Roberto Carlos örököse

Irigylésre méltó helyzetben volt a Brazília–Dél-Afrika Konföderációs Kupa-elődöntő lefújása után Dunga, az 1–0-ra diadalmaskodó dél-amerikai válogatott szövetségi kapitánya, hiszen a babérok learatásáért semmi mást nem kellett tennie, mint igennel válaszolnia egy egyszerű újságírói kérdésre: „Azért cserélte be Daniel Alvest, hogy egy esetleges szabadrúgással eldöntse a találkozót?”

A 26 éves jobbhátvédet a 82. percben küldte pályára a szakember, hat perccel később a dél-afrikai 16-os előterében szabadrúgáshoz jutott a brazil csapat, Alves pedig tanítanivaló módon tekerte a kapu bal oldalába a labdát, kiharcolva együttesének a döntőbe jutást. Mondhatjuk persze, hogy a Barcelona futballistája nem tett mást, csak teljesítette edzője utasítását.

„Teljesen kiegyenlített volt a találkozó, és úgy láttam, hogy egy gyors, agresszív, szabadrúgásokra specializálódott játékos segíthet csapatomon – adott betekintést a döntés hátterébe Dunga. – Alves mindennap gyakorolja a szabadrúgásokat, és ahogy közeledett a rendes játékidő vége, egyre inkább meg kellett ragadnunk minden gólszerzési lehetőséget. Márpedig tudtam, hogy ha közeli szabadrúgáshoz jutunk, Alvesnél alkalmasabb embert nem találnék az elvégzésére. Számításom szerencsére tökéletesen bevált.”

Lehet, hogy a jóval esélyesebb brazilok a hosszabbításban vagy a tizenegyesek során végül felülmúlták volna a rendkívül lelkesen és veszélyesen harcoló dél-afrikai ellenlábasukat, ám Kakáék utólag nem győztek hálálkodni Alvesnek, hogy megmentette őket a fárasztó és kiszámíthatatlan ráadástól. A köszönet egyúttal kritika is a brazil válogatottnak, hiszen ha nem nyeri vissza frissességét és lendületét, könnyen megéghet az Egyesült Államok elleni vasárnapi döntőn. (Amelyen egyébként az a kissé abszurd helyzet állhat elő, hogy a győzelmet kicsikaró Alves ismét csak a cserepadon kap helyet.)

„Tetszett a gól, nem tagadom – nyilatkozta a találkozó után Alves. – Örülök, hogy lehetőséget kaptam, és segíthettem a gárdának. Amikor a padon ülsz, mindig dolgozik benned a vágy, hogy pályára léphess. Most is így éreztem, rettenetesen szerettem volna már ott lenni a gyepen. Sikerült jól eltalálnom a labdát, de a gól ugyanúgy a csapattársaim érdeme is. Ha a mozgásukkal nem zavarják meg az ellenfél kapusát, talán oda tudott volna érni a kapufához.”

Utóbbi megjegyzést betudhatjuk Alves szerénységének is, mert bár Itumeleng Khune elvetődése előtt valóban tett egy tétova lépést a rossz irányba, a brazil lábáról olyan erővel és olyan pályán vágódott a hálóba a labda, hogy ember a talpán az a kapus, aki kivédi ezt a löketet. A játékos rúgótechnikája sokakat emlékeztetett a híres brazil balhátvéd, Roberto Carlos kivételes képességére, így talán nem indokolatlan, ha idézünk egy, a korábbi szabadrúgásmester titkát boncolgató elemzést: „Nem kell erősnek vagy erőteljes testalkatúnak lenni, hogy valaki erőt fejtsen ki a labdára. Ha a sebességet és a gyorsulási képességet át tudod adni a labdának, nagyon nehéz megállítani. Nézzük meg például, milyen kis lépésekkel kezd, aztán hogyan gyorsul fel. Lép néhányat, és amikor a legnagyobb a sebessége, belerúg a labdába.”

Alvesnek egyébként ez még csak idénybeli harmadik szabadrúgásgólja volt (az előző kettőt a Barcelona színeiben szerezte az Almería, illetve a Villarreal ellen), sokan mégis már most úgy tekintenek rá, mint a válogatott új Roberto Carlosára. Ennél nagyobb dicséretet aligha kaphat egy brazil szélsőhátvéd.