Még versenyben az MTK

A mérkőzésről tudósított: LIPCSEI ÁRPÁD, PAJOR-GYULAI LÁSZLÓA mérkőzésről tudósított: LIPCSEI ÁRPÁD, PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2007.04.22. 23:06
Címkék
Kétszer kettő: négy nullára nyert az MTK a kiesés felé sodródó Tatabánya ellen, félidőnként két-két gólt szerezve. A meccs nem volt gyilkos iramú, az MTK meg sem erőltette magát, mégis sokkal jobb volt ellenfelénél, végül még tíz emberrel is. A kékek még bízhatnak az első hely megszerzésében is, a „bányászok” egyre mélyebben vannak...

Két gyengélkedő csapat találko zott egymással, ám a helyzetüket tekintve így is ég és föld volt közöttük a különbség. Az MTK az első helyért próbál lépést tartani a Debrecennel, miközben óvnia kell a távolságot az őt üldöző Újpesttől, a Tatabánya viszont a kiesés ellen vív lassan élet-halál harcot. Garami József több poszton is cserélt az előző fordulóhoz képest, a kispadra szorult, például a válogatott Hrepka Ádám is, ráadásul Kanta Józsefet hátrébb vitte, és az irányítónak így közvetlenül a védelem előtt kellett elkezdenie a támadások szervezését. A Tatabánya két csatárral kezdett, nyilván Tornyi Barnabás pontosan tudta, hogy rúgott gól nélkül csapatának kevés esélye van a pontszerzésre.

Ez hamar valósággá vált, hiszen az MTK már a harmadik percben vezetést szerzett. A hazai szurkolók vérmesebbjei már a gólkülönbség javítását látták felsejleni, s nem gondolták volna, hogy fél óra elteltével már ébresztőt követelnek majd... Pedig így történt: az MTK fiataljai öreguras, monoton tempóban futballoztak, bágyadt akcióikat a vendégvédelem különösebb erőfeszítések nélkül hárította. A Tatabánya erejéből időnként – kulturáltan játszott – a hazai kapu veszélyeztetésére is futotta, ami nem lélegzetelállító ziccereket, hanem néhány jó lövést és kisebb helyzetet jelentett csupán, ám ez is több volt, mint ami a másik kapu előtt történt. Aztán a cseh Jan Necas hibája megpecsételte a vendégek sorsát. Németh Krisztián élt az ajándékba kapott lehetőséggel, és nehéz volt elképzelni, hogy a Tatabánya ekkora hátrányt ledolgozhatna.

A szünet után az első játékrészben sztrájkoló hazai Bközép is belekezdett a szurkolásba. A tagjai azon sértődtek meg, hogy hét közben Kanta József egy internetes fórumon kifejtette: szerinte a debreceni vereség után nem kellett volna őt és társait szidalmazni, a szurkolóknak akkor is a csapat mellett kellene állniuk, ha az éppen gyengébb formában futballozik – ebben egyébként van is valami –, és az ultrák erre egy félidőnyi némasággal válaszoltak.

Ami a mérkőzést illeti, a kép nemigen változott. Langyos iramban zajlott a játék, az MTK próbálkozott többet, ám lehetőségei zömét többnyire a tatabányai védők ügyetlenkedésének köszönhette, szépen kidolgozott, szellemes akciókkal ezúttal adós maradt. A Tatabánya a mezőnyben olykor ügyesen paszszolgatott, bemutatott néhány tetszetős labdakihozatalt is, de a szépítéshez még csak esélyt sem tudott teremteni magának.

Pedig a házigazda a 68. percben hátrányba került Pollák Zoltán kiállítása miatt, de változást ez a piros lap sem hozott, a vendégek nem kerültek fölénybe, mi több, Rodenbücher István, majd az első igazán dicséretes hazai támadás végén Németh Krisztián gólja kiütötte a Tatabányát. Az MTK ezúttal sem idézte őszi önmagát, ám a roppant halvány, veszélytelen ellenféllel szemben így is gond nélkül szerezte meg a három pontot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik