Amikor nem esett messze az alma a fájától

Talán a legsikeresebb apa-fiú párost Olaszországban találjuk: az AC Milan-szurkolók szívét biztos melegség tölti el, amikor a „Maldini" nevet hallják. Az 1932-ben született, 25-szörös válogatott Cesare 347 mérkőzésen öltötte magára a piros-fekete mezt, a csapattal 1963-ban a Benfica 2–1-es legyőzése után BEK-győzelmet ünnepelhetett – csapatkapitányként.

Megtette ezt fia, Paolo is, aki elképesztő módon öt BEK-, illetve Bajnokok Ligája-elsőségben vállalt szerepet. Ráadásul pályafutása 25 éve alatt csakis a milánói klubot szolgálta. (De Cesaréra sem haragszanak a szurkolók, hogy karrierje elején lehúzott egy évet szülővárosa csapatában, a Triestinában, majd „röpke" 23 éves milánói etap után a Torinóban vezetett le...)

A kisebbik Maldini – aki a World Soccer magazinnál 1994-ben az év játékosa volt – 1988 és 2002 között szerepelt az olasz nemzeti csapatban, és válogatottsági rekorderként, 126 fellépéssel a háta mögött vonult vissza. Később az aranylabdás Fabio Cannavaro megdöntötte ezt a szenzációs csúcsot.

Paolo 1994-ben a squadra azzurrával a brazilok elleni elveszített döntővel ezüstérmet nyert a világbajnokságon, ahol beválasztották a torna csapatába, 32 évvel azután, hogy ugyanezt megtették édesapjával a chilei vb-n. Európa-bajnokságon is van egy második helyezése Paolónak: a 2000-es Eb-döntőben a franciák remekül hajrázva megverték az olaszokat.

A Maldinikben közös, hogy mindketten a védelmet erősítették, ám aktív pályafutásuk befejeztével az apuka edzőként is jelentős sikereket ért el. Az olasz U21-es válogatott Cesare irányításával egyedülálló módon, sorozatban háromszor (1992, 1994, 1996) nyerte meg a korosztályos Európa-bajnokságot. Fia viszont kijelentette: nem szeretne edző lenni. Pedig Carlo Ancelotti fél évvel ezelőtt szánt volna szerepet egykori csapattársának és tanítványának...

Következő „párosunknál" már jóval inkább felbillen a mérleg – már, ami az eredményességet illeti. Johan Cruyffot minden idők egyik legnagyobb futballistájaként tartják számon. Fia, Jordi is remek labdarúgó volt, akinek képességei csak a fateréhoz viszonyítva voltak szerények.

A jelenleg Katalónia szövetségi kapitányaként tevékenykedő 62 éves Johan tíz évesen került be az Ajax utánpótlásrendszerébe, majd pár évvel később már a Rinus Michels által megálmodott totális futball „mintapéldányát" lehetett felfedezni a középpályán és a csatársorban is rendre felbukkanó futballistában.

A felnőtt csapatban 1964-ben bemutatkozó Cruyff vezérletével a '70-es évek elejére szinte verhetetlenné vált az Ajax: az amszterdami alakulat sorozatban háromszor nyerte meg a BEK-et. A Barcelona a hatalmas sikerek után, 1973-ban tudta megszerezni Johant, aki így második aranylabdáját már a katalánok játékosaként ünnepelhette, a Barcánál pedig egyből a szurkolók kedvence lett. Ha nem tudta volna levenni a labdát, akkor is imádták volna Katalóniában, ugyanis a Francisco Franco diktátorral „barátkozó" Real Madrid ajánlatára nemet mondott. Persze az idősebbik Cruyff le is tudta venni a labdát, ezt bizonyítja összesen három aranylabdája. Rajta kívül csak a francia Michel Platininek és egy másik hollandnak, Marco van Bastenek sikerült a triplázás.

A holland válogatottban 48 mérkőzésen 33 gólt szerzett, 1974-ben csapatkapitányként és a torna legjobb játékosaként segítette ezüstéremhez az oranjét. A kvalifikációt még végigcsinálta a csapattal a '78-as argentin világbajnokságra, a tornán azonban nem vett részt, a hivatalos verzió szerint azért, mert nem értett egyet a dél-amerikai ország katonai diktatúrájával. A két évvel ezelőtti egyik rádióinterjúban azonban Johan elismerte, hogy egy évvel a torna előtt megpróbálták elrabolni a gyermekét, ezután vonult vissza a válogatottságtól.

Fia, Jordi (a katalán név nem véletlen) szintén az Ajaxban nevelkedett, majd 1988 és 1996 között a Barcelonában futballozott. „Teljesen véletlenül" ebben az időintervallumban apja volt a gránátvörös-kékek vezetőedzője. Amikor azonban kirúgták aput, a gyereknek is mennie kellett. A Manchester United vitte az apjához hasonlóan támadó középpályásként és csatárként is bevethető Jordit, az angol sztárklubnál négy évet húzott le.

A holland válogatottban 9-szer szerepelt. Nem túl hosszú címeres mezes korszaka 1996-ra datálható, ekkor azonban részt vett az Európa-bajnokságon, amelyen a narancsmezesek a negyeddöntőben a franciáktól kaptak ki.

Az izlandi Arnor és Eidur Gudjohnsen jelenléte nem rengette meg annyira a futballvilágot, mint az előbb említett két páros, az ő történetük azonban egyvalami miatt mindenképpen érdekes: a fiú 1996-ban, az Észtország elleni válogatott meccsen csereként beállt – az apja helyére (Arnor 34, Eidur 17 éves volt ekkor). Arnor – aki jelenleg fia ügynöke – 73 válogatottsággal a háta mögött vonult vissza, míg a jelenleg a Monaco alkalmazásában álló Eidur 60-nál tart. Apu bár szerepelt többek közt az Anderlechtben és a Bordeaux-ban, nem ért el olyan jelentős klubsikereket, mint a fia, aki tavaly első izlandiként nyert Bajnokok Ligáját – az FC Barcelonával. Korábban a PSV-ben, a Boltonban és a Chelsea-ben is megfordult.

Ha már megemlítettük a Chelsea-t, essen szó a Lampard-famíliáról is. A családi kötődésen kívül természetesen egy másik londoni klub, a West Ham United az összekötő kapocs apa és fia között. Az idősebb Frank Lampard tizennyolc esztendőt húzott le a kalapácsosoknál (1967–1985), a csapattal két FA-kupát nyert, 660 mérkőzésen 22 gólt szerzett. A balhátvéd poszton szereplő futballista két nagyválogatottságig vitte. Az ifjabbik Lampard ennél sokkal többre.

2001-ben, a WHU-ban eltöltött hét esztendő után a Chelsea 11 millió fontot áldozott a „kis" Lampardért, aki ezután posztján a világ egyik legjobbjává vált. 2005-ben és 2006-ban bajnoki címet ünnepelhetett a „kékekkel", 2007-ben pedig az FA-kupát és a Ligakupát is elhódította a csapattal. Előbbit 2005-ben, utóbbit 2009-ben is megtette.

Egyénileg is elismerték Lampard tudását: 2005-ben Ronaldinho mögött második lett az Aranylabda- és a FIFA által kiírt Év futballistája-választáson. 76 válogatott fellépés van a háta mögött, a 2004-es Európa-bajnokságon helyet kapott a torna legjobb tizenegyében.

A spanyol Miguel Ángel Alonso a '70-es évek végén és a '80-as évek elején állt a Real Sociedad alkalmazásában, amellyel két bajnoki címet nyert, mielőtt 1982-ben a Barcelonához szerződött. Fia ezzel szemben jelenleg az ősi rivális Real Madridot erősíti: a „királyiak" a nyáron 30 millió font körüli összeget áldoztak a Liverpool Európa-bajnok középpályásáért, bizonyos Xabi Alonsóért, aki a „vörösök" előtti korszakban 1999 és 2004 között „természetesen" a Real Sociedadot erőstette.

Az argentin Juan Ramón Verón a hatvanas évek végén három Libertadores-kupát nyert az Estudiantesszel. A „poronty", Juan Sebastián Verón szintén az Estudaiantesben kezdett, ismertté azonban Európában vált. A „Kis boszorkány" a Sampdoriában, a Parmában, a Lazióban, a Manchester Unitedben, a Chelsea-ben és az Interben is futballozott, 70-szer szerepelt az argentin válogatottban.

A teljesség igénye nélkül érdemes még írni további apa-fiú párosokról is. Meg kell említeni minden idők egyik legjobb kapusát, Peter Schmeichelt, aki 292 alkalommal szerepelt a Manchester Unitedben, öt Premier League- és egy Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhetett a csapattal. És persze nem mellékesen Európa-bajnok lett a dán „strandlabdarúgó"-válogatottal. A most 23 éves fia, Kasper a Machester City-s évei után a Notts Countyban kamatoztatja génjeit.

A görög Anthimosz Kapszisz tagja volt a Puskás Ferenc által irányított Panathinaikosznak, amely 1971-ben a BL-döntőig menetelt, ahol csak az akkortájt verhetetlen Ajax tudta megállítani a görögöket. 2004-ben pedig láthatta, ahogy fia, Mihalisz és a válogatott meghökkenti a labdarúgó-társadalmat: a görög nemzeti csapat Európa-bajnoki címmel távozott Portugáliából.

Wlodzimierz Smolarek csatárként hatalmas szerepet vállalt abban, hogy a lengyel válogatott 1982-ben világbajnoki bronzérmet szerzett. Gyermekét a portugál legendáról, Eusebióról nevezte el. Ebi apja kezei alatt a Feyenoord utánpótlásrendszerében pallérozódott, majd a Borussia Dortmundot, a Racing Santandert és a Boltont is megjárva került a görög Kavalához, ahová 2012-ig szóló szerződés köti.

Carles Busquets Andoni Zubizarreta tartalékjaként jutott a Barcelonával a KEK-döntőjébe, ahol a katalánok 2–1-re kikaptak a Manchester Unitedtől. Egy évvel később azonban BEK-et nyert a spanyol csapattal. Sergio fia megtette ugyanezt: az immár BL-nek nevezett sorozat 2009-es döntőjében a sok sérült miatt lehetőséghez is jutó fiú és a Barca éppen az MU-t verte meg 2–0-ra.

Harry Redknapp inkább menedzserként lett híres, mint játékosként. Aktív pályafutásának nagy részét a West Ham Unitedben töltötte, az angol válogatott egyszer sem tartott igényt a játékára. Annál inkább tartott volna Jamie-ére, akinek Terry Vanebles adott elsőként lehetőséget a nemzeti csapatban: az 1995-ös, Kolumbia elleni barátságos mérkőzés legemlékezetesebb jelenetének résztvevője lett ráadásul az ifjabbik Redknapp. Igaz nem mindenki tudja, hogy René Higuita „skorpió-rúgása" előtt a liverpooli futballista lőtt kapura. Jamie csak az 1996-os Európa-bajnokságon játszhatott, ezután a nagy tornákat sérülés miatt rendre ki kellett hagynia.