Már márkanév is

„Roger Federer csak két helyen nem nyert: a Roland Garroson és a Madison Avenue-n” – írta 2007-ben a CNN internetes oldalán Chris Isidore sportgazdasági elemző. Két év alatt okafogyottá vált a megállapítás, minden idők legeredményesebb teniszezője ugyanis 2009-ben megszerezte a gyűjteményéből még hiányzó Grand Slam-trófeát, és legkésőbb az idénre befutott a reklámpiac központjának tartott New York-i utcán is. Elég ha azt mondjuk: 2008-ban több mint 30 millió dollárt keresett – csak szponzori és reklámbevételeiből.

Ez már évek óta így lehetne, ha Federert valóban érdekelte volna a marketing, illetve ha a világcégek érdemben is felfigyeltek volna rá. A svájci még azt a luxust is megengedte magának, hogy 2003 és 2006 között egyetlen sportügynökséggel se álljon kapcsolatban, hanem édesanyja, Lynette és felesége (akkor még „csak” barátnője), Miroslava Vavrinec által vezetett Roger Federer Management gondjaira bízza a gazdasági ügyek kezelését. Federer akkor lett az, aki ma is (a világ legjobbja), akkor nyerte meg az első GS-tornáját (2003-ban Wimbledont), de saját cége mindössze két újabb szponzort tudott odacsábítani a már meglévők mellé. A Swissairt és a Maurice Lacroix svájci óragyártó céget.

Más nem jött, Beat Ritschard, az Octagon marketingügynökség akkori ügyvezetője szerint azért, mert Federert sokkal jobban érdekelték a győzelmek, mint a bankszámlája. „Abban különbözik a többiektől, hogy ő tényleg elhiszi, neki a tenisz, nem pedig a pénz jelenti a prioritást” – mondta Ritschard. Ha ehhez hozzátesszük, hogy akkoriban egy elemző, Steve Rosner úgy vélte, „a marketingértéket illetően Federer a legalulértékeltebb a világsztárok közül” (jellemző példa: 2005-ben 14 millió dollárt keresett, a nők között negyedik Marija Sarapova egymillióval kapott többet, míg a pályafutása vége felé ballagó Andre Agassi 30 milliót „kaszált”), elképzelhetjük, mekkora munka várt az IMG újra aktivizált csapatára.

Pontosabban csak Tony Godsickre, a cég mai alelnökére, mert a Federer-vállalkozásban ő az egyetlen, aki nem családtag. Az édesanya és a feleség szerepéről már írtunk (bár utóbbi feladata bővült a sajtószóvivő és a stylist szerepével), az édesapa, Robert pedig fia jótékonysági alapítványát (Roger Federer Foundation) kezeli. „Nekem meg az volt a feladatom, hogy fejlesszem a Federer-brandet – emlékezett vissza Godsick. – Rogerben végig ott volt a lehetőség, hogy a világ egyik legjobban eladható sportolója legyen, és a pályán nyújtott teljesítményét is ennek szolgálatába állította.”

Azért neki is át kellett verekednie magát néhány olyan akadályon, amelyet szakértők korábban felvetettek. Rit­schard azt mondta Federerről, „nem olyan extrovertált, mint a sztárok többsége, azt szereti a legjobban, ha szurkolók előtt teniszezhet”; Bernhard Christen, Federer személyes tanácsadója szerint „Rogernek az a célja, hogy sokáig világelső legyen, ezért külsős fellépéseit a lehető legkevesebbre akarja csökkenteni”; Bob Dorfman, a Sports Marketers Scouting Report szerkesztője állítja, Federerrel azért nehéz eladni bármit is, mert „ha megpróbálok végigmenni az utcán, és ő elsétál mellettem, nem tudom, megjegyezném-e akár csak egy pillanatra is az arcát”; Scott Stanford tehetségkutató szerint Amerikában azért nehéz őt befuttatni, mert ott kevés a tehetséges teniszező a férfiak között, ez pedig rossz hatással van az eladhatóságára.

Ma viszont már ott tart a vállalkozás, hogy Godsick szerint sokkal több ajánlatot kell elutasítaniuk, mint amennyit elfogadnak. Az áttörést a 2007-es Gillette-kampány hozta meg, amelyet 150 országban vetítettek, és amivel Simon Chadwick, a coventryi egyetem közgazdászprofesszora úgy véli, „Federer olyan értéket teremtett, amelyre a szponzorok is felfigyelnek, és amellyel a hétköznapi emberek számára is elérhetővé tette magát”. Jellemző példa erre a Nike-val kötött szerződése: az első megegyezést még a saját elképzelései szerint ütötte nyélbe a „pipás” céggel Federer, az évi egymillió dollárt hozott neki, a közelmúltban tíz évre meghosszabbított szerződése meg 13 milliót egy-egy esztendőben. (Emellett nem elhanyagolható összeg a Gillette-től kapott évi 15 millió dollár, míg a Wilson ütőgyártó annyira elégedett vele, hogy élethosszig tartó nagyköveti kinevezéssel, no meg évi 1.5 millió dollárral jutalmazta.) Pedig a Nike-nál sokáig nem gondolkoztak Federerben, mert az Egyesült Államokban a forgalom két százalékát sem teszi ki a teniszcipők eladásából származó bevétel, viszont a világ más részein sokkal jelentősebb az összeg.

És ott Federert is jobban ismerik…