Copa: 3 halott és tömeges fosztogatás Chilében - képek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.05. 20:11
A házigazda Chile a gól nélküli rendes játékidőt követően tizenegyespárbajban 4–1-re legyőzte Argentínát a Copa América döntőjében. A chilei szurkolók hatalmas fiesztát csaptak a finálé után, emberek tízezrei vonultak az utcára, hogy megünnepeljék kedvenceiket, akik először nyerték meg a dél-amerikai kontinensbajnokságot. Az éremnek azonban két oldala van, az ünneplés mellett vandál jelenetek is lezajlottak – három haláleset, tömeges fosztogatás, valamint számos letartóztatás a finálé utáni bűnügyi egyenleg Chilében.

Több ezren vonultak a Plaza Italiára ünnepelni, míg a chilei labdarúgó-válogatottat nyitott tetejű buszon hordozták végig a fővárosban.

Egy ember meghalt, miután összetűzésbe került egy diákcsoporttal a nemzeti csapat történelmi Copa América-sikere után. Állítólag csak beszélni akart a fiatalokkal, akik azonban elsütötték a fegyvert.

Később egy kilencven és egy negyvennyolc éves férfi is életét veszítette.

A három haláleset mellett fosztogatások és letartóztatások is történtek az este folyamán.

A chilei drukker a válogatott győzelmét ünnepli (Forrás: Reuters)
A chilei drukker a válogatott győzelmét ünnepli (Forrás: Reuters)

 

Ezrek vonultak a Plaza Italiára (Forrás: Reuters)
Ezrek vonultak a Plaza Italiára (Forrás: Reuters)

 

A chilei drukkerek összecsaptak a rohamrendőrökkel (Forrás: Reuters)
A chilei drukkerek összecsaptak a rohamrendőrökkel (Forrás: Reuters)

 

A rohamrendőrség vízágyút is használt a tömeg feloszlatására (Forrás: Reuters)
A rohamrendőrség vízágyút is használt a tömeg feloszlatására (Forrás: Reuters)

 

Dulakodás az ünneplés elfajulása után (Fotó: Reuters)
Dulakodás az ünneplés elfajulása után (Fotó: Reuters)

 

A rendőrség tömegoszlató járműve sem úszta meg... (Forrás: Reuters)
A rendőrség tömegoszlató járműve sem úszta meg... (Forrás: Reuters)

 

Egy fiatal drukker lángoló fáklyát tart a magasba (Forrás: Reuters)
Egy fiatal drukker lángoló fáklyát tart a magasba (Forrás: Reuters)

 

Valaki egy hatalmas chilei zászlóra került (Forrás: Reuters)
Valaki egy hatalmas chilei zászlóra került (Forrás: Reuters)

 

Legfrissebb hírek

Argentína négy góllal küldte haza Brazíliát a vb-selejtezőn – videó

Foci vb 2026
20 órája

Davis-kupa: botrány és leléptetés Belgiumban – videó

Tenisz
2025.02.03. 11:18

Chilével és Zöld-foki-szigetekkel teljes a kézilabda-vb középdöntős mezőnye

Kézilabda
2025.01.20. 19:34

Vb 2026: Uruguay a 101. percben szerzett góllal nyert Kolumbia ellen, és már második

Minden más foci
2024.11.16. 09:37

Kolumbia kiütéses győzelmet aratott Chile ellen hazai pályán

Minden más foci
2024.10.16. 00:45

Emiliano Martínez a Copa-trófeát is meggyalázta, majd operatőrt ütött meg – két meccsre eltiltották

Minden más foci
2024.09.28. 12:13

Vb-selejtező: Messi nélkül is sima argentin győzelem

Minden más foci
2024.09.06. 07:25

Copa América: eltiltottak öt uruguayi játékost

Minden más foci
2024.08.28. 17:52
Ezek is érdekelhetik