A professzort is megdorgálták

„Üss már!” „Nekem is ez a véle ményem. Mégiscsak bokszmecscsen vagyunk.” A bokszesemények „tartozékának” számító Káté nagypapa és Szántó Imre mesteredző párbeszédéből is gyorsan kiderült, bár hivatalosan barátságos volt a tatai edzőtáborban megtartott Magyarország–Marokkó csapatmérkőzés, ezt az első gongszó, illetve az azt helyettesítő kapitányi üvöltés (boksz!) pillanatában el lehetett felejteni.

Idősb Balzsay Károly szövetségi kapitánynak ugyanis a keddi volt az egyik utolsó alkalma arra, hogy szinte éles körülmények között tesztelje pekingi embereit. Ilyenkor pedig minden percnek óriási értéke van. Az első számú reménység, Bedák Pál például Kínában alighanem dicséretözönt kap azért a pofonzuhatagért, amelyet az első menetben kiosztott Bustuk Reduannak, itt viszont edzője, Szántó Imre alaposan megdorgálta. „Nyolc percért jöttünk, nem egyért. Majd Pekingben üsse agyon” – dohogott a ringek Öcsi bácsija, aztán persze sietett hozzátenni, hogy Pimpa ettől még most is professzor volt. Persze nem csupán a bunyóban, hanem a nála sarkalatos pontnak számító súlyhozásban is. „Nagyon szépen benne volt.

49 kilót mondtunk neki, 49 volt. És még jól is bokszolt” – mondta elégedetten Balzsay kapitány, majd azzal a lendülettel letolta a szerinte „teli gatyával” bokszoló Kalucza Norbertet.

A pescarai kvalifikációs verseny óta csak küszködő debreceni az 51 kilós Abdelilah Naila ellen most is a rövidebbet húzta (amiben gyomorrontása is közrejátszhatott, de ezt a vezérkar „Ez Pekingben senkit sem érdekel” mondattal lerendezte), azonban akadt, aki ebben is megtalálta a pozitívumot. „Kapott rendesen, most majd edz rendesen – így Szántó Imre. – És ne haverkodjon azzal, aki szétveri a fejét. A srác még a Kálvin térről is eltalálta, onnan azért nem illene...”

Varga Miklóssal (60 kg) viszont éppen az volt a gond, hogy néha nem a „Kálvinról” bokszolt Tahar Tamszamanival. Egy remekül kivitelezett jobbhorog után Balzsay kapitány értetlenkedett is egy sort, hogy aki ilyenre képes, miért marad ott a másik nyakán, és próbálja ölelgetni, ahelyett, hogy ellépne, és kívülről megoldaná a feladatot.

Éles váltással Kátétól pont a tapadást kérte a kapitány, és a válogatott „szellemi vezére” ezt meg is valósította. Talán miatta kell a legkevésbé aggódni Pekingben, ő a válogatott azon embere, aki sohasem izgulja túl a meccseit, és akit tud, azt rendszeresen meg is veri.

Szoba- és harcostársának (ma már a frizurájuk is egyforma...), Szellő Imrének (81) viszont a rossz nyelvek szerint csak megszületnie volt nehéz. Chicagóban a világbajnokságon például igazából csak egyet kellett bokszolnia az olimpiai kvótáért, most meg nem jutott neki ellenfél saját kategóriájában. Ettől még váltott riválisokkal letudta napi penzumát, de a kapitányi ígéret szerint a szerdai tréningen sokkal jobban meg kell majd izzadnia.

Bár ha garantálja, hogy Pekingben is olyan sorsolást kap, mint Chicagóban, talán lobbizhat a kevesebb munkáért.