Hová lett Sergio Goycochea?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2012.01.13. 10:28
null
Sergio Goycochea még most is nagyon érzi a büntetőket: ezt tavaly meg is <br />mutatta a vb idején Dél-Afrikában rendezett Penalty Dayen
„Hová tűnt Damon Hill?&quot; – röppent a magyar légtérbe 1997-ben egy mára szólássá váló kétségbeesés, amely megihlette szerkesztőségünket is, hiszen a tavasszal induló sorozatunkban egykori kedvencek visszavonulás utáni sorsával foglalkozunk. Postás, színész, alkoholista, szakértő, kommentátor, feltaláló, punkzenész és szexipari munkás: bizony, változatos ösvényeken vonulnak az örök sportpályák felé az egykori közönségkedvencek.

Az elmúlt héten énekeltük meg az 1990-es világbajnokságot a maga értékesített büntetőjével tulajdonképpen eldöntő Andreas Brehmét, mi sem kézenfekvőbb tehát, hogy az akkor legyőzött csodakapussal, Sergio Goycocheával folytassuk múltbéli kalandozásainkat.

A bogotai Millonarios akkori kapusa Nery Pumpido mögött tartalékként futott neki az Italia ’90-nek, ám miután vetélytársa megsérült a szovjetek elleni csoportrangadón, az ábrándos tekintetű Goycochea megkapta élete nagy lehetőségét. Egyáltalán nem vallott szégyent a rendes játékidőkben, utánuk meg egyenesen a csillagok közé emelkedett: a jugoszlávok és a házigazdák elleni szétlövésben kiharcolta magának a „tizenegyesölő” eposzi jelzőt. Ha a döntőben, a 85. percben megfogja Brehme büntetőjét (ami kevés híján sikerült is neki), akkor a főisten Diego Maradona mellett minimum egy segédisteni tisztséget kiharcol magának hazájában.



Európai kalandja viszont csak a francia Brest gárdájából állt (amely néhány hónappal hősünk érkezése után David Ginolástól, Corentin Martinsostól, Claude Makéléléstől és Stéphane Guivarc’hostól csődbe ment), majd két Copa América-arany után az 1994-es vb-n a kispadot koptatta Luis Islas mögött, aki sokak szerint egy fikarcnyival sem volt jobb kapus nála (alanyunk tulajdonképpen a Kolumbiától kapott hazai zakóba bukott bele).
KONFÖDERÁCIÓS KUPA, DÖNTŐ, SZAÚD-ARÁBIA, 1992
Argentína–Szaúd-Arábia 3–1 (2–0)
Rijád, 75 ezer néző
ARGENTÍNA: Goycochea – Vázquez, Altamirano, Basualdo, Ruggeri – Redondo, Villareal (Cagna, 81.), Simeone, Rodriguez (Acosta, 73.) – Caniggia, Batistuta
SZAÚD-ARÁBIA: Al-Otajbi – A. ad-Doszari, al-Vi, al-Rumi, Amin – al-Kvali, al-Bishi (al-Razkvan, 67.), al-Muvalid, Ah. ad-Doszari – al-Ovajran, al-Dzsaber (al-Mehallal, 65.)
Gólszerző: Rodriguez (18.), Caniggia (24.), Simeone (64.), ill. al-Ovajran (65.)

„Goycochea harmincas korosztályom számára egy darabka ifjúkor, tekintetében Rambo, egy western- és egy szappanoperahős keveredik némi érthetetlen világfájdalommal, és azt se feledjük, hogy a büntetőpárbajok előtt babonából pössentett egyet a reklámtáblák takarásában. Talán a fináléban is ezt kellett volna tennie?” – írtuk róla a futball Tiszavirágjairól szóló sportlegünkben. Csak néhány adattal egészítenénk ki múltba révedésünket: hősünk 1963-ban született, 44-szeres válogatott, a Bresten kívül a Defensores Unidos, a River Plate, a Millonarios, a Racing Club, a Cerro Porteno, az Olimpia, a Mandiyú, az Internacional, a Vélez és a Newell’s színeiben profiskodott. 1986-ban Libertadores- és világkupa-, 1991-ben és 1993-ban Copa América-, 1992-ben Konföderációs Kupa-győztes. 1990-ben természetesen az év futballistája lett odahaza, és kétszer volt második az IFFHS Év kapusa-választásán.

