Már játszanak is

„Új dimenzióba emeltük az utánpótlás-nevelést, ahova még senki sem jutott el” – jegyezte

meg a közelmúltban elégedetten Gerhard Mayer-Vorfelder, a német szövetség ma már csak tiszteletbeli elnöke. Az eredmények tekintetében okvetlenül igaza van (a nevelés szintjét meg objektíven sohasem lehet megítélni), hiszen az európai futball történetében először fordul elő, hogy a három korosztályban (U17, U19, U21) ugyanaz az ország legyen a kontinensbajnok. (Az állítás már csak néhány hétig igaz, mert az U19-es gárda nem jutott ki az idei Eb-re.) Ráadásul az a Németország uralja jelenleg az utánpótlásmezőnyt, amely korábban (a jogelőd NSZK eredményeit is figyelembe véve) összesen két titulusig jutott Európában. A felnőtteknél meg háromig, pedig ott csak négyévente van lehetőség a gyűjtögetésre, és ugyebár csak egy korosztályban…

A DFB évi tízmillió eurót fordít a képzésre

Mágiát, csodát nem kell keresni, talán jobb, ha úgy fogalmazunk, hogy Németország a szükségből kovácsolt erényt. A bajok akkor kezdődtek, midőn a Nationalelf az 1998-as világbajnokságon csúfos produkciót nyújtva Horvátországgal szemben elbukott a negyeddöntőben. A Franciaországot megjárt csapat átlagéletkora 30 év felett volt, és a DFB illetékesei akkor érezték úgy, véget kell vetni a korábbi automatizmusoknak. Három év alatt kidolgozták és elindították a programot, amelynek Matthias Sammer 2006-os érkezése adott új lendületet.

Bár manapság sokan hajlamosak 1996 aranylabdását az „utánpótláscsoda” atyjának tekinteni, az elindító MayerVorfelder és csapata volt. Ők kezdték el azt a tehetségkutató-programot, amelynek köszönhetően ma már a harmadik ligás gárdáknak is van akadémiájuk, működnek az elitképzők, illetve hogy 390 regionális központban öszszesen 1200 licences edző oktatja a fiatalokat. Évente tizenhatezren profitálnak a képzésből.

„Országos hálózatra, elit futballiskolákra volt és van szükség – mondta az egykori elnök programját bővítő Sammer. – Minden iskolának

egy egyesületi akadémiához kell kapcsolódnia, hogy megfeleljen a legmagasabb szintű képzési igényeknek. A minőségi képzés folyamatos biztosításához ellenőrző rendszerre van szükség. Az iskolákat és az akadémiákat pedig folyamatosan támogatni kell.”

A támogatással nincsen baj, a DFB a saját büdzséjéből évi 10 millió eurót fordít a célra, ehhez jönnek a szponzori bevételek, így simán megvalósítható Sammer azon elgondolása, hogy minden korosztályos nemzeti csapat ugyanolyan felszereléssel és

stábbal (ebbe a videóelemzőtől a pszichológusig minden és mindenki beletartozik) dolgozzon, mint a Nationalelf. A pénzügyi keretekhez hasonlóan következetesen ragaszkodnak a program négy alappilléréhez is: a célirányos, nem személyfüggő súlyponti meghatározáshoz;

a célirányos, nem személyfüggő megfigyelői hálózathoz (hiába volt kapitányváltás, a tavaly U17-es Eb-t nyerő csapat 18 játékosából 14-et már 2006-ban kiválasztottak); az élethosszig tartó, tanulás iránti elkötelezettséghez; a bevándorlókra fordított kiemelt figyelemhez.

Megtanulták értékelni a külföldieket

Az első három pontot részletezni is kár (nem Németországban találták fel a spanyolviaszt, csak arrafelé ha új ember jön, nem ismét a nulláról kezdi az építkezést, hanem képes elismerni, hogy az előd is alkothatott jót), az utolsó viszont nem csupán az addigi futballfilozófiával jelentett szakítást. Emlékezhetünk rá, a múltban előfordult, hogy a németek (nem csak a sportban!) hallani sem akartak a külföldiekről, ma már ezt nem tehetik meg. A 82 milliós országban ugyanis 15 millióan élnek úgy, hogy a közvetlen felmenőik között külföldiekre bukkanhatunk. Közöttük óhatatlanul vannak tehetséges futballisták is, akiknek a megtartására, megszerzésére a DFB külön alkalmazottakat foglalkoztat. És hogy milyen sikerrel? A nemrég az U21-es Eb döntőjében Angliát 4–0ra kiütő együttes kezdőjéből Andreas Beck („szovjet”), Sebastian Boenisch (lengyel), Jérome Boateng (ghánai), Sami Khedira (tunéziai), Mesut Özil (török), Fabian Johnson (amerikai) és Gonzalo Castro (spanyol) is képviselhetne más nemzetet.

„Még a franciák és a hollandok sem tudnak lépést tartani a németek integrációs politikájával” – írta a

közelmúltban a sport.orf.at internetes oldal, míg az Ebdöntőben legyőzött angolok bővítették a Gary Linekernek tulajdonított mondást. Szerintük ma már a németek nem csupán nyerni, de futballozni is tudnak.

Sammer minden napra előírná a testnevelést

Az út azonban itt még nem ért véget. Az iskolai felvételiknél ötszörös túljelentkezéssel (!) szembesülő Sammer szerint a testnevelés mindennapossá tételével tovább javulna a kép. „Ha politikusokkal beszélgetek erről, elő kell vennem a régi önmagamat idéző becsúszásaimat, annyira felidegesít, amit látok – mérgelődött a Dortmund legendája. – Katasztrofális, amit a gyerekeim mesélnek az osztálytársaik betegségeiről. Példát kellene vennünk Svájcról, ott már bevezették, és a gyerekeknek nemcsak a testükre, de a szellemükre is hatással volt a mozgás. A jegyeik is javultak.”

Sammer szerint követhetik Spanyolország példáját is (a selección 1999-ben az U17-esek között lett Európa-bajnok, tavaly pedig a felnőtteknél), de jobban örülne távlati célok megvalósulásának: „Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy akik 2026-ban világbajnokok akarnak lenni, már megszülettek. Nekünk társadalmi és sportszakmai kötelességünk őket segíteni. Vezérszerepet kell betöltenünk, a gazdasági élet egy ideje már csak ránk vár.”