Légy boldog, kisegér!

A szövetség honlapján közölt adatok szerint az adminisztratív vívóvezérkar 21 főből áll. Komoly testület, hiszen az elnök mellett két alelnököt, három igazgatót és két titkárt számlál. A létszám egyharmada, tehát hét fő ismert vívóként is, nem rossz arány, tudva, hogy mifelénk mostanában többnyire az érdemel tisztséget, aki elsősorban pénzt hoz (de leginkább ígér).

A névsorolvasásnak azért van jelentősége, mert a fontos kérdések eldöntésére hivatott elnökség gyakorlatilag jónak minősítette a pekingi olimpiai szereplést (egy érem!). Kétharmadrészt mindenképpen, hiszen a kardozóknál továbbra is Nébald György, a párbajtőrözőknél Kulcsár Győző a szövetségi kapitány, csak a tőrözőknél éltek a szakmai cserével – az Ujlaky kontra többi lány ellentétet finoman szólva is ellentmondásosan kezelő Bernát Zoltánt Szekeres Pál váltja föl.

Ahhoz képest, hogy a nyári játékok óta eltelt hónapokban mindenki nekiesett mindenkinek; mindenki lepaktált mindenkivel; nyílt és titkos levelek keringtek a pástok körül – vajúdtak a hegyek, és egeret szültek.

Hogy mit tud Nébald György, minden szavazó tudta, hogy mire képes Kulcsár Győző, szintén, hiszen láthatták, érezhették, tapasztalhatták az elmúlt esztendőkben; esetükben a „tisztújítás” nem jelenthet mást, csupán azt, hogy csak így tovább, minden a legnagyobb rendben van. Életemben nem vágtam fejet, nem flesseltem meg senkit, földet sem szúrtam, hogy félrevezessek akármiféle zsűrit, így aztán meghajolok a nagy tekintélyű testület – nyilván megfontolt, minden létező szempontot értékelő – döntése előtt.

Csak azok a fránya eredmények ne lennének… Meg egymás nyilvános gyalázása, a másikra mutogatás a pekingi olimpia után… Nem beszélve az elnök szavazás utáni dezertálásáról… Elvégre Gémesi úr október közepén még azt rögzítette nyílt levelében, hogy „…közös felelősségünk van abban, hogy a magyar vívósport mielőbb megoldja, megoldhassa azokat a feladatait, amelyek egyebek mellett éppen a pekingi gyenge szereplésből adódnak vagy éppen abban rejlenek.”

Nagy szerencse, hogy a magyar közélet jutott nekem, megszokhattam, hogy a fekete néha fehér, a fehér meg fekete – érdek (esetleg napszak, hangulat, pénz) kérdése az egész. És ahol senkiben sem vetődik fel a kérdés, miért is kell egy sportágban három szövetségi kapitány. Meg az sem, hogy a szerénység is erény.
MALONYAI PÉTER