkemény üzlet, amelybe, ha élő szerződésed van, nincs, nem lehet beleszólásod.

– Őrjítő állapot lehet ez…
– Ha nem rajtam múlik, mit tehetek? A klub, amely alkalmaz, sokat invesztál a játékosaiba, persze hogy meggondolja, mit tegyen. Egy éve Andy Johnsonért, a csatárunkért tízmillió fontot kértek, értem négymilliót – aki benne van a szakmában, tudta, hogy ez az jelenti, nem vagyunk eladók, és ennyiért nem is vesz meg minket senki. Ha nem rajtam múlik, miért idegesítsem magam? Nagymamám mindig azt mondta: minden messzi eljön egyszer. Csak ki kell várni.

– A kedves nagymama tudta, hogy azért sok ideje nincs egy futballkapusnak?
– Nézze, legutóbb is elmondtam: még egy évig tartozom a Palace-hez, de ha most eladnak, pénzt kaphatnak értem. Jövőre lejár a szerződésem, és akkor biztosan elmegyek. Vagy eladnak, vagy maradok egy évet, nekem mindkét megoldás megfelelő. Simon Jordan elnök úr erre azt mondta, szívesen megtartanak, de ha korrekt ajánlat érkezik, nem gördítenek akadályt a távozás elé.

– Csupa úriember. Árulja el: tárgyalt az Arsenallal?
– Még soha. A klubok közötti egyezkedésen bukott meg a dolog mindig. Ha most sikerülne? Harmincéves elmúltam, ha most nem ragadnék meg egy ilyen lehetőséget, akkor már nem lenne túl sok időm hasonlóra, az Arsenal nagy kihívás lenne – de komolyan mondom, ugyanolyan nagy kihívás egy kiesőjelölt csapatban védeni. ---- A kapitány mosolygós, a kapitány megfontolt, a kapitány optimista. Bozsik Péter a magyar válogatott élén szerdán debütál, és már csak emiatt sem mindegy, hogy a játékosai milyen produkciót nyújtanak. Nézzük, hogy a 45 esztendős szakember hogyan várja az Új-Zéland elleni válogatott mérkőzést.

– Önnek, az új kapitánynak szüksége van egy bizalmi emberre: ki lesz a válogatott csapatkapitánya?
– Ezt, mint ahogyan a végleges összeállítást, csak a mérkőzés előtt jelentem be – az öltözőben... – mondta Bozsik Péter. – Annyit elárulhatok, hogy olyan mezőnyjátékosé lesz a karszalag, akinek tekintélye van a többiek előtt, és aki az ellenféllel szemben is határozottan képviseli a társak érdekeit, ha a helyzet úgy kívánja.

– Diplomatikus, ám a következő kérdéssel kapcsolatban nem lehet az: nagy gólkülönbségű győzelmet vár, vagy elégedett lesz, ha egy találat jelenti a sikert?
– Sohasem becsülöm le az ellenfelet, úgyhogy nem tippelgetek. Természetesen jó lenne sok góllal nyerni, ám a mi szempontunkból az a lényeges, hogy győzzünk ezen a meccsen. Játsszunk mindvégig jobban, mint az ellenfél, és akkor nem lehet baj.

– A hangulatjavító szerepen túl, milyen haszna lehet ennek a találkozónak?
– Felkészít bennünket az angolok elleni mérkőzésre, az összecsapás pedig már jobban megedzheti a csapatot az őszi, várhatóan smirglisebb stílusú Norvégia elleni Európa-bajnoki selejtezőre. Úgyhogy mindenki elhiheti: sok hasznos tapasztalata lehet az Új-Zéland elleni meccsnek. ---- Aucklandből, Los Angeles és Frankfurt érintésével érkezett Budapestre az újjáformálódó magyar válogatott első ellenfele, Új-Zéland. A szigetországiak 45 órás repülőút végén landoltak Ferihegyen vasárnap éjfél után, de a kétségkívül fárasztó utazás ellenére Ricki Herbert már hétfő délelőtt edzést vezényelt. Délután a pihenésé, az akklimatizálódásé volt a főszerep (Új-Zélandon tizenegy órával előttünk járnak), kedden viszont már újabb két gyakorlás szerepelt a programban. Ricki Herbert szövetségi kapitány válogatottja négymeccses európai turnén vesz részt, és ennek első állomása Budapest. A következő hetekben Grúzia, Észtország és a Svájcban edzőtáborozó Brazília ellen lép pályára az All Whitesnak (Tiszta Fehérek) becézett csapat.

A négymillió lakosú Új-Zélandon nem a futball a legnépszerűbb sportág. A prímet a rögbi és a krikett viszi, bár a labdarúgás is egyre közkedveltebb. Olyannyira, hogy 2003-ban az országos bajnokságot átalakították, immár teljes a profizmus, mivel a bajnoki mérkőzéseken az átlagnézőszám elérte a háromezret (ebben a tekintetben aligha állnánk ki az összehasonlítást velük). A válogatott játékosok zöme is itt futballozik, bár néhányan közülük az ausztrál pontvadászatban profiskodnak. Van, aki az Egyesült Államokban és Európában keresi a kenyerét, és olyan is akad, akinek éppen nincs csapata.

Ezzel együtt a válogatott pillanatnyilag nem képvisel túlzottan acélos játékerőt. A FIFA világranglistáján jelenleg a 118. helyen áll holtversenyen Barbadosszal, megelőzve Türkmenisztánt.

Jellemző adat továbbá, hogy ebben az évben négy meccset játszott, kétszer csak nagy nehézségek árán győzte le Malajziát (1–0 és 2–1), valamint kétszer kikapott Chilétől (4–1 és 1–0).

Négy labdarúgóra azért talán érdemes odafigyelnie Bozsik Péternek: Ivan Vicelich, Danny Hay, Noah Hickey, illetve Chris Killen nemzetközi szinten is tapasztalt játékos.

Tegnap egyébként négy újabb játékos csatlakozott szerdai ellenfelünkhöz. Vaughan Coveny, Michael Wilson, Ross Nicholson, valamint Che Bunce késése persze indokolt volt (utóbbi kettő például az elmúlt hét végén nyerte meg az Auckland Cityvel az óceániai bajnokságot), s ez nem zárja ki, hogy közülük néhányan pályára lépjenek az összecsapáson.

Az új-zélandiaknak nagy erőpróba lesz a ma esti mérkőzés, a hosszú utazás minden bizonnyal kikezdte a játékosok erejét – igaz, a pesti edzéseken Ricki Herbert mindvégig odafigyelt a frissítésre.