Labdarúgás: Anichebe először lép pályára Nigéria színeiben

Vágólapra másolva!
2008.03.26. 12:42
Az Everton csatára, Victor Anichebe még az angol U-19-csapatban kapott először lehetőséget, de azóta kijelentette: Nigéria színeiben kíván pályára lépni. Kerettag már többször volt, de most végre fel is húzhatja a „Szuper Sasok” mezét a Dél-Afrika elleni, sorsdöntő olimpiai selejtezőn.
Ha az Abujában rendezett selejtezőt megnyerik a zöld-fehérek, akkor biztosan kijutnak a pekingi olimpiára. Amennyiben nem szerzik meg mindhárom pontot, a selejtezőiket már letudó ghánaiak utazhatnak Kínába.Az egykori válogatott Samson Siasia vezette olimpiai csapat számára nagy a tét tehát, nem csoda, hogy a szövetség igyekezett összeverbuválni minden hadra fogható játékost: a Berti Vogts kegyeiből kiesett Anichebe így került a keretbe, John Obi Mikel érkezése pedig közvetlenül a meccs előttre várható.Az afrikai olimpiai selejtezőkből már kijutott az ötkarikás játékokra a 2000-es győztes Kamerun, illetve Elefántcsontpart.
Legfrissebb hírek

Felidézzük az olimpia történetének egyik legszebb pillanatát – VIDEÓ

Párizs 2024
2024.08.11. 21:05

A vízbe született csodabogár – még 51 nap az olimpiáig

Úszás
2024.06.05. 11:15

Ötkarikás történetek: nem esett messze az alma a fájától – még 81 nap a rajtig

Egyéb egyéni
2024.05.06. 08:12

Vízilabda – Biros Péter belépője – ez volt A nemzet aranyai legviccesebb jelenete

NSO Tv Csapatsportok
2023.04.19. 08:27

Vízilabda: Biros Péter belépője – ez volt A nemzet aranyai legviccesebb jelenete

Vízilabda
2023.04.19. 08:27

Vízilabda – Vajon tudták-e a szerbek a titkot? – megkérdeztük Kásás Tamástól

NSO Tv Csapatsportok
2023.04.18. 13:43

Vízilabda: Vajon tudták-e a szerbek a titkot? – megkérdeztük Kásás Tamástól

Vízilabda
2023.04.18. 13:42

Lezárult a kínai PR-kampány

Szabados-blog
2022.02.20. 15:45
Ezek is érdekelhetik