Tapasszuk be a szánkat!

Meghalt egy ember, a nagyszerű kenus, akinek halálhíréből igazán még fel sem ocsúdtunk, akinek még nem adtuk meg a végtisztességet. Szomorú, nyomasztó napjai ezek a magyar sportnak. Csepelen még gyűlnek a virágok, van, aki még most is gyertyát gyújt Kolonics György emlékének adózva, sokan vagyunk, akik a mai napig elmorzsolunk egy-egy könnycseppet a bajnok nevének hallatán. Aztán jön egy hír, egy kósza félmondat, egy rosszul fogalmazott passzus, ne adj ég, egy jól irányzott „gyomrosnak” szánt bekezdés az Országos Mentőszolgálat Központi Rohamcsapatának tagjaitól.Hogy Ludasi Róbert, az edző, aki elkeseredésében, reményvesztettségében, az elfogadhatatlan és a visszafordíthatatlan megélésében tett helyes vagy helytelen (a jó ég tudja már!) nyilatkozatai után nyilatkozzék már arról is: ugyan már miféle tapaszok voltak az elhunyt versenyzője testén? Miféle? – kérdezzük a mentősöket, akik a mai – doppinggyanúval terhes – világban olyan kérdést lebegtetnek meg, választ maguk sem adva rá, amely nem méltó a gyászhoz, amely nem méltó az emlékezéshez, amely nem méltó az elhunyt több mint másfél évtizedes tiszta pályafutásához. Miféle eljárás ez? – kérdezzük a Rohamcsapatot, amelynek tagja azzal hárít el bennünket a nyílt levél elküldésének éjszakáján, hogy „ők nem állítanak semmit, csak kérdéseket tesznek fel”. Ám bizonyára ők is tudják: a kérdésükkel durván megnyilvánulnak, már-már rágalmaznak, mi több, részben felrúgják az orvosi titoktartást. Miféle lélek kell ehhez? A mundér becsülete ma már tényleg csak ilyenképpen védhető meg? Mert védjék a csapat tisztességét, hitelét, küzdjenek meg vélt igazukért – de ne bosszúval, ne ilyen áron! Ám talán a legjobb lenne elcsitulni. Jó lenne mindenkinek belátni: a számok ma már mit sem érnek, a megélt kegyetlen pillanatokat nem törölhetjük ki az emlékezetünkből, a lelkünkből, az elvesztegetett perceket nem lehet pótolni…Ahogyan Kolonics Györgyöt sem. Pénteken lesz a kétszeres olimpiai bajnok temetése. Tapasszuk be hát a szánkat, hajtsuk le fejünket, s emlékezzünk! Méltó módon, tisztességgel.