Peking 2008: ünnepélyes csapatgyűlés Kolonicsra emlékezve

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.07.19. 23:23
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke levélben fejezte ki részvétét Kolonics György halála miatt. A levelet Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke olvasta fel a Tatán tartott ünnepélyes csapatgyűlésen, amelyen megjelent Gyurcsány Ferenc kormányfő és Gyenesei István sportot felügyelő önkormányzati miniszter is.
A pekingi indulók, edzők, szakvezetők és újságírók egyperces felállással, egymás kezét megfogva emlékeztek a kedden 36 évesen elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenusra, akinek emlékét filmbejátszások elevenítették fel. Jókedvű örömünnepre készültünk, de az élet átírta a forgatókönyvet – mondta Schmitt Pál, aki fekete gyászszalagot kötött a magyar zászlóra. Hozzátette: a közös fájdalom erősítse az ötkarikás résztvevők hitét és elszántságát, hiszen a világ legjobb 10 500 sportolója közé tartoznak. A játékok alatt "önök lesznek Magyarország" – mondta Gyurcsány Ferenc, kiemelve, hogy bármennyire nehéz, tovább kell menni, mert az ország éhezik a sikerre. Jelezte, soha még nem állt ennyi pénz rendelkezésre az olimpiai felkészülésre, de ezért nem jár köszönet. "Hajrá Magyarország, hajrá magyar csapat!" – zárta beszédét a miniszterelnök.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik