Van Basten azonnali hatállyal lemondott az Ajax vezetőedzői posztjáról

Vágólapra másolva!
2009.05.06. 15:45
Marco van Basten lemondott a holland Ajax Amsterdam labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról – jelentették be szerdán a holland bajnokságban csalódást keltően szereplő klub vezetői.
Van Basten értetlenül áll a gyenge eredmények előtt
Fotó: Imago
Van Basten értetlenül áll a gyenge eredmények előtt
Van Basten értetlenül áll a gyenge eredmények előtt
Fotó: Imago
Van Basten értetlenül áll a gyenge eredmények előtt

Marco van Basten azonnali hatállyal lemondott a holland bajnokságban harmadik helyen álló Ajax vezetőedzői posztjáról.

A szakember azok után jelentette be lemondását, hogy a legutóbbi játéknapon együttese minden esélyét elveszítette rá, hogy induljon a Bajnokok Ligájában – a csapat ugyanis súlyos, 4–0-s vereséget szenvedett a Sparta Rotterdam otthonában. Ha ehhez hozzávesszük a két héttel ezelőtti, nagy rivális PSV elleni 6–2-es zakót, nem nevezhetjük meglepőnek a szakember döntését.

A korábbi Milan-legenda nyáron állt munkába az amszterdami klubnál, szerződése 2012-ig volt érvényes. Van Basten ezt megelőzően a holland válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott, és a 2008-as Európa-bajnokság után távozott az oranje kispadjáról.

A szezon hátralévő részében az eddigi segédedző, John van’t Schip irányítja a szakmai munkát – az Ajax vasárnap a Twente ellen játssza az alapszakasz utolsó találkozóját.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1 AZ Alkmaar 33 24 5 4 63 21 77
2 Twente 33 20 9 4 62 30 69
3 Ajax 33 20 5 8 73 41 65
4 PSV Eindhoven 33 18 8 7 68 33 62
5 Heerenveen 33 17 9 7 65 54 60
6 Groningen 33 16 5 12 52 36 53
7 Feyenoord 33 12 9 12 52 43 45
8 NAC Breda 33 13 6 14 44 53 45
9 Utrecht 33 11 10 12 40 43 43
10 Vitesse 33 11 10 12 40 45 43
11 NEC Nijmegen 33 9 14 10 40 39 41
12 Willem II 33 10 7 16 35 55 37
13 Sparta 33 9 7 17 45 65 34
14 Heracles 33 7 10 16 34 52 31
15 Den Haag 33 7 8 18 38 57 29
16 De Graafschap 33 7 8 18 22 56 29
17 Volendam 33 7 7 19 36 65 28
18 Roda 33 6 9 18 35 56 27
Legfrissebb hírek

Megtört a varázs: az előző torna hősének semmi sem jött össze

Foci Eb 2024
2024.07.07. 17:00

Ezen a napon született az Eb-döntők történetének egyik leghíresebb gólja

Foci Eb 2024
2024.06.25. 13:38

A hollandok visszaszerezték a biciklit – íme, az 1988-as Európa-bajnokság legjobb mérkőzése

Képes Sport
2024.04.13. 12:23

Videó: Van Basten legendás gólját tükrözte a szlovénok ifjonca

Minden más foci
2022.09.28. 11:16

MU: Ronaldo és Ten Hag? Marco van Basten hisz a portugálban

Angol labdarúgás
2022.04.26. 14:43

Videó: mikor Van Basten megszerezte azt az ollózós gólt

Minden más foci
2021.11.09. 16:41

Eurofutball: Werner egyszerűen nem elég jó a topfutballhoz – Van Basten

Minden más foci
2021.09.13. 11:02

Panenka, Van Basten, Gera, avagy az Eb-k legemlékezetesebb góljai – videókkal

Minden más foci
2021.05.30. 20:36
Ezek is érdekelhetik