Szívós, mint egy terrier

Nehéz megmondani, de elképzelhető, csak egy-két telefonhíváson múlt, hogy a világbajnoksággal ellentétben az Európabajnokságnak ne legyen meg a maga Mario Zagallója, illetve Franz Beckenbauere. Mint ismert, a brazil és a német legenda játékosként és edzőként is nyert vb-t, az Eb-n viszont ennél is rövidebb a lista. A futballisták közül eleve csak a (Nyugat-)Németországban, illetve Franciaországban születetteknek volt korábban esélyük (napjainkig más nemzet nem győzött legalább kétszer a kontinenstornán), közülük végül csak egy, Berti (a tisztesség kedvéért: Hans-Hubertként anyakönyvezték, de senki sem szólítja így) Vogts járt szerencsével.

Ő is csak azért, mert az 1994-es világbajnokság után megcsörrent a telefonja.

Már a lemondás gondolatával barátkozott (a negyeddöntőben Bulgáriától elszenvedett vereség sokkoló volt), amikor jelentkezett Helmut Kohl, az akkori német kancellár, és a folytatásról győzködte. Aztán csatlakozott hozzá Egidius Braun, a német szövetség első embere is, Vogtsot pedig rá lehetett beszélni a folytatásra. Pedig a feleségek miatt a „fél csapattal” összeveszett, a belső ügyek visszatérőek voltak (Stefan Effenberg négy évre ki is szállt a Nationalelfből), „Bundes Berti” viszont egy másik becenevéhez (Terrier) méltó szívóssággal felvette a harcot.

Csak mert játékosként sem adta meg könnyen magát. Tizenkét éves korában elveszítette a szüleit, később a legendás Mönchengladbach-edző, Hennes Weisweiler személyében talált egy igazi pótapát, és kisebb csoda, hogy közben a felszínen tudott maradni. Szakmunkásvizsgát tett, de 18 éves korától már csak a futball, pontosabban a Mönchengladbach létezett a számára. Több német portréban is megemlítik róla, hogy ő a megtestesítője annak, miként lehet világrengető tehetség nélkül, hihetetlen szorgalommal és alázattal közönségkedvenccé, de ami ennél is fontosabb, príma jobbhátvéddé válni. Ezerkilencszázhatvanhéttől a Nationalelfnek is stabil tagja volt, Helmut Schön kapitány az 1972-es Eb-n mégsem rá, hanem Horst-Dieter Höttgesre bízta a jobb oldal ellenőrzését. Ettől még a Gladbachhoz örökké hű (és vele öt bajnoki címet, két UEFA-kupát, illetve egy Nyugatnémet Kupát nyerő) Vogtsot is Európa-bajnoknak tekinti mindenki (két évvel később, a világbajnokságon nem volt ilyen gond, alapembere volt a vb-aranyérmes Nationalelfnek, a döntőben levette a pályáról Johan Cruyffot), aminek igazából 1996-ban lett jelentősége.

Addigra ugyanis összerakta a csapatot, amely a máig utolsó nagy német sikert aratta világversenyen, illetve amely eddig utoljára nyert meccset a németeknek Európa-bajnokságon. Ha valamelyik, akkor az 1996os tényleg többnyire iparosokból álló német együttes volt, hiszen bár Jürgen Klinsmann lett a torna legjobb játékosa, a fináléban a technikai virtuóznak nem nevezhető Oliver Bierhoff döntött; az Angliában nyújtott produkciójáért (is) Matthias Sammer kapta az Aranylabdát; nagy felfedezettként meg Dieter Eiltset, a Werder Bremen védekező középpályását emlegették. Tőlük kevés pengés megoldás emléke maradt fenn az utókornak…

A Wembleyben elhódított trófea Vogts egyetlen nagy edzői sikere, csak ezzel tudta – ideig-óráig – elhallgattatni a kritikusait. Hiába ült a második legtöbb alkalommal (102) a kispadon, hiába övé a második legtöbb győzelem (67 – mindkettőben csak Helmut Schön jobb nála), hiába övé a legjobb átlag a két- (1.54) és a hárompontos (2.196) rendszerben is, nehezen, illetve egy idő után már sehogyan sem fogadták el. Az 1998-as vb után még húzta egy ideig, akkor sem közvetlenül a negyeddöntőbeli (a változatosság kedvéért megint egy délszláv brigád, Horvátország ejtette ki csapatát) kudarc után mondott le. A máltai túrán belevágott az újjáépítésbe, még Effenberget is visszavette, de a hazaiak elleni 2–1, illetve a Romániával szembeni 1–1 már túl kevés volt.

Azóta három kontinens négy nemzeti tizenegyénél (Kuvait, Skócia, Nigéria, mostanában pedig Azerbajdzsán) kóstolt bele a szövetségi kapitányi munkába, de arra szinte semmi esély sincs, hogy ő legyen az első olyan edző, aki kétszer is Eb-t nyer együttesével.

Ehhez, Minarik Ede után szabadon: kellene egy csapat is.