Egymás után nyeri rangadóit az MTK

„Hadd legyek az első, aki gratulál az MTK bajnoki címéhez! Az a csapat ugyanis, amelyik győz Újpesten, Debrecenben és Zalaegerszegen úgy, hogy ezen a három meccsen csak egy gólt kap, megérdemli az aranyérmet.”

Ezt ugyebár Szlavko Petrovics, a Zalaegerszegi TE vezetőedzője nyilatkozta még múlt pénteken, amikor csapata a 22. fordulóban hazai pályán veszített 1–0-ra az éllovas ellen. Meglehet, a szerb-német szakember fején találta a szöget, s a 2007–2008-as bajnoki esztendő végén valóban az MTK labdarúgói örülhetnek majd, azonban nem csak a matematika mondatja velünk: hibáznak a kék-fehérek, ha elhiszik, az aranyérem begyűjtéséhez elegendő lesz hétszer a szerelést kiküldeniük a pályára (a záró fordulóban a Sopron kizárása miatt biztosan három ponttal kalkulálhatnak a Hungária körútiak).

Az nem kérdés, hogy az MTK Budapest eddigi szereplésének köszönhetően kedvezőbb helyzetben van riválisainál. A Garami József által dirigált együttes az ősszel egészen káprázatos formát mutatott (tíz győzelem és négy döntetlen mellett csak egyszer veszített...), ám a nagyszerű eredménysor ellenére a klub elöljárói nem mondták ki, amit más csapatok vezetői, hogy igenis a bajnoki cím megszerzése a cél. Persze a jól sikerült felkészülés után Domonyai László ügyvezető igazgató azért csak megjegyezte, nem hiszi, hogy a játékosok újra elkövetik azt a hibát, mint egy évvel korábban (akkor az ötpontos előnyből nyolcpontos hátrány lett a bajnokság végére), az aranyéremről azonban nem esett szó. A bajnoki folytatás aztán azt mutatta, helyénvaló volt az óvatosság: az MTK Székesfehérváron 1–0-s vereséggel nyitott, majd hazai környezetben csak 1–1-es döntetlenre volt képes a Paks ellen. A négypontos fór azonnal egyre olvadt, mi több, a lejátszott két meccs megmutatta: a kék-fehéreknek nincs kellő számú minőségi támadójuk. Ne feledjük, a góllövőlista éllovasa, Urbán Gábor, valamint Pál András sérült volt ekkor, a Hollandiából visszatérő Hrepka Ádám pedig finoman fogalmazva is formán kívül futballozott. Az Újpest elleni 3–1-es idegenbeli siker jelezte, a csapat igenis versenyben lehet az első helyért, ám a DVTK-val szembeni hazai pontvesztés (1–1) ismét azokat a véleményeket erősítette, melyek szerint a zömében fiatalokból álló gárda nem képes kilábalni a hullámvölgyből, és így aligha lesz bajnok. Csakhogy...

A bajnoki címvédő DVSC elleni idegenbeli 2–0, a Siófok 3–0-s legyőzése, valamint a már említett zalaegerszegi 1–0 kilenc pontot hozott a konyhára, visszaállt a korábbi helyzet, az MTK ismét négy ponttal vezeti a táblázatot. A mérkőzések egyre fogynak, és Szlavko Petrovics példája mutatja, nem csak a kék-fehérek szerelmesei hiszik, 2003 után ismét aranyérmet ünnepelhetnek a Hungária körúton. Vitatkozni lehet a megállapításon, de aligha érdemes: nem az éllovas játékoskerete a legerősebb az első osztályban, ugyanakkor a leginkább nézhető futballt feltétlenül az MTK játssza. A csapat magja immár negyedik éve játszik együtt Garami József irányítása alatt, és bár a legjobbak az átigazolási időszakban rendre távoznak (nyáron Balogh Béla, Czvitkovics Péter, Németh Krisztián és az időközben visszatért Hrepka Ádám igazolt el, télen pedig Bori Gábor), versenyképesek tudnak maradni. Mondhatnánk, még szép, a klub utánpótlása a legjobb az országban, de ne feledjük: míg a szakmai stábnak a távozottakat saját nevelésű, rutintalan fiatalokkal kell pótolnia, addig a riválisok sok millió forintot áldoznak kész játékosok megszerzésére. Az MTK által járt út sokak számára szimpatikus és a jelek szerint eredményes is. A bajnoki cím odaítélése azért elhamarkodottnak tűnik, ám ha a soron következő három mérkőzésen (Győr és Honvéd – két igazi rangadó – idegenben, közte otthon a Kaposvár ellen) nem olvad el az a bizonyos négypontos előny, lehet gratulálni a csapatnak. No és Szlavko Petrovicsnak...