Csak a győzelem számít!

PIETSCH TIBOR, SIMON JÓZSEFPIETSCH TIBOR, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2008.11.02. 01:11
Címkék
Pikáns a szituáció: a jugoszláv válogatott korábbi kapusa ma Magyarországot képviselve Horvátország ellen védhet – ráadásul a Szeged kézilabdázójaként Veszprémben…

„Szia, Puki vagyok” – szól bele a telefonba, majd a folytatásban olyan szépen beszél magyarul, hogy azt néhány, magát celebnek képzelő honfitársunk megirigyelheti.

A Crvena zvezdával két, a Partizannal egy, a Lovcsennel újfent két s a Pick-Szegeddel egy bajnoki aranyérmet nyerő, Jugoszlávia nemzeti együttesével a 2001-es vb-n harmadik helyig jutó kapus válogathatna ugyan a sikerek között, de nem teszi, hiszen „…minden győzelem más,

ugyanakkor számomra minden győzelem egyenértékű”. Pályafutását mégsem érzi teljesnek: az ötkarikás játékoknak csak nézője volt. „Könnyen megeshet, hogy olimpiai indulásom csak álom marad, de végleg azért még nem tettem le róla” – árulja el a 35 éves Puljezevics. Kapaszkodót mindenesetre már talált ez ügyben: „Azok közé tartozom, akik nem azt veszik figyelembe, hogy ki mikor született, hanem azt, hogy jó vagy rossz játékos.”

Mi fűzzük hozzá: esélyeit növeli, hogy ő a mai napig a jók, sőt a legjobbak közé tartozik.

Több sérülése után kötelező feltenni a kérdést: hogy van?

„Most éppen jól – újságolja. – A bokám ugyan fájdogál, de ezt még kibírom. Azt ellenben nehezen viselem, hogy két hónapja szerda, szombat ritmusban játszunk, és ez a következő két hónapban sem lesz másként. Karácsony előtt talán fújhatunk egyet, aztán kezdődik minden elölről. Ezt speciel nem bánom, hiszen januárban a horvátországi világbajnokságon lesz jelenésünk. Ha mindenki hadra fogható, továbbá Pérez Carlos is visszatér közénk, sokra vihetjük. Ha, mondjuk, hozzátennék még egy vb-bronzot a már meglévő egyhez, azzal elégedett lennék…”

A vb házigazdáját, Horvátországot ma Eb-selejtezőn fogadják a mieink. Puljezevics szerint a két pont akkor lehet meg, ha a magyar kapusok kimagasló teljesítményt nyújtanak.

„A sikeres rajt nagyon fontos volt, és örömmel tölt el, hogy a görögországi győzelemhez Fazekas Nándor rendkívül sokat tett hozzá – fogalmaz a szerdai csatát a kispadról szemlélő játékos. – Azért nem árt tudni, a mai meccs nehezebbnek tűnik. A minap kerestek horvát újságírók is, nekik is azt mondtam, hiába klasszis a vetélytárs, nyerni akarunk! Ha a győzelmünkhöz húsz védéssel járulok hozzá, annak is örülni fogok, ha eggyel, annak is. Egy a lényeg, a hozzáállásom legyen százszázalékos! Semmi más nem érdekel! Az sem, hogy ezúttal a horvátok a riválisaink, s az sem, hogy szegediként most Veszprémben kell helytállnom. Bárhol kézilabdáztam, a mentalitásommal tudtam elfogadtatni magam, merthogy nekem csak egyvalami számít, a győzelem! ”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik