„Del Piero, kérjük, ne menj el!”

„Bizonyosan úgy érzed most, hogy Sydney minden téren cserben hagyott téged. Semmivé foszlottak az ígéretek az ausztrál bajnoki címről, a karácsonyi napsütésről, meg a kávéról, ami van olyan jó, mint bármelyik milánói bárban. Eltelt három hónap, és talán azt gondolod, teljesen félrevezettek. Az európaiak gyakran mondják, Ausztráliában a feje tetejére állt a világ, de még ez a rágalom sem magyarázat arra, hogy csapatoddal a bajnokság utolsó helyén állsz (azóta már utolsó előtti – a szerk.). Tizenötezer fényévnyire kerültél a dicsőségtől, amelyet májusban, a Juventus olasz bajnoki címe pillanataiban megéltél, pedig valójában mindössze tizenötezer kilométernyire vagy tőle. Csupán annyit mondhatunk, hogy osztozunk a fájdalmadban.”

Így kezdődik, és még hosszú bekezdéseken keresztül hasonló stílusban folytatódik az ausztrál Daily Telegraph-ban közzétett, önmarcangoló és bocsánatért esdeklő nyílt levél, amellyel a szerkesztőség Alessandro Del Pierót igyekszik rávenni a maradásra. A napilap internetes oldalán bárki csatlakozhat a „Kérünk, ne menj el!” című petícióhoz, aki úgy gondolja, térden állva szeretne rimánkodni ADP-nek (így becézik arrafelé a futballistát), könyörüljön meg az őt szakmai mélységekbe taszító galád országon, legyen türelemmel a hozzá méltatlan helyi futballistácskák iránt.

Bizonyos szempontból talán jogos a bűntudat. A Juventusnak 19 év után búcsút intő támadónak alighanem megfordult már egyszer-kétszer a fejében, hogy rossz döntést hozott a nyáron, amikor elfogadta a Sydney FC ajánlatát. A csapat jelenleg az utolsó előtti a tízcsapatos A-League-ben, a 38 éves olasz világbajnok 11 mérkőzésén öt gólt szerzett, és a pocsék félszezon után felvetődött, hogy kétéves szerződésének második, opcionális esztendejét már nem „élesíti”. Ráadásul időközben közvetve az edzője munkáját is ellehetetlenítette, hiába hangoztatta utóbb ártatlanságát. Mondják, a november 11-én lemondó Ian Crook a csendes munka híveként nem bírta elviselni, hogy a világsztár érkeztével megbolydult az öltöző, a média beette magát a csapat mindennapjaiba.

„Egyre nagyobb nyomás nehezedett rám a sajtótájékoztatók, az interjúk, a körítés miatt – indokolta döntését a búcsúzó tréner. – Én a pálya mellett szeretek dolgozni, edzést vezényelni, mérkőzésen irányítani, de ez mind háttérbe szorult. Alessandro Del Piero megérkezett, és hirtelen akkora show kerekedett, mintha a Ben Hurt forgatnánk újra. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy együtt dolgozhattam vele, de nem bírtam kezelni a helyzetet, túlnőtt rajtam.”

Aztán érkezett a helyére Frank Farina, december 22-én is az új edző „vezetésével” kapott ki a Sydney 2–1-re az Emile Heskey-féle Newcastle Jetstől. A szakmai sikerek hiánya azonban nem veti vissza Del Piero kedvét, aki jelezte, csak az ügynökén (a testvérén) múlik, mikor írják alá a klubbal a második évre vonatkozó papírt.

„Ausztrália valóban a boldogság szigete, örülök, hogy rátaláltam – nyilatkozta a 91-szeres válogatott csatár. – Az olaszországihoz képest sokkal egyszerűbbek itt a hétköznapok, normális életet élhetek. Sétálhatok a városközpontban, elmehetek vásárolni, Torinóban nehéz lett volna elvegyülni az emberek között.”

A „petíciósok” fellélegezhetnek: Del Piero talált egy érvet Ausztrália mellett.