Hat bolíviai tőrdöfés

Amikor Argentína legutóbb ekkora verést kapott, Diego Maradona felfüggesztette sokadik önkéntes száműzetését, és visszatért az Ausztrália elleni két pótselejtezőre (illetve végül a totális doppingbukását hozó 1994-es világbajnokságra), és a teljes kék-fehér tábor elkezdett bizakodni. A Kolumbia elleni, 1993-as hazai 0–5 után volt miért és kiben bízni, az újabb nemzetégésben viszont mindenki benne volt, aki tényezőnek tekinthető az argentin futballban. Maradona a kispadról dirigált, Lionel Messi a pályáról, olyan szárnysegédeknek, mint Carlos Tévez, Lucho González, Javier Mascherano vagy éppen Maxi Rodríguez.

A La Paz-i végeredmény viszont ma már alighanem mindenki előtt ismert: Bolívia–Argentína 6–1.

Pedig a kétszeres világbajnok hazájában már újra nagyhatalmi terveket dédelgettek. Maradona, illetve az irányítása alatt győzelmekkel, kapott gól nélkül letudott három mérkőzés – Skócia (1–0) Franciaország (2–0), Venezuela (4–0) – már 2010-es aranyérmet vizionált. Ehhez képest egy mexikói másodosztályú csapatban (Correcaminos) 2009-ben kilenc mérkőzésen négy gólig jutó támadó vezérletével a zóna utolsó előtti helyén álló Bolívia visszahozta őket a földre. Vagy ahogyan a Clarín című argentin lap fogalmazott, „történelmi pofonzáporban részesített bennünket”.

Lehetne mentegetőzni azzal, hogy az argentinok 23-as keretéből tizenhatan még nem futballoztak a 3650 méteren lévő La Pazban; hogy a csapat két órával a kezdés előtt érkezett meg a „magaslati pokolba”; hogy a vereség dacára is simán meglehet a kvalifikáció (még ha most csak két pont is az előny a pótselejtezős helyen álló Uruguayjal szemben), de nem érdemes. Inkább fogadjuk el, amit az „Isteni” mondott a meccs után: „A magasság nem lehet kifogás. A jobb csapat nyert. Bolívia mindent kiadott magából, jól futballozott. Bárki játszott volna vele, ugyanerre a sorsra jut. Együtt szenvedtem a játékosaimmal. Minden bolíviai gól egy-egy tőrdöfés volt a szívembe.”

Talán nem túlozunk, ha azt mondjuk: a gólok mellett a védők vitték közelebb a sírhoz a kapitányt. A négy hátvéd hangos szurkolásától a beadásnál a labda mellé fejelő két bekken át a távoli lövésnél mellényúló Juan Pablo Carrizo kapusig minden bakifajta helyet kapott a palettán – egy közepes szilveszteri összeállításban néhány gól helyet is kaphatna. „Megint újra kell kezdenünk mindent. Remélem, még egyszer nem történik meg velünk hasonló” – ismerte el Maradona.

Ha másból nem, a múltból meríthet erőt az albiceleste, hiszen a korábbi három ötgólos veresége után sikerült talpra állnia. A legszerényebben még a Kolumbia elleni pofon után, akkor csak 1–1-re futotta Ausztrália ellen, az 1958-as cseh csapást a Chilével szembeni 6–1 követte, míg az Uruguay elleni 0–5-öt a brazilok 4–1-es elpáholásával sikerült jóvá tenni.

Júniusban Kolumbia ellen kiderül, merre visz tovább a Maradona-társulat útja.