Labdarúgás: műfüves pályával gazdagodott a keleti országrész

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.02. 21:34
Újabb korszerű műfüves labdarúgópályával gazdagodott a keleti országrész, ezúttal Gyulán tartottak ünnepélyes avatót.

A Debreceni Labdarúgó Akadémia múlt heti átadása után újabb ünnepélyes avatót tartottak a keleti országrészben. Gyula önkormányzata még 2012-ben nyújtott be pályázatot az MLSZ (Magyar Labdarúgó-szövetség) Országos Pályaépítési Programja keretében, a város 30 százalékos hozzájárulásával egy szabvány méretű nagypálya épült meg a helyi Id. Christián László Városi Sporttelepen. Az új műfüves játékteret a tavasz folyamán már birtokba vették a csapatok, bajnoki mérkőzéseket is rendeztek rajta, az ünnepélyes átadóra pedig május 1-jén került sor, méghozzá egybekötve az OTP-MOL Bozsik-program egyesületi és intézményi programjának egy-egy tornájával – adta hírül az mlsz.hu.

Az átadón részt vett Dunai Antal, az MLSZ tanácsadója, Dankó Béla, az MLSZ elnökségi tagja és Békés megyei elnöke is.

„Nagy öröm számomra ennyi gyereket látni, lehet, hogy egy-két leendő válogatott játékos is kikerül majd közületek. Azt kívánom, hogy a műfüves pályát kortól függetlenül és egészséggel használják Gyulán reggeltől estig" – fogalmazott Dunai Antal.

Legfrissebb hírek

Legutóbb a Manchester Unitednél dolgozott az új kenyai kapitány

Minden más foci
5 órája

Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
11 órája

Labdarúgás: folytatódnak a korosztályos bajnokságok

Utánpótlássport
2025.02.28. 09:03

Labdarúgás: legyőzte az U18-as válogatott az olaszokat idegenben

Utánpótlássport
2025.02.27. 10:56

MLSZ: ezek voltak az NB I 21. fordulójának legszebb góljai – videó

Labdarúgó NB I
2025.02.25. 14:54

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 21. fordulójában

Utánpótlássport
2025.02.25. 09:01

A következő két NB II-es fordulóban is képernyőre kerül a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.02.24. 16:39

Labdarúgás: mindhárom korosztályban elődöntős a Vasas a kupában

Utánpótlássport
2025.02.22. 18:54
Ezek is érdekelhetik