Halálukban (is) hősök

Jóllehet a sportolókkal kapcsolatos bűnügyeknél O. J. Simpson esetét nehéz felülmúlni, az elmúlt hetekben a tengerentúlon történt két gyilkosság megint rávilágított: a társadalom sokkal jobban figyel arra, ha sportolók az áldozatok, mint az élet más területéről érkező hírességek. Simpson példája persze más, ő tettes volt, nem áldozat (még ha az egyértelmű DNS-minták dacára az esküdtszék a felesége meggyilkolásában nem is mondta ki bűnösnek, és most nem emberölés, hanem betörés miatt tölti halmazati, 15 éves börtönbüntetését), de még ma is csaknem kétmillió találatot ad ki rá a neve beütése után az egyik népszerű internetes kereső.

Steve McNairére meg 4.8 milliót.

Ő az az amerikafutball-játékos, akit a közelmúltban féltékeny barátnője (de inkább szeretője) lőtt le, majd végzett magával is. Pusztán a tragédia ténye is megmozgatta az amerikai sajtót, de ahogyan a Courier Journal Online nekrológjában írta, a helyzet azért is különleges, mert az egyik első színes bőrű irányító (bár az NFL-t egyre inkább a feketék uralják, a quarterback pozíciójában még mindig unikumnak számít a megjelenésük, mi több, Doug Williams az egyetlen közülük, aki Super Bowl-győzelemre vezette csapatát – 1988 januárjában a Washington Redskinst) élete ért tragikus véget. A különböző, McNairrel kapcsolatos cikkekhez hozzászólók is megosztottak a média kérdésében, az állást foglalók között akadt, aki szerint csak az a jellegzetes amerikai tulajdonság jött elő, hogy „a média a rossz helyzetekben az áldozatokból ikont akar faragni”.

Ezt innen, Magyarországról nehéz megítélni, de biztos, hogy a felhajtás a modern kor egyik velejárója. Mert például Frank Gustav Bellről keveset tudunk, holott ő is sportoló volt, ráadásul az elsők egyike, akik gyilkosság áldozatai lettek. Az 1863 és 1891 között élő Bell a baseball csúcsligájában is megfordult (a Brooklyn Graysben három poszton is játszott az 1885-ös szezonban), 28 évesen azonban egy kártyaparti után az egyik cincinnati bár mixere agyonlőtte. A már említett kereső mindössze 221 találatot „dobott ki” a nevére.

A leszámolásra emlékeztető gyilkosságok a XX–XXI. századra is megmaradtak. (Ezúton is megemlékezhetünk a tavaly leszúrt Marian Cozma tragikus haláláról, illetve a Londonban megölt Bujkó Tamásról, de az ő esetükben még nem zárult le a nyomozás.) A szintén baseballozó Iván Calderónt (még All Star-gálán is részt vett) 2003-ban, egy nappal karácsony után a maffia végezte ki, a legnagyobb visszhangot azonban kétségkívül Andrés Escobar 1994. július 2-i lelövése váltotta ki. Bár felvetődött, hogy egyszerű szórakozóhelyi incidensben vesztette életét, gyorsan kiderült, hogy az 1994-es labdarúgó-világbajnokságon elkövetett hibájáért kellett bűnhődnie.

A kolumbiai védő nyolc nappal korábban az Egyesült Államok elleni csoportmérkőzésen öngólt rúgott, ami közvetve hozzájárult vb-aranyesélyesnek (Pelé szerint legalábbis) tartott csapata búcsújához. Erre „válaszul” a medellíni El Indio bár előtt egy általános iskolai tanár, Benito Feltonado a „Goooooooooool” kiáltás kíséretében 12 lövéssel végzett vele. Nem derült ki, hogy Feltonado a tiltott fogadásokkal foglalkozó szindikátus tagja/végrehajtója volt-e, de az biztos, hogy tettéért elsőre 43 éves börtönbüntetést kapott, amelyet később 26-ra csökkentettek, letöltött 11 év után pedig (jó magaviseletére tekintettel…) elengedték.

Ilyenkor kerül más megvilágításba Escobar futballal kapcsolatos egyik ars poeticája. „Ez a sportág híven mutatja az élet és a játék közötti szoros kapcsolatot. Itt nincs bikaviadal, golyózápor, itt nincs halál. A futballban senki sem hal meg, senkit sem ölnek meg. Sokkal több benne a szórakozás és a szórakoztatás” – mondta egyszer egy kolumbiai újságírónak, Gonzalo Medinának.

Az indíték azonban általában ennél sokkal egyszerűbb, és két vagy több ember bensőséges (vagy annak hitt) viszonyából ered. McNair esetéről már megemlékeztünk, az alpesi síben világkupafutamokat nyerő, a gyilkosság idején három hónapos terhes Corinne Rey-Bellet-t (valamint fivérét) 2006-ban a néhány nappal korábban tőle elvált férje lőtte agyon a vadászpuskájával, a jégkorongozó Peter Karlssont pedig 1995-ben azért szúrta le egy 19 éves fiatalember, mert azt hitte, viszonyt akar vele kezdeményezni.

A legutóbb meggyilkolt sportoló, a 2009. július 11-én elhunyt bokszoló, az IBF egykori kiskönnyűsúlyú, illetve a WBC hajdani kisváltósúlyú világbajnoka, Arturo Gatti esetében viszont – a nyomozás kezdeti szakasza miatt nem meglepő módon – még ismeretlen az indíték. Egyelőre csak annyi tűnik bizonyosnak, hogy a kanadai bunyóssal 23 éves felesége, Amanda Rodrigues végzett egy brazil szállodai szobában. A pár egy bárban veszett össze, Gatti ellökte feleségét, majd 10 hónapos kislányukkal együtt visszament a szállodába. A neje később követte, a szobában az erősen ittas Gattit nyakon szúrta, de mivel ez nem volt elég a halál beálltához, szíjjal megfojtotta.

Pályatársát, a WBC volt nehézsúlyú világbajnokát, a jamaicai Trevor Berbicket (Muhammad Ali utolsó legyőzőjét) unokaöccse és bandája verte agyon Norwich egyik utcáján – ezeket már nem lehet „foglalkozás közben” elszenvedett balesetnek titulálni. Halálesetek szempontjából ugyanis az ökölvívás az egyik legveszélyesebb sportág, a ringben már több mint hatvanan hunytak el a profi bokszolók közül.