A mikrofon már egyáltalán nem hozza zavarba
A mikrofon már egyáltalán nem hozza zavarba


„A baszk” 1998-ban vonult vissza, 35 éves korában, és mivel már játékosként is ügyesen feltalálta magát a kamerák kereszttüzében, a médiában kezdett el tevékenykedni. Munkatárs volt Maradona esti showjában, a Canal 7-en dolgozott az Elegante Sport nevű műsorban, de az ESPN-nél is tevékenykedett, áldásosan; miközben felbukkant egy szappanoperában, valamint egy utazásokkal foglalkozó műsorban és egy Miamiban rendezett valóságshow-ban is. „Vasco, el anti-penal” egy ideig volt a válogatott kapusedzője is. Szívesen lép fel gálamérkőzéseken gigantikus mellizmokkal és lehengerlő mosollyal – Argentínán kívül Paraguayban is, ahol roppant népszerű.

„Igazából a média az én világom, sohasem érdekelt az edzőség. Visszavonulásom után azért is iratkoztam be egy újságíró-iskolába tizennyolc éves fiatalok mellé, és ültem három éven át ott heti négy napon keresztül” – vallott második szakmájáról az exkapus, akit tavaly nyáron hiába hívtak edzősködni Indiába.

2012 óta felbukkant egy celebműsorban, volt egy műsora a Fox Sportson, ma az argentin állami TV-ben foglalkozik a labdarúgással szakértőként és műsorvezetőként.


A „TIZENEGYESÖLŐ” TANÁCSA: NYUGALOM MINDENEKFELETT
„Nem igényel semmilyen különös edzést a tizenegyesek védése. Nyilvánvalóan a legfontosabb, hogy ismerd az ellenfeled, s tudd, hogy a leggyakrabban hova helyezi a labdát. A csatárok másként végzik el, mint a középpályások és a védők, a technikásabb játékosok végrehajtása is különbözik a kevésbé ügyesekétől. Az sem mindegy, hogy az első vagy az ötödik tizenegyesről van szó; az elsőt elvégezni a legnehezebb, de ha az ötödiknél egyenlítened kell, az is teljesen más szituáció. A kapusok számára a legfontosabb, hogy nyugodtak maradjanak, viselkedjenek úgy, hogy minden lelki nyomás a lövő játékosra helyeződjön. Ezzel persze mindenki tisztában van, meg kell próbálni a játékos figyelmét minél inkább arra irányítani, hogy neki sorsdöntő tizenegyest kell elvégeznie” – mondta el véleményét a témáról Goycochea, aki minden idők egyik legjobb „tizenegyesölőjeként” vált ismertté.
Legfrissebb hírek

Magyarországon nyitották ki a világ egyik legértékesebb focis kártyáját

Minden más foci
15 órája

Trollkodott az ellenféllel az argentin kapus, Scaloni leteremtette

Foci vb 2026
15 órája

Argentína 37 passzos csodagóllal taszította mélypontra Brazíliát

Foci vb 2026
18 órája

„Kaptak egy leckét, megtáncoltattuk őket” – Julián Álvarez a brazilok legyőzése után

Foci vb 2026
20 órája

Argentína négy góllal küldte haza Brazíliát a vb-selejtezőn – videó

Foci vb 2026
22 órája

Raspadori: Sokkal erősebb csapat vagyunk annál, mint amit most mutattunk

Minden más foci
2025.03.24. 09:48

Döbbenetes rövidzárlat után kaptak gólt az olaszok – videó

Minden más foci
2025.03.23. 21:46

Daniel Maldini először kezdhet az olasz válogatottban

Minden más foci
2025.03.23. 12:24
Ezek is érdekelhetik